Kissé bizonytalanul indult a nap, ugyanis nem tudtuk, hogy mikor találkozunk, és hogy hol. Két terv volt, minigolf, és a Baumkuchen múzeum. Mindenki mást mondott, végül a múzeum lett belőle egy fél-kettes indulással. No, ez minden volt, csak különös nem. Előszőr buszoztunk 6 percet, be a gyár telepre majd sétáltunk még 5-öt. Az egészben a legvicesebb az volt, hogy 10 perc alatt busz nélkül meg lett volna gyalog.
A „múzeum” valójában egy cukrászda volt, ahol volt egy terem, hogy hogyan készül a süti. Egyetlen jó dolog benne az volt, hogy ki volt téve egy tábla a magyar Kürtös kalácsról is 1 oldalnyi magyar szüveggel. Ugyanebben a teremben egy nőci sütögette a sütit, és ezt lehetett megnézni, ill. volt kostoló is, melyből mi falánk magyarok 3X is vettünk. Aztán leültünk egy asztalhoz, hogy majd rendelünk valamit. Végül a tegnap talált 5 Eurosból mely Katjánál landolt rendeltünk két sütit, 10 tányérral. Ez előszőr kicsit megviselte a pincért, de aztán csak kihozta. A süti nagyon kicsi volt, olyan szinten, hogy amikor ellett osztva 5 felé, akkora már csak egy falat volt, éppen akkora, mint amiből 3X kaptunk az előbb ingyen. Kicsit röhejes hatása volt azon a nagy tányéron.
Ezt kellett 5 felé osztani. :)
Miután jóllaktunk az egy falat sütitől elindultunk kicsit sétálgatni a gyár telepen. A gyár telep végén aztán kiderült, már nem lesz semmi program, aki akar haza sétál, vagy megvárja a busz. Mi nem csak falánk, hanem lusta magyarok inkább megvártuk a buszt.
Délután aztán úgy döntöttem már nem haldoklok, és még az eső sem szakadt úgyhogy elindultam szerencsét probálni munka ügyileg. 5 helyre mentem be, 5 helyről hajtottak el. „Momentán nincs hely”. Egyedül a Kauflandban volt olyan kedves az alkalmazott, hogy elkérte az önéletrajzom, mondván majd tovább küldi.
Este vacsi Kill You-nál, a srác főzött 3 félét is, köztün töltött káposzta félét is, nem paprikás volt, tán ez volt a nagy különbség, amúgy egész jó volt. Ahoz képest, hogy kb. 5ünkre várt szép tömeget sikerült oda csődíteni. Bár 1 napja már jeleztük, hogy lehet többen jönnek, ennek megfelelően ő fözött is úgy 15 emberre, viszont fellépett szék hiány. Még azzal együtt, hogy Domiéktól is áthoztuk a 4 széket, nem jutott mindenkinek, így váltogattuk, hogy aki eszik, az ülhessen. Erika áthívta a lettekek, kiket így jobban megismerhettünk, kettő egyáltalán nem tud közülük németül, az egyik még nagyon angolul se. Előszeretettel beszélnek csak egymással. Jöttek még rajtunk kívűl az ameriak, még Dave is, aki szokásához híven ép Ericéket látogatta meg. Így aztán beszéltünk az asztalnál németül meg angolul is rendesen, ki mit értett, ill. részesített előnyben. Az estén mindenkép említésre méltó még a Domi által nekem címzett mondatt, mely az alábi formában hangzott el a szájából : „Du bist very funny” . Mintha kicsit keveredtek volna a nyelvek. Sokáig nem maradt senki, jópáran jóformán kajálás után elmentek, mi azért egy félóráig még húztuk utána, és megbeszéltük, hogy este 11-kor az utolsó busszal átvonulunk mindannyian a Blue-ba, ahonnan busz híján majd visszasétálunk. Domi és Erika ezt így nem válalta be, de rajtuk kívűl a Kill You-nál jelenlévők, őt is beleértve eljöttek. Fél 2 fele döntöttünk úgy egész véletlen mindannyian egybehangzóan, hogy hazajövünk ( milyen jó kis összetartó csapat ), azonban a hazafele irány megválasztásánál már voltak gondok. Rögtön mindenki indult volna el a 4-es vonalán a haza irányába, azonban nem nagy meglepetésre ( hisz fél év alatt csak sikerült valahogy megismernem a várost ) ismertem egy rövidebb utat, amiben a poénos az volt, hogy 20 méter erejéig a suli, azaz az ellenkező irányba indult el. Ennek köszönhetően elég bizalmatlanul fogadták a javaslatom, mondjuk jópáran nem is ismerték egyáltalán az utat, mert még nem jártak erre, így nekik mindegy volt. Az amerikaiak azonban már voltak, nekik egy része el is indult a másik irányba, Eric azonban csak megbízott bennem, kérdezgette, hogy biztos vagyok-e benne, miután mondtam, hogy kb. 100 X jártam erre, még több bizalma áradt bennem, és elindult a gyanús irányba. Útközben is még erős gyanakvás volt benne, azonban mikor telefonon beszélt Dave-vel hallható volt Erictől az „I trust Gábor”. Látszódott, hogy ez a terep nagyon ismeretlen volt neki, mert minden egyes leágazáson a másik irányba akart lekanyarodni. Közben a lettek kicsit próbáltak tanítgatni minket pár mondatra, nem sok sikerrel. Mikor a kapunál köszöntünk el a másik házban lakóktól, akkor betoppant a másik csapat, de nem hitték, el, hogy nem taxival jöttünk, Eric nagy sikerelményként könyvelte el, hogy Dave-t leelőzte gyalog, büszkén emlegette a rövidebb utat.
