Németország, Wernigerode

 A Harz-hegység legmagasabb pontja, a Brocken, és az oda zakatoló kisvasút füstje

Spanyol vizsga, evés után aztán ideje volt elkezdeni keresni a szállást anyukámék számára, kik tervezett érkezése február 6-a volt, mikor is két éjszakát szándékoztak Wernigerodében tölteni, hogy utána 8án hazavihessenek engem, valamint akkor már ha itt vannak, akkor természetesen még Márkot is, minthogy számára még úgy nézett ki marad néhány dm³ hely. Valóban nem több, minthogy nekem az 1 év során elég sok csomagom halmozódott össze, többek között a bicajom.

Szóval úgy gondoltam elindulok a suli utcáján a városból kifele, és elkezdem kérdezgetni a honlap nélküli szálláshelyeket, ugyanis az azzal rendelkező helyeken a legolcsóbb 2 fő számára két éjszakára 100 Euro, ezt meg kicsit soknak tartottuk. Azonban itt se jártam sikerrel, a szokásos 100 Euros ajánlatokon kívül találkoztam még 120 Eurossal is. Végül benéztem a mások által ajánlott Jugendgästhausban, mely közvetlenül a suli mögött volt. Rögtön, már a bejáratnál megállapítottam, hogy az árak jóval alacsonyabbak, 70 Euroból meglenne a „buli”. Egy szimpatikus csávó volt a tulaj, aki mondta, hogy az apró probléma azzal a hétvégével az, hogy akkor senki nem lenne anyukámon meg a barátján kívül ott, így megfontolja még a dolgot. Azonban mondtam, hogy lehet még két másik csajnak, ugye Dominak meg Erikának is oda mennének a szülei. Végül kiderült, hogy Erika meg Domi inkább más szállást keres, valami komfortosabbat, ezt jeleztem a csávónak ,aki közölte nem baj, reggeli nem lesz, mert ember nem lesz akkor a szálláson, de anyukámék meg tudnak ott szállni. A dolog tetszett. 1 héttel később még voltam bent egyeztetni vele, akkor azt mondta, hogy majd az érkezésük napján, azaz február 6án pénteken majd délelőtt 11 fele szaladjak be a kulcsért. Az egész 64 Euró lesz ágyneművel együtt.

Kedden német órák voltak, meg a hajós, majd aztán szerdán német órák is, mikor is Márk a másodikra betévedt, mert elmaradt az angolja. Ennek köszönhetően sokkal jobb hangulatban telt el az óra.

Szerdán este a Ready Made Cake gitárosa tartott szóló koncertet, melyre Márkkal elnéztünk, nem volt rossz, meg legalább találkoztam Stefannal, ki szintén ott volt, valamint egy csaj is vele, ki volt Finkenbornos. Meg aztán még ott volt az orosz csaj, Natalia is, ki tudott egy privát buliról, nem messze innen, hova átvonultunk. Kiderült, nem kis partyról volt szó, két szintes házban vagy 100 ember, melynek nem kis része ismerős, csak a szervezők nem annyira voltak azok, ennek köszönhetően nem tudtunk a dologról. Nem baj, itt lettünk. Amúgy a buli közben kiderült, kinek a házában vagyunk, egyik Anneline volt, kivel ugye még előzőfélévben például spanyolon voltam. A másik csajjal poén volt találkozni, kinek a házában volt a buli. „ Hello ! Szóval te szervezed a bulit…”- vagy valami hasonló mondatod mondhattam neki, tök jó fej volt amúgy, valami Mari volt asszem a neve. De voltak itt tényleg sokan, jó kis buli volt…

Kill You-val a szobát illetően továbbra is adódtak problémák, például, mikor csütörtökön azelőtt elment otthonról, hogy én felkeltem volna, azonban a laptopját otthon hagyta, nekem meg suliba kellett volna mennem délután 1-kor. Minthogy a kulcsot is otthon hagyta, így úgy döntöttem bezárom az ajtót, úgyse sokára jövök vissza. Azonban féltem, hogy szegény hazajön időközben, és saját lakásából kizárva találja magát, így odanéztem a buszmegállóba, abban az időpontban, amikor épp az előző órának vége lett, hogyha véletlen mégis korábban menne nálam haza, akkor ott odatudjam adni neki a kulcsot. De nem volt ott. Szóval reménykedtem, hogy nem előz meg. Study skillsünk volt, az utolsó, ahol sütemények mellett beszélgettünk, szokásokról, az iskolásról, meg mindenről. Ezutánra terveztünk egy kis helyi buszozást, azonban én inkább szerettem volna hazasietni, hogy biztosan megelőzzem a srácot. Sikerült, nem is járt otthon, így nem lett kizárva.

 A Finkenborn melletti utca, háttérben a felhőbe érő hegyekkel és hófedte sípályával

Közben otthoni időm nagy részét igyekeztem hasznosan tölteni, és a Kressz könyvet olvasgatni, mert a tanfolyamot februárban kezdem. Mikor David, a szintén a lakásban lakó német srác kérdezte, hogy mit csinálok, mondtam neki, hogy az autóvezetés elméletét ( Theorie-ját ) olvasom, aki így jól elpoénkodott azzal, hogy terrorizmust tanulok. Amúgy ez jellemző volt a srácra, néha nagyon jól eltudott nevetgélni, de mondott is jó poénokat, egyetlen hibája az volt, hogy nagyon kritikus volt, elég sok téren, bár néha ebből is csak poént csinált, például ha valaki valamit nagyon hülyén használt németül, mitől aztán az valami komikus dolgot jelentett.

David az egyik múltheti buli közben.

Kilátás Kill You-tól a korábbi házam ablakára (legfelül, az eresztől balra az első). Volt német szomszédom szokás szerint tv-zik, Márk és a lengyel csaj, Ula szobájában pedig még hajnal 2 fele is ég a villany.

A lakásban lakótársam volt még a szobatársamon, Kill You-n kivül, aki ugye engem befogadott, ennek következtében az amúgy is rendetlen szobája még rendetlenebb volt, majd ennek jellemzésére visszatérek még. Szóval ott lakott még Omar, a marokkói srác, akin látszik, hogy másik kontinensről jött, viselkedése kicsit néha „másfajta”, de amúgy egy nagyon rendes srácról van szó. Például szombat este megszervezte az un. Marokkói partyt nálunk, volt ott egy csomó helyi sütemény, amit otthonról hozott, készített marokkói teát is, nagyon különleges volt, és ő maga meg felöltözött vmi fehér ruhában (hasonlóan, mint az orvosok), mely náluk többnyire normális öltözet, itt Európában ezt nemigen lehet elmondani. Ez a buli amúgy nagyon jól jött, mert elég lusta voltam kimozdulni otthonról, pedig már pénteken is terveztük Márkkal, de inkább szombatra halasztottuk, de még akkor is hideg volt ahhoz, hogy kitegyem a kicsi orrocskám a hidegre, meg különben is rengeteg dolgom volt, akartam olvasni a kressz könyvet, szerettem volna normálisra fejleszteni az életrajzom, mely a gyakorlatszerzéshez kell, illetve volt jövő hét csütörtökön egy prezentáció, német órára, egy záró, amire járt egy jegy, bár téttelen, de azért megcsinálni vmilyenre csak megkellett volna.

Szóval erre a bulira a helyieken ( Finkenbornosokon ) kívül leginkább az ismerős csapat, az International Tourismus-t tanulok jöttek el, hol Toni, és Lisa ( a két kosaras ), David a lakótársam, és még további csajok tanulnak. Szóval közülük jöttek el páran, meg még szintén ebből a csoportból Jürgen, ki mellesleg 1X szintén volt kosarazni, de többször se. Szóval teázgattunk, maraokkói sütit eszegettünk, és németül beszélgetütnk. Aztán egyszer csak elkezdtünk kártyázni, egész jó volt, de valahogy szembe Erikánál ki alakult egy mini party, arra csak átkellett szaladni, ott volt Erika, Márk, David, tán Laurence meg/vagy Domi, meg én, aztán többek közt megállapítottuk, hogy a magyar netes szótárak elég szarok, mert egy csomó olyan szót kiírnak, ami németül nem létezik, vagy legalábbis a németek nem ismerik.

Vasárnap úgy volt hogy megyünk Hamburgba, mert ez volt az utsó hétvége, hogy tudtunk volna, kövin már tanulniuk kellett a magyaroknak a vizsgákra. Azonban ma is csak Márk jött volna, így meg csak ketten lettünk volna, ami 18,5 Euro lett volna fejenként oda-vissza. Úgyhogy Halberstadtra esett a döntésünk, majd végül én oda sem mentem, inkább aludtam, valamint délután a tegnap Márktól kapott, a volt munkahelyem által elküldött papírokkal elbicajoztam az étterembe, és aláírva odaadtam nekik. Épp Katrin volt ott, a főnök helyettes. Neki aztán jeleztem az elmúlt napokban kiagyalt döntésemet, hogy jövőhét péntektől, azaz a prezentációm utáni naptól, az azutáni csütörtökig, szüleim érkezése előtti napig kereshetnek nyugodtan, ha véletlen kéne munkaerő. Ő felírta az adatokat, de amúgy sok esélyt nem láttam, hogy keresni fognak. Azonban ért még egy olyan kellemes dolog, hogy ő csak úgy megnézte a papírját, és odaadta a legutolsó alkalomról maradt borravalót, amit ugye még nem kaptam meg.

Hétfőn aztán kikaptam a spanyol dogát, és ezzel megkaptam az első hivatalos jegyemet a félévben. 3,3-ast kaptam, azaz 2-őt rontottam az előző félévin. Bár ugye ez nem volt meglepő, az is csoda, hogy meglett. Ahogy számolgattam a pontokat, nem lett volna meg lesés nélkül, max a baráti pontozással. Délután aztán bementem még Schreiber utolsó órájára, a Tourismus Orte-ra melyet ugye én még előző félévben csináltam meg. Megkapták a magyarok a jegyüket az őszi prezentációjukra, melyről ugye már beszámoltam a blogban ( ki nem emlékszik, tessék visszaolvasni ). 1,7-est kaptak. Óra után rákérdeztem nála, hogyan müködik a Master, minthogy ő volt a vezetője az itteni Master szaknak, mely engem érdekelt, és mondta, hogy a záróvizsgajegyemnek kell legalább kettő egészesnek, magyarul legalább 4-esnek lennie. Este elmentem kosárra, és megtudtam a szomorú hírt, hogy jövőhéten nem lesz kosár, azaz számomra már csak a héten csütörtökön lesz kosár, azaz az utolsó alkalom volt ma hétfőn ebben a teremben a Randezveous mellett, hol az előző félévben végig voltam. ( Csütörtökönként a suli melletti tornateremben a Frankhochschule-ban játszottunk, mely sokkal nagyobb volt, mondhatni szabvány méretű pálya )

 Hétfőn esténként itt vezetett haza utam kosárról, a vasúti sínek feletti kerékpárúton.

Kedden jöttek aztán az utolsó német órák, Márk a második órára ismét besétált. Bent volt az ukrán csaj is ismét, ki már vagy 2 hete járt németre. A csajról azt nem lehetett elmondani, hogy túl jól beszélne németül, mondhatni alig tud vmit. Vagy legalábbis úgy néz ki, mintha keveset tudna, erre a következő napokban derült fény, mikor néha-néha megjelent egy-egy bulin. Amúgy baby-sitterként volt kint itt Wernigerodéban.

Este volt még a hajós óra, mely 18.30-kor lett vége, mely egyben az utolsó órámat is jelentette ( jelen pillanatban mindenképp ) A Hochschule Harz-on. Ugyanis szerdától a vizsgaidőszak kezdődött.

Este aztán végre megtörtént a karácsonyi ajándékok átadása. Igen, az enapi dátum január 27-e volt. Már hetek óta húzódott, az ajándékok átadása, kezdetben csak rám vártak, de én már 15-e óta itt voltam. Aztán legfőbb gond az volt, hogy az amcsik még nem vettek ajándékot, hiába győzködtük őket hogy vegyenek. Jó amúgy, hogy ők találták ki ezt az egészet. Erika aztán tegnap lecsapott az asztalra, ennek köszönhetően valósult meg ma, melyről aztán sikeresen késtem, mert pont ekkor tudtam hazatelefonálni, szóval lényegiben lemaradtam a dologról. Ugye én Serban-t húztam, adtam neki magyar sört, magyar szaloncukrot, meg jó kis bicskát, melynek története van, ki nem ismerné, és érdekli a dolog, annak szívesen elmesélem. Amúgy én meg a francia csajtól, Brandon barátnőjétől kaptam ajándékot, egy un. UFO lámpát, mely szépen világít.

Szerdán aztán felkeltem a vizsga előtt, majd gondoltam kicsit belekezdek a másnap előadandó prezentációba, mely a Berchtesgarden régióról kellett, hogy szoljon legalább 20 percben. Persze fél óra után meguntam a dolgot, volt még végülis 24 órám a dologig. Bementem viszont a mai vizsgára, a Mittelstuféra, melyre tavaly ugye 2,7-et kaptam, akkor se készültem rá, természetesen most se, bár azért már jobb volt a németem, ennek köszönhetően elég könnyedén megírtam. A levélírást kifejezetten élveztem, nemigen kellett szenvednem, érdekességképpen beleraktam néhány gyönyörű kis bonyolult mondatot, melyeket igyekeztem hiba nélkül belerakni. Délután kellett volna már tényleg szenvednem a prezentációval, de nem volt kedvem.

(A következő részeket már júniusban írom meg, bár emlékeztetők alapján, mert biza gondoltam rá februárban, hogy elhúzódik kicsit a dolog megírása)

Este, azaz szerda este aztán buliztunk egyet, ha jól emlékszem a Humhreyban, és túl korán nem érkeztünk meg, mondhatni igencsak éjfél után. Bizony iszogattunk is, szóval ekkor sem volt természetesen kedvem foglalkozni a prezentáció írással, aludtam inkább vagy 5 órát, hogy aztán „frissen”, és „fitten” nekilássak reggel a prezentáció megírásának. Volt még olyan 4 órám indulásig, szóval ezalatt kellett elkészülni a műnek. Nem kellett csalódnom magamban, megérte eddig halasztgatni a prezentáció készítését, nagyszerűen kész lettem így is, igaz az, hogy mit fogok mondani „nem teljesen” alakult ki, néhány szót, szókapcsolatot írtam ki, majd abból összeállítok valamit.

A prezentációkat 1 teremben adtuk elő, beültünk mind a hatan: Laurence, Jana, Ula, és mi hárman magyarok. A zsűri a két némettanár volt. A prezentációkat Jana kezdte, nem is rosszul, ezután jöttem én. Röviden: nagyjából olyan minőségben mondtam el a szöveget, mint ahogy azt összeállítottam, ez sajna nem olyan téma volt, mint a Magas-Tátra, amiről saját kútfőből is lehetet 1 órát rizsázni. Utánam aztán elmondta Ula, és Laurence, majd Erika, és a legvégén Domi. Ki, milyen színvonallal, én csak egy dolgot jegyeznék meg, rajtam kívűl egyedül Ula volt az aki fejből mondta a szöveget, többiek jórészt felolvasták. Szóval nálam egyértelműen Ula volt a nyertes, amellett, hogy a fejből mondással persze egyértelműen járnak nyelvtani hibák, nade ez alap, aki olvassa, az meg mondja hibátlanul.

Na mindegy, az előzőek fényében volt pár érdekes jegy, mondjuk többek közt az enyém is, mert meglepően jót, 2,3-at kaptam. Az alábbi jegyek születtek az érdekesség kedvéért: 1. Juana- 1.3 2. Gábor- 2.3 3. Laurence- 2.0 4. Ula- 1.3 5. Tofi- 1.3 6. Domi- 2.3.

Pénteken igyekeztem magam kialudni, hiszen a tegnapi 2 és fél óra + a vonaton lévő pár órá félálomban alvás nem volt túl sok. Felkelés után aztán mi magyarok igyekeztünk eleget tenni a pár napja e-mailben elküldött Külügyi irodás kérésnek, miszerint tolljuk vissza a Kauflandba az udvaron lévő kocsikat, ugyanis már vagy 10 darab volt belőle. Minthogy egyszer, még a szeptemberben egy nagy bevásárlás után a csajokkal együtt én is eltoltam a Kauflandtól egy kocsit, így vissza is toltam most azt. Meg a másik 3 magyar is 1-et. Azonban ezek a kocsik az úton nagyon hangosan csörögtek, annyira, hogy egymás hangját alig hallottunk, amikor beszélni probáltuk. Minthogy az emeletes házak között vezetett utunk, így feltehetően párak érdekes látványban részesülhettek ha kinéztek az ablakon. Este aztán átvonultunk a Humphreyba 3-an, Laurence, Márk, meg én, bár Laurencet 1 óráig kellett győzködni, hogy jöjjön. A Humphrey-ban aztán találkozunk Markussal meg Alex-szel, később Tobi is befutott. Kiderült, itt is van barna Staropranen, szóval lehetett azt iszogatni, végre újra, az otthoni koplalás után. Amúgy sokan nem voltak, így Laurencnek, meg Márknak hiába magyaráztam, hogy néha ez is annyira teli van mint a Blue, elég nehezen hitték el, tekintve, hogy már legalább harmadszorra voltak úgy itt, hogy szinte üres volt az egész.

Hazafele természetesen sétálnunk kellett, minthogy Laurenccel való szolidaritásunk kimutatásaként nem bicajjal, hanem gyalog jöttünk.

Szombatra terveztük a nagy sör-tesztet, melyet Markusék már 1 évvel ezelőtt megcsináltak, és melyre az előző félévben nem került sor, sajna ma sem. Többeknek se volt most kedvük jönni, végül nekünk se, helyette Lisá-hoz mentünk a farsangi bulira. Azonban előtte elmentünk egy vietnámi étterembe, hova Laurence szeretett volna nagyon sushi-t enni, de végül mi magyarok is rászántuk magunkat, így mentünk 5-en. Az étterem nagyon elegáns volt, egy kis fahíd vezetett át, egy kicsike folyón, és ott voltak az asztalok. Aztán a felszolgálás is nagyon durva volt, előszőr forró, illatos kéztőrlőt hoztak, majd vmi szilva-pálinka szerűt aperitifként, és mége előétel is volt, vmi sushi-szerű. Mi Márkkal egy 6 euros sushi-fogás mellett döntöttünk, mely ugye csak 3 Euro volt fejenként, Laurence meg Domi bevállalósabb volt, ők egy óriás adagot kértek, mely 20 Eurot kostált, Erika maradt a csirkénél.

Nem volt túl nagy adag a milyenk, de sushi-ból pont elég. A notesz füzetemben mostmár ezt is kilehet pipálni. Szegény Dominak majdnem visszajött, amit megevett, Laurence élvezte a legjobban, nem véletlen akart ő jönni ide a legjobban.

Ezután többiek hazamentek, mi meg Márkkal átvonulunk Lisáékhoz, hol már tartott a buli, majd jött valami nem a legjobban kitalált ivós játék, de a hangulat maga nem volt rossz.

 Két International Tourismus-os hallgató a bulin: A lakótársam David, és Chelsea

További képek a buliról:

Szegény Jürgen ( egyik srác, ki szintén ITS-t tanul, ki egyszer volt kosarazni, ki mindig megjelenik ebben a társaságban, hasonlóan Tonihoz, meg a csajokhoz ) olyan sokat ivott, hogy Lisának kellett hazakísérnie, már járni sem tudott. Apropó Toni, akit ugye még eddig nem lehetett nem totál részegen látni egy bulin se, kezdés után 1 órával, most nem nézett ki túl jó. Egyik keze gipszben, két szeme alatt meg monokli ékeskedett.

 Szegény Toni

Hajnalban aztán úgy döntöttünk, átnézünk még a Humphrey-ba, már megint, no ezúttal végre újra teli volt, így Márk is láthatta, milyen az, ha sokan vannak ott. Haza megint gyalogoltunk, mert ugye előtte az étterembe a csajokkal mentünk, így megint nem bicajjal jöttünk. Azért annyi pozitívum van tavalyhoz képest, hogy a Humphrey-ból az út haza a fele a Blue-ból hazáig tartó utnak, melyet tavaly kellett rendszeresen megtennünk.

Vasárnap végre volt időm belvetni magam a spanyolba, aztán így 1 nappal a vizsga előtt valahogy kedvem is volt a dologhoz, mert ugyan elvben az se lett volna gond, ha megbukok, de csak szívesebben mentem volna át belőle, hiszen jól néz ki az a lapon, ha látják, hogy teljesítettem, mint itt, mind otthon, mind esetleg később valahol.

Hétfőn reggel korán keltem, mert a hétvégén úgy döntöttem, ez így nem mehet tovább, hogy csak 1 kulcsunk van, mert se kizáródni nem jó dolog, se az, hogy nem mehetek el otthonról, mert megkéne várni szobatársam, és az se, hogy ellopják a szobánkat. Ott voltam nyitásra, 7-kor a kulcsmásolónál, a nőci azonban miután megnézte a kulcsot, megállapította, hogy nincs ilyenünk, majd pár másodperc után rájött, hogy ehhez kéne a kulcs papírja, és akkor tudna rendelni anyagot hozzá. Szóval félelmem sajna beigazolódott, maradt az egy kulcs. Azaz igyekezni kellett szépen összehangolni a napunkat. Így például már kicsivel azelőtt kihoztam a szobából azon dolgokat, melyeket vinnem kellett suliba, így a nadrágomat, a cipőmet, meg a kabátomat. Kiril bezárta az ajtót, így a dolgaink biztonságba kerültek, én meg valamivel később bementem a suliba, a spanyol vizsgára. Sajnos a vizsga olyan volt, amire számítottam, nem sokat értettem belőle, néha még a feladatot se nagyon, mert legnagyobb bánatomra az is spanyolul volt. Volt egy szöveg értés, vicces, az én tudásom az olyan dolgokra korlátózódik, mint egy-egy speciális nyelvtan, melyekhez nem kell érteni egy szót sem, csak monotónon a szabálynak megfelelően beírni, az adott szót, vagy átírni a mondatot. Ezeket a feladatokat egész jól megoldottam, bár a szövegértés meg olyan könnyű volt, hogy azt is szinte hibátlanra sikerült megoldanom. Azonban volt egy magnó hallgatás, melyből aztán már szinte tényleg semmit nem értettem ( bár ez még elmegy, van hogy az ember középfokú tudással se ért semmit ). No szóval a magnós résznél, minthogy 3 karikázós feladat volt, melyek egyenként sok pontot értek, eljött a másolás ideje, a mellettem ülő ismerősről, ki egész jó spanyolból. Aztán még pár másik feladatnál is ezt a megoldást választottam. A legnagyobb gond az volt, hogy minden megoldott feladatot vmi hülye szokás miatt lefordított, és még néha a másik oldalára is átrakta. Aztán a doga vége fele gondoltam, ez így nem lesz jó, már soha nem fordítja őket vissza, szóval jeleztem a kérésemet neki, hogy jó volna ha azok a lapok megfordulnának és hozzám lényegesen közelebb kerülnének. Minthogy így történt, tudtam folytatni a dolgozat írást. Egyetlen apró gond volt még, kellett írni egy párbeszédet is, márpedig ott aztán tényleg kiderül, a spanyol tudás, ott nem tudok alibi megoldásokat csinálni, és még csak lesni sem igen lehet. Milyen jó, hogy ez adta a dolgozat pontjainak a 20 %-át. Azért becsületemre legyen mondva, írtam én rendesen az össes szót, mondatot, kifejezést, mely eszembe jutott, mégha értelme nem is sok volt a szitucióban. Aztán szép lassan vége lett a dogának, én elmentem ebédelni, túl az idei első vizsgámon.

A BLOG folytatódik. A következő sorokban a visszautazásom első napjai olvashatók.

Az 1 hónapos otthon tartózkodásom talán leginkább kinti vontazkozásai az volt, hogy 3 tárgyból kellett vizsgáznom, melyből 2 az előző félévről maradt meg, amiket ugye nem engedtek ill. nem tudtam kint tanulni Németországban. Épp a vizsgáim miatt sokat gondolkodtam, hogy melyik nap utazzak vissza, végül erre a csütörtöki időpontra esett a választás, amikor is csak ez a hajnali vonat volt már akciós, az 5:28-as. Ez ezúttal Pestről indult, köszönhetően annak, hogy most nem volt sztrájk. Azoban ez az időpont így is túl korai volt ahhoz, hogy megkockáztassak aznap feljutni Pestre, ugyanis az első vonat 3-kor indul Szolnokról, mely 4:42-re ér oda, elvben, amennyiben nem fagynak be a váltok, nem megy tönkre a mozdony, nem olvadnak meg a sínek ( bár erre kicsi esély volt ), avagy nem szakad le a felső vezeték. Na szóval Pesten aludtam, honnan is a keletibe könyebb volt kijutni, ki is jutottam, azonban így is csak 2 és fél órát sikerült aludnom. A keletiben aztán nagy örömmel láttam, hogy ezúttal nem a magyar IC megy Németországba, hanem a DB-nek jött ide a vonata. Még megelehetősen sötét volt a vonat, hiszen 5 előtt odaértem, hol is a számozások érdekessége miatt (az utolsó előtti kocsi nem volt megszámozva, holott a sorban már az lett volna az én vonat számom, de meg se néztem mi van ráírva ) talákoztam egy Németországba tartó nőcivel, akivel előbb szépen elbeszélgettünk németül, majd miután magában magyarul mondogatta a számokat, magyarul beszéltem már vele. Aztán rájöttem a dologra, hogy a mienk végülis az utolsó kocsi, amely amúgy teljesen üres volt, szóval gyorsan ott hagytam a helyet, hova a jegyem szólt, és átültem egy 4-es helyre, én meg a csomagjaim. Nézegettem a sötétséget, majd elindultunk. A vonat Szlovákiában telt meg, illetve a telítettség meg maradt Csehország végéig. Érdekes, múltkor is így volt, lehet arrafele kevés a sima vonat ? Útközben még 1-2 mondatot a nővel, ki Lipcsében tartott, de aztán Dresdenban szétváltunk. Amúgy a 9 órás úton az volt a tervem, hogy spanyolt tanulok, ugyanis az előző félévben szinte egyáltalán nem tanultam, ráadásul egész gyorsan haladtunk az előző félévhez képest, szóval elég égető volt, hogy valamit tanuljak, különösen annak fényében, hogy hétfőn volt a vizsgám, azaz 4 nap múlva. Azonban elég fáradt voltam, többnyire csak a Kressz könyvet volt olvasgatnom erőm, melyet ugye elvben szintén nem felesleges, mert február közepén kezdek neki a tanfolyamnak, azonban közel sem olyan égető, mint a spanyol lett volna. Emellett még pár órát pihengetéssel, meg alvással tölöttem, és még egyesek sokallják a pár órás vonatutat. Én még a 9 óra után se úgy szálltam le Dresdában, hogy már nagyon nem bírom. Ekkor már amúgy délután 3 óra volt. Itt felszálltam egy vonatra, melyre felkellett, pedig elértem volna egy korábbit is, de sajna a jegyem nem arra szólt. Azzal mentem aztán Lipcséig, majd onnan mehettem újra egy ugyanolyan IC-vel mellyel Dresdáig is utaztam. Igaz, ezúttal kemény 20 percig tartott csak az út. Hallében ugyanis átkellett szállnom a jól ismert HEX-re. No ekkor már kezdem megunni az utat, igaz ekkor már 13 órája úton voltam. Azonban így sem bántam, hogy nem repülőt választottam, sőt kifejezetten örültem a vonatnak, mert még mindig kellemesebb kicsit üldögélni a vonaton, olvsgatni, pihengetni, mint a repülők hülye csekkolásával szenvedni. Nem is beszélve arról, hogy mekkorát tud esni egy repülő meg egy vonat. 20.19-re értem Wernigerodébe, majd sikeresen elértem a 4 perccel később jövő buszt, így fél 9-re már a Finkenbornon voltam. Ekkora szervezett Márk az Interfórum bevonásával egy Pysama-partyt. Előszőr azért még beköszöntem a többiekhez is, majd benéztem a „bulira”.

A lakásom amúgy a „szokásos” volt, vagyis ami a hazautazást megelőző 4 napban volt. Kill You-nál a bolgár srácnál. Volt ugye neki egy feles szivacsa, szoba meg elég nagy volt ahhoz, hogy elférjünk simán. Többnyire a nappaliban voltunk amúgy is, hiszen még a kuka mellől szereztek egy szuper ülőgarnétúrát. Azonban a szobát viszont néha az értékek miatt nem árt bezárni, kulcsunk viszont csak egy volt. Úgyhogy pénteken komolyan tervbe vettem, hogy megpróbálom lemásoltatni, de féltem, hogy majd nem lehet, mert azt ugye lehet mégsem akarja a szállásadónk.

1 fele feküdtem végül le, fél 4-kor keltem. Lezuhanyoztam, felébredtem, és negyed 5-kor már ment is a busz. Előtte még Márkhoz beadtam pár szatyrot. Szegény már nem tudom hogy fér el a szobában, mert körülbelül 8, a holmiaimmal jól megrakott Kauflandos szatyor van a szobája minden tájékán.

5:01 perckor aztán felszálltunk a vonatra, a HEX-re 4-en, Erika, Domi, Orsi, és én. Elég sok helyet foglaltunk, ezért két 4-es helyre akartunk leülni, csak ilyen nem volt a közelben, mire egy csávó megszólalt magyarul, átülök én. Aztán vele dumáltunk, főleg én Halberstadig, amíg le nem szállt. Itt él már 20 éve, és minden nap Magdeburgba, azaz 1 órányira jár be dolgozni. A mi vonatunk Halle-ig ment, ekkor háromnegyed 7 volt, itt szálltunk át az IC-re, mellyel egészen Dresden-ig mentünk. Már korábban írtam, hogy összesen 8 percünk van itt az átszllásra, szóval reméljük késni nem fogunk. Szerencsénk volt, teljesen pontosan értünk be, azonban már a megállás előtt bemondták, hogy a Berlinből jövő és Budapestre menő IC előreláthatólag 51 percet késik. Hát sikerült elérni… A vasút különböző pontján különböző időpontok voltak kiírva, hogy mennyit késik a vonatunk. 35, 45, és 50 perc egyaránt ki volt írva. Ezalatt kicsit volt alkalmam körülnézni a vasúton, még a városra is ránéztem pár perc erejéig. Végül majd 1 órás késéssel jött be a vonat, melyből 1 percet sem sikerült lefaragnia az állomáson, pedig az előírt 15 perces várakozási időt kicsit lecsökkenthette volna. A vonat elégé meg volt tömve, közülünk pedig csak 3unknak volt helyjegye, Orsinak nem. Aztán ahova szólt a helyjegyünk, ott éppen csak 3 hely volt, egy másikban viszont csak egy japán üzletember ült, így végül Orsi meg én oda ültünk be, Erikáék nem akartak átjönni. Közben meg téma volt, hogyan jutunk haza, mert ugye otthon néhányan nagyon kedvesen sztrájkoltak, melynek következtében sejthető volt, hogy a vonatunk nem megy el Pestig, csak Sturovóig ( magyar neve Párkány, mely már Szlovákiában van, Esztergommal a Duna-híd köti össze ). Aztán jött a kaller, ki hivatlosan is megerősítette, hogy csak Sturovóig megy a vonat, valamint rákérdeztem már tőle, hogy lehet az, hogy 1 órás késést szedett össze a vonat Berlintől. Kiderült, hogy a mozdony volt rossz. Azt tudni kell, hogy magyar IC-vel mentünk haza, azt küldték el Berlinbe. Egész hamar leszállt az üzletember kinézetű csávó, ezután már különösen kényelmes helyünk volt, még a nagyböröndöm is felült két székre ( ő is kényelmesen érezte ezek után magát ). A vonatot Csehországban tömeg lepte el, a folyosón is álltak, hozzánk azonban senki nem jött be, ügyesen keltettük ketten a telítettség látszatát. Domiék továbbra is 6an nyomorogtak a fülkében, néha átjöttek, és gyönyörködtek benne, hogy mennyi helyünk van. Már lassan a folyosón is nyomorogtak, mi még mindig ketten ültünk a fülkében, végül Prága után unták meg Erikáék a dolgot, és átjöttek, innentől már 4en ültünk a 4 széken, a maradék kettőn meg a böröndöm, mert azt nem hagytam, hogy tőle elvegyük a helyet. Kérdeztük még azért a szlovák, meg a cseh kallereket is, és nagyrészük nekik is aztmondta, hogy csak Sturovóig megy a vonat, bár volt egy amelyik nem igen volt képben. Közben meg a vonaton ezen kívűl semmi nem utalt arra, hogy a vonat ne menne Budapestig, egy kaller se mondta volna magától, mindegyiket nekünk kellett faggatni, a vonaton a hangosbemondóban se említették egy fél szóval se a sztrájkot, pedig bemondó ugye volt. Ráadásul a szlovák állomásokon, még Bratislavában is az volt kiírva, hogy Budapestig megy a vonat. Szóval az a szegény ember, aki nem néz magyar híreket, az még ekkor sem tudta, hogy nem fog eljutni Pestig. A Sturovó előtt lévő megállónál aztán végre bemondták, igaz, magyarul nem. Sturovónál aztán leszálltunk, Domi apukája jött ki értünk, ő aztán elvitt minket Pestig, Orsi, itt már jóhelyen voltunk, aztán Erika barátja vitt minket tovább, engem Szolnokig, így este 10-re haza is értem, és megkezdtem közel 1 hónapos otthon tartózkodásomat…

Hétfőn volt az utolsó napom a lakásban, ugyanis csak hónap közepéig rendeltem meg a szállást, a következő 3 napra ugyanis nem volt kedvem további fél hónap árát kifizetni. Szóval felkeltem korán, hogy időben kitakarítsak, ezúttal igyekeztem felpórszívózni, nem úgy mint az előző félév végén ( ja, hogy azt még nem írtam le a blogban, bocsesz ). Éppen csak véegeztem mindennel, az utolsó bögrét már akkor vittem ki, amikor jött a házmester. Aláírtam, amit alá kellett, és elhagytam a szobám, innentől kezdve hajléktalan lettem. Bementem a suli előtt még a bankba, hol „örömmel” tapasztaltam, hogy az egész havi lakbért levonták. Ezért lettem én hajléktalan ? Szóval gyorsan beszaladtam a szállásunkkal foglalkozó nőcivel, aki elég kedves volt, láthatóan nem örült neki, hogy vétettek egy ilyen hibát. Megígérte, hogy a kaucióval együtt visszafogják utalni. Ezután mentem spanyolra, természetesen késve, és kiderült hivatalosan is, melyet mondjuk már a hétvégén is tudtam, minthogy a spanyoltanárnőm, Vero is ott volt Prágában, szóval, hogy a vizsga január 19-én lesz, azaz rögtön azután, ahogy visszaérek. Ennek nemigen örültem, mert addig nekem otthon kell vizsgáznom, szóval sokat nem fogok rá akkor majd tudni tanulni. Óra után hazajöttem a konyhánkban, mely szerencsére nem volt bezárva ( minthogy én mentem el utoljára ). A konyha amúgy igencsak telítve volt, a nagy bőröndömön, a laptopomon és a hátizsákomon kívűl ugyanis még ott volt 12 szatyor, melyben a holmijaim voltak, valamit körülbelül 40 darab másfél-literes ásványvizes üveg és 11 darab sörös üveg, melyek mind visszavitelre vártak. Ezek közül különösen az ásványvizeseket szerettem volna visszavinni, ugyanis annak darabja 25 cent, ami nem rossz pénz. Sajna nem úgy álltam idővel, hogy eme feladatomat maradéktalanul teljesítsem. Egy körben ugyanis maximum 10-12 üveget tudtam volna visszavinni. Aztán kora este szép lassan elkezdtem átköltözni Kill You-hoz, ki felajánlotta, hogy nyugodtan megszállhatok nála. Volt szivacsa is ( még úgy is, hogy 1-et tegnap odaadott Márknak, akinek a barátnője péntekig elszaladt Wernigerodéba, miután lekéste Berlinben a buszát ). Mondjuk Kill You-ék lakásában nem csak szivacsból van sok, hanem ülőgarnitúrából, meg fotelekből is, mindezt úgy, hogy lomtalanítás alkalmadtával ezeket begyűjtötték. Sok gazdag német tök faja dolgokat is kidobálnak. Szóval Kill You-hoz bevittem a nagyböröndöm, meg a hátizsákom, minthogy odaköltöztem, így úgy döntött nemigen zárja az ajtót ( nem mintha eddig nagyon zárta volna ), szóval én meg úgy döntöttem, hogy a laptopomat Domi-nál tartom, aztán mikor netezni támadt kedvem, akkor átszaladtam hozzájuk, aztán ott neteztem. Nagy örömömre ugyanis a másik ház emeletéről elért idáig az Internet. Csütörtökhöz hasonlóan ma sem voltunk sokan kosáron, de most Stefán jövetelével legalább 8-an meg voltunk. Ez után volt az Interfórum szervezésében az un. Karácsony-party. Mire lezuhanyoztam azonban már alig maradt valaki. Szemben meg a volt Erasmusosok voltak, Maria, meg a két lett csaj, azonban mire odaértem, a lettek már eltűntek. Majd szép lassan Maria meg Markus és Vero is. Szóval átmentem inkább a karácsonyi party maradványaira, hol még pár emberrel lehetett beszélgetni, majd éjfél előtt Alieen, és Anja kissé meglepett, ugyanis felköszöntöttek szülinapomra ( bár végülis így belegondolva folytatták a szép hagyományt, ami a tavasz félévben elkezdtünk Ondrej, Kristoffe, és Anja felköszöntésével. ). Aztán éjfélkor csak maradtunk még páran, átjött Stefany és a barátja, meg Kill You és Frank is. Majd elénekelték a Boldog Szülinap-ot, magyarul. ( Danke Márk a megvalósítást, tényleg az ötlet kié is volt ? )

Kedden felkelés után átszaladtam a szemközti lakásba Domiékhoz netezni, vagyis ez volt a terv, azonban a tegnap agyon dícsért net mára megadta magát, már túl nagynak bizonyult a távolság. Negyed óránként 1 oldal már nem a lassú kategóriába tartozik. Így aztán elmaradt a német prezentáció elkészítésének, legalább az elkezdése, márpedig az előadás holnap volt. Najó, a cím diát net nélkül azért megcsináltam. Eztán volt a német óra, majd a hajós óra 3 hét szünet után ( eddig ugyanis a másik Verkehrsträrelmanagement volt helyette, mely kevésbé érdekelt ). Este felköszöntöttek a magyarok ( Danke Domi Erika Márk ), többek közt adtak egy olyan szép ital-készletet, melyet nincs szívem meginni, túl szép hozzá. Eztán rögvest indultam is az esti, valószínűleg az évben utolsó hivatalos iskolai partyra. Erasmusok közül szokás szerint túl sokan nem jöttek, tán szokásos csapat, a lett csajok, meg a lengyel csaj. Ők persze busszal. Hazaút szempontjából azonban így kellemesebb. Ekkor megtudtam egy elég szomorú információt, az ugye közismert, hogy itt aki kocsival vezet, annak is megengedett az alkohol 0,5 ezrelékig, nem ez a szomorú hír, hanem, hogy kiderült, hogy elvben aki bicajozik, annak is maximum ennyi lehet a szervezetében. Most viccelnek, az 2 sör. Aki bulizik, az utána gyalogoljon ? Aztán meg megfagy útközben szegény ember. Najó, nem szidom azért a németeket, mert szerintem máshol se, különösen Magyarországon nem magasabb ez az érték ( ha egyáltalán nálunk 3 korty sörrel lehet bicajozni, és nincs arra is zéró tolerancia. )

Szerda, ismét korai kelés, tán 10 órási, ugyanis már igencsak ideje volt megkezdeni, illetve azután még ugyanezen a napon be is fejezni a néemt prezentációs anyag kidolgozását, elkészítését, valamint az abból való felkészülését. Kevesebb mint 4 óra alatt meglett az egész. Annál örömtelibb volt, amikor a tanár a prezentációm után kijelentette, hogy pozitívan csalódott bennem, és mondta, hogy látszik, hogy erre sokat készültem. Végülis annál tényleg többet, hogy tán 2 kis rövidke házit csináltam meg a félévben, a hosszú unalmasakba ugyanis nem volt kedvem belekezdeni. Előttem még Erika és Domi is prezentált, ezután értékelt a tanár. Erikáért értékelte a legjobbnak, 1,3 körülinek, a lengyel csajét kissé túlértékelte véleményem szerint ( tán 2,0 körülire, pedig ritka gagyi volt ), Domiét meg kissé alulértékelte ( tán 2,3körülire, pedig övé egész jó volt ). Enyimet meg 1,7-2,0 körülire értékelte. Amúgy már megint hosszabb lett a prezentációm, mint az előírt, a 12 perc helyett én közel kétszer annyi ideig, igaz ennek oka szerencsére most nem az volt, mint a Study skillsnél, hogy nem ment az angol, hanem hogy a Magas-Tátráról beszéltem, melyről bizony volt sok mondandóm saját kút főből is, ezért nem is kellett olyan sok felkészülés.

Második németre már nem mentem be, kosarasokkal ugyanis megdumáltuk, hogy elmegyünk a karácsonyi faluba forralt borozni. Volt alkalmam tehát éjszaka megtekinteni a falut, hát szép, nagyon szép.

A wernigerodei csokimikulás : ez a legmagasabb csoki-mikulás, tán az országban, vagy a világon ? Legalábbis valami ilyet hallottam...

Iszogattunk hát, beszélgettünk, meg fáztunk. Főleg én. 7 után aztán haza is mentem, úgyis kezdődött egy másik-party, melynek neve ezútta Karácsonyi-party volt ( ebben az időszakban ezt szeretik elsütni ). Ez a buli a szokásostól eltérő házban volt, a másik Finkenbornosban, hova épp átköltöztem. Sok emberke gyűlt össze.

Csütörtökön immáron harmadszor is felkeltem, hogy megnézzem Domi és Laurence prezentációját Study-skillsen, ezúttal végre meg is volt a prezentáció. Ezután kicsit vásárolgattam a karácsonyi faluban otthonra ajándék gyanánt pár dolgot. Este elkezdtek besűrűsödni az események. Szépen összepakoltam mindent, nem akartam a nagy böröndömet hazavinni, úgy gondoltam elég lesz a hátizsák, a laptoptáska, meg talán 1-2 szatyor. Azonban az egy-két szatyorból már 3 hatalmas szatyor lett, és akkor vettem észre, hogy még hazakéne vinni pár dolgot. ( Elsősorban a ruhákat, a tanulnivalókat, meg az értékesebb dolgokat akartam hazavinni, melyek otthon hasznosak ) Szóval bedobáltam a szatyrokat a böröndbe, már a végén abba is éppencsak fértem be. Ezútán elment az év utolsó kosarazására, mely 10-ig tartott, ezután úgy terveztem hogy hazajövök, és aztán bemegyek a városba pár német ismerőssel, meg Mariáékkal hajnal 3ig dumálni, iszogatni kicsit, majd aztán haza, és indulás a vasútra. De a kosár közben Markus már hívott, visszahívtam után, és mondta, hogy ők már a Brauhausban vannak, így én is odamentem. Azonban ekkora már nem volt ott Maria, meg Doren sem, csak Markus és Tobi. Úgyhogy velük iszogattunk ott, csütörtökönként a sör ott akciós volt, egy pohár csak 1 € volt. Ráadásul nagyon jó barna sörük, ha jól tudom itt is a jó kis Staropramen. Ennek otthon aztán meg is lett az eredménye, mindenhol barna sört probáltam inni, de ez nemigen jött össze, csak Fehérváron, mikor jöttek a vizsgák januárban, de az is csak üveges volt, de az legalább nem volt olyan rossz. Brauhaus után bementünk a fél méterre lévő gyrososba, és megvacsoráztunk ott. Ezután ők még átmentek a Blue-ba, de én úgy döntöttem, inkább hazabicajozok, és alszok legalább egy 2 órát. Már az is sokkal szebbé teszi a hazautam...

Szokásomhoz híven csak hajnal 2 fele feküdtem le, ennek következtében elég álmosan keltem fél 8-kor. A 9 órási busszal mentünk a vasútra, melyet egy óriási rohanással sikerült csak elérnem. Már a megállóban állt a busz, amikor én még az utolsó 50 méteres egyenesre ráfordultam. De elértem, amolyan igazi „rechtzeitig” érkezéssel. A vasúton összetalálkoztunk Markussal meg Veróval, így összeállt az 5 fős utazó csapatunk : ők ketten, valamint Dominika, Laurence ( a francia csaj még mindig ) valamint én. Szóval a Sachsen-Anhalt ticket különösen kedvező volt számunkra, mert hogy 27 Euróba került maximum 5 fő számára, mellyel egészen Drezdáig utazhattunk. Azonban a jegy megvásárlásával voltak gondok, ugyanis a pénzzel müködő automata nem fogadott el pénzt. Előszőr a pénztárnál akarták a többiek megvenni, azonban az ott 2 Euróval drágább lett volna, így én nemigazán támogattam. Mondtam, hogy elvben a Hex vonaton lévő automatában meglehet venni, mi pedig Hallé-ig azzal mentünk. Végül azonban a másik autómatánál megvette Vero a jegyet, ahol kártyával kellett fizetni, így rá se vizettünk, és nem is kockáztattuk meg, hogy a vonaton lévő automatában nem lehet venni, azonban felszállás után kiderült, lehet venni ott is. Fél 10-től aztán délután fél 3ig, Dresdáig a különböző lassú vonatokkal folytattuk utunkat ( gyorsabb vonatra ugyanis a Sachsen-Anhalt ticket nem érvényes ), közben gyönyörködünk a havas tájban, az éjszaka ugyanis sokfelé esett. Aztán Dresdában felszálltunk a nemzetközi vonatra, melyre sajnos helyjegyünk nem volt, így is 19 Eurot fizettünk Prágáig csak oda, azonban így elég nehéz volt helyet találni. Végül beültünk egy fülkébe 5-en, ahol elvben 4 szabad volt, de bíztunk benne, hogy nem dobnak ki közülünk senkit. Végül szerencsénk lett, senki nem akarta befoglalni a helyünket. Így viszont elég kényelmesen utaztunk, előszőr gyönyörködtünk a szép havas határmenti, hegyvidékes tájban, majd Csehországba érve aludtunk 1 órát Prágáig. Ekkor már 17.19 volt, szóval teljesen sötét. Leszálltunk, nem láttuk azonban a fogadó csoportot. Aztán egyszercsak megjelent volt latótársam, Ondrej. Majd fél perccel később a többiek is. Üdvözöltük egymást, ileltve bemutattok a csapatban két újat, Dominikát, és Laurencet. Először is próbáltunk pénzt váltani, ugyanis kellett korona. A hivatalos árfolyam 25 fölött volt, ehez képest a 22,5-es árfolyam elég nagy szemétség volt, sőt még ebből is valami váltási költséget vontak le. Eztkövetően vettünk jegyet a vasúton a tömegközlekedésre, mely jelentősen olcsóbb volt a Budapestinél, egy 24 órás került 100 koronában ( mely 1000 Ft ). Ezután a tervünk az lett volna, hogy elmegyünk a szállásunkra, mely a város szélén van ( ezért került csak 7 Euróba ), viszont kiderült, hogy a csehek sem ismerik jobban Prágát mint én. Ondrej próbálta szervezni az utat, neki legalább volt közlekedés hálózat térképe. Azonban az első átszáll után szólt, hogy ne szóljak már róla senkinek, de egy apró hiba miatt véletlen 3 átszállással jutunk el a panzióba, pedig amúgy csak 1 lenne.

Egy kevésbé modern villamos Prágában. A képen elöl ül: Domi, hátul ül Maria, mellette áldogál Ondrej

Végül másfél óra utazgatás után sikerült elérnünk célunkat. Innen azonban a két cseh csaj visszafordult, ugyanis érkezett egy meglepetés vendék, az orentációs hét német tanára, Regina, ő érte kellett elmenni a vasútra. Mi meg a 20 centis hóban áttrappoltunk a panzióhoz, majd Ondrej, mint egyetlen jó cseh tudással rendelkező ember lebeszélte a recepcióssal a dolgokat. Két 6-os szoba volt lefoglalva, ezt ki is kellett fizetni, úgy hogy a recepciós nem tudott visszaadni, többüknek pedig csak 1000 koronása volt. Végül azért megoldódott a dolog. Ondrej, Maria, Domi, Laurene, és én voltunk egy 6 ágyas szobába. A szoba relatíve tágas volt, 3 db emeletes ággyal. Én a fölső szintet választottam ki. A másik szobában a többiek voltak.

Fél óra tartózkodás után a városközpontba vettük az irányt.Azt nem lehet kihagyni, hogy az estét azzal kezdtük, hogy Ondrej egyik haverjával találkoztunk, aki ismerte Prágát. A srác nagyon jól beszélt németül, így jól eltudtunk vele is beszélgetni, ő meg a különböző helyeket mutogatta meg. Többek közt, a főteret, mely gönyörű volt, főleg az egyik torony, melyben láng égett.

Ezután egy kocsmát szerettünk volna találni, ahova kényelmesen beférünk, azonban ilyen nemigazán volt. Így csak sétálgattunk, meg dumáltuk, úgy is volt mit, hiszen féléve nem találkoztunk. Végül úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a szálláshoz, hátha lesz ott egy kocsma, ahova beülhetünk kicsit dumálni. Hazaúton az egyik villamoson felszállás után azt vettem észre, hogy mindjárt megfulladok a bőztül. Kérdem Domitól, hogy mi ez, mire mondja, hogy a nőci mellett. Egy hajléktalan nő üldögélt tőlünk 5 méterre a széken. Ekkor elekezdtünk a kocsi másik vége felé húzódni, azonban a tömeg miatt ez nemigen ment. A környéken ülő emberek mind sapkájukat, pulóverüket, vagy sáljukat használták gáz-maszkként. Természetesen errefele az összes ablak nyitva volt, már 8 méterre voltunk a helyszíntől, azonban a bűz továbbra is elviselhetettlen volt. Negyed órát utaztunk így, aztén végre leszállt.

 Itt éppen Domi próbál védekezni a bűz ellen

Mituán megérkeztünk rögtön ki is néztünk egy nyugalmas kocsmát, azonban éppen éjfélkor zárt, ekkor pedig már 23.50 volt, így ezt kikellett hagyni. A választás egy pár percre lévő Student Clubra esett, ahova azonban volt belépő, 50 korona, így előszőr úgy döntöttem, hogy nem megyek be, visszamentem Laurenc-szel, meg Domi-val akik pedig fáradtak voltak bulizni. Aztán úgy döntöttem, mégis visszamegyek. Megérte. Egy óriási helyről volt szó, a szó mindkét értelmében, a földszinten volt egy táncparkett, előtte egy vetítő vászonra az éppen játszott zene klippje volt kivetítve. A táncparkett körül voltak asztalok, azonban itt nem találtam őket. Volt azonban egy lépcső, felmentem azon, és akkor megláttam őket az egyik asztalnál. Szerencsére ők nem engem. Így elmentem egy sörért a pulthoz, korábban szerzett cseh tudásomat elővettem, és kértem egy sört. 45 koronába került. Majd odamentem az asztalhoz, és bizony, örültem, hogy visszamentem. Koccintottunk egyet Ondrej-val, mint a régi szép időkben, nameg a többiekkel is. Aztán rájöttem arra, hogy mért érte meg még anyagilag is visszajön. A sör azért volt 45 korona, mert abból 20 korona az üveg volt, szóval a sör csak 25 korona, ami 1 Euro, azaz feleannyi mint Németországban a legolcsóbb helyeken. Szóval dumáltunk pár órát, meg iszogattunk, közben megtanultam, hogy lehet 1 Staroprament kérni, itt ugyanis azt csapolták. Volt itt egy speciális csapolt sör is, a barna és a világos sör összekeverve, ezt is megtanultam csehül. Néhányan fél 3 fele elmentek, Ondrej, Maria meg én azonban maradtunk még 1 órát, és aztán mentünk aludni.

Ennek másnap lett meg az eredménye, délben, mikor felébredtünk csak mi 3-an voltunk már a szobában. Azaz 4-en, mert hajnalban megérkezett a lengyel csaj, Beáta is, érte Ondrej ment ki a vasútra. Felkeltünk, néhányan pedig igen éhesek voltak, így elmentünk a kajáldába, hol én mindössze egy teát ittam, többiek azonban egy levest reggelire. Ezután a központba vettük az irányt, és végre láthattam Prágát nappal, azonban nem sokáig.

Összetalálkoztunk a többiekkel a központban, csak úgy spontán, milyen kicsi Prága. Bár asszem annyi tiszta volt, hogy nagyjából Prága melyik részén vannak, ennek ellenére az összetalálkozásunk nem volt teljesen lebeszélve. A többiek ekkora már bejárták a várost, így ők elindultak ebédelni, Minthogy én is éhes voltam, így én is velük tartottam, sőt Maria is jött velünk, Ondrej meg Beátának mutatatta be a város pár nevezetességét.

Egy tipikus cseh étteremben mentünk, azonban nekem nem volt kedvem tipikus cseh kaját enni, mely a knédlit foglalta magában, ettem én már sokszor olyat, épp pár hete otthon is főztem. Így maradtam valami sültkrumplis húsnál. Közel 1 óra alatt sikerült is kihozniuk a kajánkat, kivéve a két csajét, akik tészát kértek, és már rég jól laktak, mire mimegkaptuk a magunkét.

 A cseh csajoknak se volt kedvük tipikus cseh kaját enni

Az árak azonban nem voltak túl barátiak, mindegy, Prágába sem jövök minden nap. Mire kimentünk az étteremből már sötét lett, így a „Prága nappal” rész számomra elég rövidre sikeredett. Ezután volt un. szabadidőnk, megbeszéltünk egy szép karácsonyfánál, melynél azonban legutóbb tegnap voltunk. Kicsit tartottam tőle, hogy nem találunk így oda, de mondták, hogy a Mustek nevezetű metróállomásnál van. Nekünk ugyanis metróval elkellett menni a vasútállomásra, hogy másnapra jegyet vegyünk Drezdáig. A csehek magyarázták, hogy hogyan kell odamenni, de végül nem lett szükséges, ugyanis találtam egy metrótérképet, melyet ellehetett venni, az alapján már nagyon könnyű volt a dolog. A jegyünk ezúttal 21 Euro volt, azaz nem 13, ahogy a másik francia csaj, Aurora mondta még korábban. Ezután mentünk a Mustekhez, de egy másik úton, úgyanis gondoltam nézzük már meg a zöld metrót is, ha itt vagyunk, aminek persze a kinézete ugyanúgy piros-fehér volt.

Elég mulatságos volt hallgatni az ajtó becsukódása előtti cseh szöveget, melynél sejtettük, hogy azt mondják be, melyet Pesten is. Végül elértük a Mustek megállóját, és a felszínre jutás után tényleg rögtön megláttuk a szép piros égős karácsonyfát. Mivel ekkor még volt 40 perc 6 óráig, így úgy döntöttem megpróbálok venni apukámnak kedvenc teájából, melyet csak Csehorszában lehet kapni. Azonban ehhez egy boltot kellett volna találnom, de úgyfest sikerült a legorsszabb utcán elindulni. Az egyik sétálóutcán indultam el, de 1 km után sem találtam még egy kis boltot sem. Közben sikerült elkeverednem egészen a főtérig, melyet örültem, hogy újra láthattam, mert mint írtam gyönyörű volt. Nézegettem tehát kicsit az itteni karácsonyfát, az épületeket, főleg a kedvenc tornyomat. Pár perc után úgy döntöttem azonban, hogy nem megyek vissza, hanem egy másik irányba folytatom az utam, úgyse tévedek el, aztán hátha itt találok egy boltot. Itt találtam is egy kis boltot, volt is ott vagy 10 féle tea, azonban nem az amelyiket kerestem. Majd tovább mentem, az út azonban annyira ferdén ment az előzőhöz képest, hogy már nem voltam biztos benne, hogy tudom, hol van a Mustek. Ezért úgy döntöttem meg kérdem valakitől, ugyanis már csak 15 percem volt 6-ig, aztán az info birtokában esetleg még kereshetem tovább a boltot. Azonba ketten is úgy mentek tovább a beszél e németül. Va angolul kérdésemre, mint akik beszélni sem tudnak. Két fiatal csaj azonban végre tudott legalább angolul, így azon elmondtam, hogy mit akarok, mire abba az irnyba mutattak, ahol én is sejtettem a Mustek-et. Megkérdeztem már tőlük, hogy tudnak e egy nagy boltot a közelben, mire legnagyobb örömömre aztmondták, hogy ott van egy rögtön a kanyar után. Bementem hát oda, de sajnos ott se volt olyan tea. Ráadásul a kijárat a bolt másik oldalán volt, mint ahol én bejöttem, így gőzőm nem volt, hogy hova lyukadtam ki. És onnan nem is sikerült visszatalálnom, nem is értem, a bolt nem volt olyan halatalmas, de ahova kilyukadtam, ott csak falat láttam. Szóval bolyongtam, majd miután már csak pár perc volt 6-ig, és nem úgy festett, hogy a közelgő pár perc alatt valami ismerős helyre lyukadok ki, újra megkíséreltem az emberektől információt begyűjteni. De hogy milyen gáz, hogy senki nem beszéli a nyelvem, hiába beszélek 3 nyelven a magyarral együtt, megint 2-en mentek szó nélkül tovább, majd a egy kisebb csoportot fogtam ki, akik azt mondták, hogy kicsit beszélnek angolul. Sokkal többet én se, szóval ez így jó volt. Azonban, arra kérdésre, hogy hol a Mustek, csak lestke. Nem tudták hova tenni a Mustek-et. Gondoltam megint rosszul ejtem ki a nevét, mint az előbb a csajoknak, kiknek 3X kellett elmondanom, hogy mire gondolok, mire megértették, ezért most elővettem a metró térképemet, és azon mutattam meg nekik, azonban így se tudták miről beszélek, kérték, hogy mondjam el esetleg németül, hogy mit akarok, mert ők azok. Akkor minek szenvedtünk az angollal ? Innentől kezdve minden tiszta volt, mondták, hogy továbbra sem tudják, hol a fenébe lehet az, de van egy térképük, azon megnézhetjük. A csávó ráaádsul azt is tudta, hogy hol vagyunk, és még a térképhez is értett, így mielőtt én felfogtam volna a térképen látottakat, mutatta, hogy melyik irány lesz nekem a jó. Megköszöntem a segítégüket, és elindultam futva a jó irányba. Azonban itt is volt egy kis probléma még, mert kanyarodnom kellett volna vmerre, de azt már nem tudtam, hogy merre, nem volt időm annyit nézegetni a térképet, pedig lehet érdemes lett volna. Egy kereszteződésben álltam, és majdnem elindultam a rossz irányba, mikor a másik irányban a távolban megláttam a piros színű karácsfát. No ekkor megiramodtam felé, és 6 után pár perccel ott is voltam, azonban akkora tömeg volt ott, hogy még további pár percig eltartott mire megtlaáltam a többieket.

Nem volt itt azonban mindenki, Markus, Vero és Maria nem jött meg. Fél 7ig sem, ekkor megpróbálta Ondrej őket felhívni, kevés sikerrel. Maria és Markus sem vette fel. Küldött ekkor nekik Ondrej egy sms-t, de nem válaszoltak. Háromenegyed 7-kor úgy döntöttünk, hogy nem várunk tovább, elindultunk abba az irányba, ahol az 500 éves kocsmát sejtettük, hova mindenképp elakartunk menni. De sajna a nevét sem tudtuk, azt Markus tudta volna, de ő nem volt itt. Útközben még beszaladtam 3 nagy boltba, köztük a Tescóba sem, de sehol nem volt abból a teából, amit kerestem, igaz a Tescóban ki volt írva a neve, csak épp mind elfogyott. Úgyfest mégsem volt olyan gyakori tea, mint apukám mondta, különösen azután jutottam erre a megállapításra, miután egy tea boltban sem volt olyan, pedig ott több száz féle tea volt. Az egyik boltban azonban legalább élelmet tudtuk venni, olyan olcsó volt a péksütemény, hogy vettem az egyik lepényből 3-at. 10 korona volt, azaz kevesebb mint feleannyi mint No-ban, de még a Mo-ig áraknál is olcsóbb. Mikor elértük a nemzeti színházat, akkor telefonált Vero, hogy hol vagyunk, ők ott vannak a fánál. Ondrej ment vissza értük, Hanna, meg Antetta közben megpbólta kideríteni, hogy hol az a kocsma. Mi néhányan pedig a folyóban gyönyörködtünk, illetve a folyón lévőhídakban, és épületekben. Aztán fél óra után Hannának megtudta valaki mondani, hogy hol a kocsma, épp ekkor talált Anetta is egy olyan embert, aki tudta, hogy hol van. Közben megérkeztek a többiek is, kik egy másik fánál várakoztak 1 órát. Bementünk az 500 éves kocsmába, az Uflecóba.

Elég sokan voltak, de azért volt szabad asztal. Miután leültünk rögtön felkínálták a helyi sör specialitást, melyet csak itt lehet kapni. Barna sör volt, 13 %-os, azaz jó erős. De nagyon finom volt. Mivel Domi nem nagy sörös, így a felét az övének én ittam meg.

Ezután visszamentünk a szállásra, majd valamivel korábban mentünk át a tegnap jól bevált Student Club-ba. Ezúttal Domi, meg Laurence is velünk tartott. Fönt most sajnos nem volt hely, így lent ültünk le egy asztalhoz. Megint iszogattunk mindenféle sört, ezúttal megtanultam azt is, hogyan lehet barna, és világos sört kérni. A csapat egy része hajnal 1 fele hazament, mi azonban 5-en ( Markus, Vero, Maria, Ondrej és én ) kitartottunk. A táncszínpadot is kipróbáltuk, itt úgyis nagyon jó zenéket játszottak. Meg is állapítottuk Markussal, hogy ezt a helyet elkéne vinni Wernigerodébe, ezerszer jobb ugyanis mint a Blue.

Külön öröm volt számomra, hogy az asztalokon itt nem Hasseröderes üvegek voltak, hanem Pilsner Urquell-esek.

Hajnal fél 3 fele én már mentem volna, hiszen fél 7kor kellett kellnem, ugyanis a fél 9-es vonattal mentünk haza Wernigerodébe. Ondrej azonban mondogatta, még egy sört csak igyak meg, aztán megyünk, mondtam, elég lesz ez már. Így csalódottan vett egyedül egy sört, majd miután ezt megitta, csak mondta újra, na még 1, no jóvan, úgyis utolsó sörünk, szóval belementem, legalább rendelhettem még 1X csehül. Zárásig maradtunk, ami 4 órát jelentett. 2 órát sikerült aludnom a fél 7es kelésig. Ekkor Domi, Laurence, Maria és én összepakoltunk, elköszöntünk a többiektől, és felszálltunk a villamosra. Majd leszáltunk, ott ahol Ondrej utasítása szerint kellett Vártunk 20 percet az átszállásra, azalatt szétfagytunk, majd lejutottunk a vasútra. Itt Maria megvette e jegyét, neki ugyanis még nem volt, majd szendvics vásárlás után felszálttunk a vonatra. Itt is volt kis probléma azzal ,hogy nem volt jegyünk lefoglalva, de végülis találtunk szabad helyeket. Ezután következett 7 és fél óra szörnyű utazás, kissé fáradtan, másnaposan. Túléltük, fél 5-re értünk haza, ahol a vasúton összetalálkoztunk a két előző féléves lettel, Lolitával, meg Laurával, akik Dorennel ( előző féléves német, aki Laurával meg Mariaval lakott ) jöttek ki Mariáért a vasútra. Nekünk azonban maradt a buszozás... 

Szolg. közl. : Most a hazaérkezésem után sem hagyom abba a blog írást, be lesz fejezve a németországi tartózkodásom leírása, szóval továbbra is szorgosan nézzétek az oldalt, már csak 1 hét nincs megírva, ráadásul a cseh útról készült anyag már kész van, csak fel kell töltenem. Amúgy meg a münsteri kosárturné ( december 5-6 ) képei kiegészültek, érdemes őket megnézni.

Nem sok kedvem volt korán kelni, de gondoltam, ha már egyszer Domiék most prezentálnak, akkor bemegyek. Megint beszívtam azonban, mert megint elmaradt a prezentáció, ezúttal ők döntöttek úgy, hogy inkább nem ma mondják, hanem majd máskor. Sok ideig úgy nézett ki, hogy lehet januárra halasztódik a prezentáció, mikor nemigen lettem volna itt, de végül mákom lett, csak 1 héttel lett elhalasztva a prezentációjuk, így úgy nézett ki, hogy 1 héttel később végre megtudom hallgatni az előadást. Azonban kis előadások így is voltak, azt játszottuk el, hogyan kell reagálni, ha 2 jegyet akarunk szerezni egy bulira, mikor már csak VIP személyek kaphatnak amúgy jegyet. Én kameráztam, ennek köszönhetően kicst játszottam, volt média tanárom büszke lenne rám, ugyanis szép kis szuper plánokat videóztam…

Hazamenet után elkezdtem készülni kicsit a cseh útra, illetve a hétfő reggeli kiköltözésre. Közben az Aktív turizmus anyagának félkész prezentációját átküldte Márk este 6-kor melyet kosárig majdnem befejeztem, de sajnos nem, így még kosár után 11ig csináltam. Amúgy meglehetősen kevesen gyűltünk össze kosárra, mindössze 7-en voltunk, így egy palánkra játszottunk 3-3 ellen.

10.30-kor keltünk Márkkal, hogy negyed 12-kor áttudjunk bicajozni a Kauflandba megvenni az International Abendre való dolgokat. 80 adagra kellett volna elvben főznünk, csirkepaprikást terveztünk főzni, így a lényeg a hús volt. Volt a boltban csomagolt szárnyak illetve combok, mi abból vettünk meg pár csomagot, de végül összesen „csak” olyan 60 darabot. Úgy voltunk vele ezt is elég ideig tart megfőzni. Vettünk még 10 csomag tésztát, melyet már ekkor is sejtettem, hogy kicsit túl mértünk, továbbá tejfölöket is vettünk, nomeg uborkát savanyúságnak, hogy igazán modern legyen az ételünk. Ezután átbuszoztunk az úgynevezett vizsgajelentkezésre, mely abból áll, hogy megkérdezik, hogy akarsz e mindenből vizsgázni, ha igen, akkor még alá kell írni egy papírt, ha meg nem, akkor el kell mondani, hogy miből nem, aztán jöhet megint az aláírás. Én ezúttal 2 tanult tantárgyból nem vizsgázom, mert az otthoni sulim nem fogadja el, így azokat csak önszorgalomból hallgatom, mármint a csütörtöki órát már nem igazán. Lesz így is két német, meg egy spanyol vizsgám. Kaptunk még mikulás csomagot, illetve egy újság részlet fénymásolatot, melyben nyilatkoztunk a helyi lapban, páran, Erasmusok, köztük én is, szóval BENNE VOLTAM AZ ÚJSÁGBAN !!!

Ezután hazamentünk, pihentünk kicsit, majd megkezdődött a nagy főzés, Márkék konyhájában, mert ott volt 4 tűzhely. Ott voltunk mind a 4-en magyarok. Elvben a csirkepaprikást még csak én készítettem a társaságból, de Dominak ugrottak be képek a készítésről, így miután a nem egyező részleteket megbeszéltük, megvolt, hogy mit kell tennünk.

Pucoltuk a hagymákat, Erika főleg a paradicsomokkal volt el, Márk a csirkék mosásával. Úgy terveztük, hogy két edénybe belefér az összes csirke, de előbb 3 edény lett a dologból, majd a legkisebb örömömre 4. Én elmentem hajat mosni, a lányok meg italt vásárolni a bulira, mire visszaértem a legelsőnek feltett már a szétfőlés közelében volt. Gyorsan összekutyultam a lisztet a tejföllel, és szépen besűrítettem az első adagot. Majd miután a többi adag is úgyfestet, hogy készen kezd lenni, besűrítettem azokat is. Kis fővés még, hogy ne legyen lisztízű, majd gyorsan le a tűzhelyről őket mielőtt megégnének. Tésztát úgy döntöttünk, hogy a helyszínen főzünk, mert nincs rosszabb mint a jéghideg, összeragadt tészta.

A 6,14-es busszal vonultunk át a helyszínre az edényekkel, kajával, elég érdekesen néztünk ki. Buszra meg épp szállnánk fel a hátsó ajtón, a szemét buszvezető meg becsukja orrunk előtt. Azt akarta, hogy elől szálljunk fel, hogy megnézhesse a bérletünket, de röhejes, mert úgyis minden egyetemistának van, mert az alapból jár. Szóval mikor épp odaértem a buszvezető elé, akkor szépen levágtam a csirkepaprikást a sofőr elé, ugye van mellettük olyan kis asztal szerű, vagy mi. Eközben szépen előkerestem a bérletemet, majd szépen odanyomtam az arcába, és jeleztem, hogy nagyon kedves. Fel tudnak ezek húzni. Ráadásul van még errefele pár bunkó sofőr, az egyik nőci egyszer nem akarta az egyik srácot felengedni a buszra, mert az állítólag beszólt korábban neki, de ráadásul csak összekeverte valakivel, a srácot ugyanis ismertem, aztán elmondta, hogy nem szólt be neki. Néhány meg megáll az út közepén, ha valaki elkezd telefonálni a buszon, azt ugyanis valami idióta szabály miatt nem szabad a buszon. Aztán képesek akár 5 percet is várni, ha az illető nem hagyja abba a telefonálást. Kétszer már volt rá példa.

Szóval aztán megérkeztünk a helyszínre, bár először rossz épületbe mentünk, mert aztihttem ugyanott lesz, mint féléve volt, ugye az tök logikus lenne, de ezúttal a Menzán volt. A terem két szélén két teremhosszúságú asztal volt, és ott voltak a különböző féle ételek, bár ezt most szinte mind egy nemzet főzte.

Rajtunk kívűl, csak Kill You, meg a vietnámiak voltak külföldiek, a többiek mind németek. Mi az asztal szélén kaptunk helyet, kaptunk egy rezsót, így gyorsan neki is kezdtünk a tészta főzésnek, de sajna a kezdésre, este 7-re, mikor elkezdtek jönni a vendégek, így sem lettünk kész, így kezdetben tészta nélkül kapták a csirkepaprikást.

Nekünk kajajegyekkel fizettek, amit mi feltudtunk használni, így más ételét mi ingyen megtudtuk kostolni. Egy egyszerű halandónak egy kaja 70 centjébe került. Mit ne mondjak, nem sok kaja érte meg ezt az árat, volt egy süti, ami úgy ehető volt, volt viszont pl. egy másik, ami szinte ehetettlen, a sütiből kimaradt ugyanis a piskóta réteg, szóval iszonyú édes, és tömény volt. Közben megfőtt a tészta, így már azt is tudtunk adni az embereknek, azonban Erika meg Márk jól elvolt a kiszolgálással, nekem ehez túl sok kedvem nem volt, szóval inkább sétálgattam.

Erika és Márk felszolgál

Henriktől, minthogy ő volt a csapos, beszereztem 2 poharat, amibe kitudtuk önteni becsempészett söreinket, így olcsó volt a pia. Közben megláttam a kedvenc zenekarom tagjait csoportosulni, kiket tavaly 3X láttam játszani, akik a Dammit-et is játszották. Megkérdeztem, hogy fognak-e ma este játszani, és legnagyobb örömömre mondták, hogy igen. Kérdeztem, hogy a Dammit-ot eljátszák e, de sajna aztmondták, hogy most nem, van egy új dobosuk, egy csaj, aztán most ezt nem így tervezték. Kár érte, de azért vártam a 9.10-es kezdést. Ekkora már nagyon nagy tömeg lett, alig lehetett átjutni az embereket, 8 után valamivel elfogyott a kajánk, aztán szép lassan a többieké is. Ezután jöttek progik, táncok, meg ilyenek, majd elkezdődött a koncert. Jó volt, mint mindig, ezúttal sikerült egész sok képet készítenem, egész jó szögből, meg még a szokásos vidiket is.

Aztán már elköszöntek a köznségtől, hogy ennyi, gitárt levették a vállukról, kihúzták a vezetékeket, aztán, na mégis, csak játszanak még egy számot. A Dammit volt az. A koncert után jött egy másik, bár az már nem volt annyira jó, de legalább ők is rock-ot játszottak, meg élő zene volt, és nem a szokásos disco-techno-pop meg ilyenek. Eközben nem hagyhattam ki, hogy odaszaladjak az előző együttes tagjaihoz, és megköszönjem, hogy eljátszották a Dammit-ot.

Miközben volt fent a koncert, feltűnt, hogy elég kihalt a nagy terem, hát az emberek nagyrésze lent volt a pincében, a ruhatárnál, ahol a szokásos zenék szóltak a hangszóróból.

Éjfél fele Márk rájött egy jó kis pénzszerzési lehetőségre, a poharak 0,5 Eurót érnek, így öszönözve az embereket, hogy visszavigyék, azonban ennek ellenére sokan nem viszik vissza, így érdemes körbejárni a termet, és visszavinni „helyettük”. Jól lehet vele keresni. Henrik volt még mindig a csapos, feltűnt neki, hogy nem a saját poharaimat viszem vissza, minthogy 5 percenként mentem oda 3 pohárral, de azért többnyire „vissza”adta az engem megillető pénzt, csak a nem megfelelő poharakért nem ( azok valószínű kívülről származtak ). Azonban hazafele taxival mentünk, mert Domi nem akart sétálni, így sajna 3 Euró lement a bevételből, de minthogy a pia is ma nagyon olcsó volt, így pozitív lett a mérleg. A taxi amúgy vicces volt, ugyanis 3-an voltunk, Domi, Márk, meg én, de mégis egy nagy taxit küldtek, így gondoltuk a Blue felé tartó tömegből még felveszünk pár embert, ugyanis jelezték korábban még néhányan, hogy hazajönnének inkább, de miután a taxis szólt, hogy 5 főtől, plussz 2 Euró, így inkább nem továbbmentünk. Aztán látva, hogy nagyon gyorsan pörgött az óra, Márkkal úgy döntöttünk, hogy elég lesz ha a Harzblickig visz minket, onnan már azt a 600 métert lesétáljuk otthonunkig, így is megspóroltunk egy kicsit.

December 7. ( vasárnap ) 

A buli sokáig tartott, szóval megint nem aludtam ki magam, 6 óra alvás után kellett felkellni, mert úgy volt, hogy 11.30-kor lesz lovaskocsikázás, azonban beszívtuk, mert a csaj, aki minket értesített a dologról rossz időpontot írt mindenkinek, 11.00 helyett 11.30-at. Amúgy Márknak korábban még egy igazi Interfórumus, akik ezt szervezték írták neki, hogy 11 óra, de mi hittünk az új időpontnak, ugyanis az későbbi volt, máskérdés, hogy a csaj aki írt nekünk, ő nem is szervező az Interfórumban. Nem baj, végülis utána összefutottunk az emberkékkel, dumáltunk velük, megnéztük a karácsonyi vásárt, illetve vettünk páran ilyen félméteres Bratwurstot.

December 8. ( hétfő )

Ezúttal kivételesen bementem mindkét spanyolórára, mindössze egy kicsit késtem. Veróval megbeszéltem a részleteket a cseh útról, ugyanis péntektől-vasárnapig Prágába szerveztünk egy kirándulást a volt Erasmusokkal. Úgy terveztük, hogy Wernigerodéból megyünk 5-en Markus, Vero, Laurence, Dominika és én, korábban még Kasia meg a barátja Daniel is akart jönni, ők azonban éppen a mai nap folyamán lemondták. Prágában csatlakozunk a csehekhez Ondrej, Hanna, Anetta hármashoz, illetve a spanyol csajhoz, Mariához. Egy szintén volt Erasmusos lengyel csaj, Beata pedig szombaton fog hozzánk csatlakozni.

Szóval Verónak mondtam, hogy mi ma lefoglaljuk a jegyünket Dresdától Prágáig, ugyanis azt keddig lehet olcsón, 19 Euroért. Mondták, hogy a mai nap folyamán akkor ezt ők is megejtik. Ebéd után aztán el is mentem a vasútra, úgy volt, hogy ott találkozok Laurenc-szel, meg Domi-val, azonban utóbbit épp a vasút előtt elsuhanó buszon láttam. Mint kiderült, ő a központba ment vásárolgatni, és Laurencet bízta meg a vásárlással. Egyetlen szépséghiba az volt, hogy Dominak jelen kellett volna lennie, ugyanis eszembe jutott, hogy neki van egy 50 %-os kedvezménye, mellyen ő a 19 Euros helyett 13 Euroért tudott volna jegyet venni ( a normál ár ugyanis 26 Euro ). Felhívtam, hogy ezt tényleg tudja e használni, és kiderült, hogy igen, azonban a jegyet csak a kártya felmutatásával lehet megvenni, így neki nem tudtunk jegyet venni. Mi azonban Laurenc-szel megvettük a jegyünket.

December 9. ( kedd )

 Felébredtem 7:50-kor, aztán ezt láttam az ablakomból, gondoltam lefotózom

Az első németórára inkább nem mentem be, az ugyanis nagyon unalmas. A másodikon pedig egy 5 oldalas szövegről kellett volna 5 percen át beszélni, azonban eme szöveget csak a buszon olvastam el, így pedig nem sikerült mindent megjegyeznem belőle. Szóval szép lassan beszéltem, hogy minél közelebb legyek az 5 perchez, végül ritka gagyi lett az egész, de legalább az 5 perc meglett. Óra után ismét elmentem a vasútra, ugyanis mostmár Domi is jött, azonban megint nem sikerült neki megvenni a jegyet, ugyanis annyian álltak a pénztárnál. Végül úgy döntött, majd eljön valamelyik nap egyedül, csak pontosan mondjam meg neki, hogy mikor melyik vonatra.kell a jegy.

Minthogy tegnap a hétfői röviddel 8 utánról előbb 8.21-ra, majd Betti hatására 8.25-re változtatta Stefan az érkezést a Finkenborna, ezért 8.30-kor kimentem a ház elé, nehogy valami más irányból jöjjenek, bár elvben a Finkenborn utcáját, amin behajtanak általában, azt látom. Biztosra mentem inkább, úgyis kész voltam már mindennel, azonban ők sehol sem voltak. Már kezdett hűvösödni, végül majdnem 9 lett mire ideértek. Nem akármilyen kis buszal jöttek azonban, egy katasztrófavédelmissel, még sziréna is volt rajta. Már szinte mindenkit felvettek, két hely volt még üresen, én végül hátra a csajok mellé ültem be. Miután beültem rögtön kaptam egy papírt, amit alá kellett írnom, meg megdátumoznom. Láttam, hogy ezt a többiek is kitöltötték, a dolog arról szólt, hogy Stefan egy esetleges baleset esetén nem akar felelősséget vállalni értünk, mondjuk a dologban benne volt az is, hogy ha az ő szándékossága, vagy nagy gondatlansága okozná a dolgot, akkor azért csak felelős lenne.

Nem tom, lehet valami van a német jogban, ami miatt jobb ilyet csinálni, na mindegy, azért ez túl megnyugtató nem volt így kezdésnek. Közben átvonultunk Benzingerodéba, hogy felvegyük az utolsó embert is, Andreast. Ezután vissza Wernibe, és fel az autópályára. Mentünk, mentünk, mentünk, azután pedig továbbhaladtunk, végül megálltunk egy pihenőhelyen, de éppen csak 5-10 percre, aztán folytattuk utunkat, és tovább mentünk, majd mentünk még, és ekkor már az eső is esett, sebességet ekkor kicsit csökkentettük, de 120-szal még így is robogtunk, és egyszercsak egy nagy rázkódás, kicsit megijedtem, hogy hasznosak lesznek azok a kitöltött papírok, aztán szerencsére gyorsan csökkent a sebességünk a fékezésnek köszönhetően, aztán már nem volt olyan ijesztő a szitu, le is álltunk a parkolósávba. Beti elől kinyitotta az ajtót, és ekkor egy füstfelhőt láttunk a jobb első kerék körül. Kiszállás után sem lett sokkal jobb a helyzet, bár a füst felhő már kezdett oszlani, a kerékből sok nem maradt.

Szerencsére pótkerekünk volt, még szerszámunk is, így megkezdődhetett az anyák leszedése, azonban nem igazán mozdultak azok, szegény Stefan majdnem elesett olyan erősen próbálkozott. Majd jön Toni, de neki sem sikerült levenni egyet sem, rossz volt ugyanis a szerszámunk. Szóval kénytelenek voltunk felhívni a kocsi-mentőt, akik közölték, hogy háromnegyed óra múlva jönnek. Szép. Közben megláttuk az út mellett lévő táblát, melyre az alábbi volt kiírva : "Nord-Münster 2000 m”. Szóval éppen a cél előtt robbantunk le.

Minthogy nagyon hideg volt, meg szakadt az eső, így visszaszáltunk a kocsiba, a csajok meg Jörg azonban nem akartak visszaszálni, Andreas ekkor ecsetelte a helyzetet, hogy hideg van, szakad az eső, és még háromenegyed órát kell várni kint, miután ekkor sem akartak beszállni, egy „Viel Spass” kíséretében becsukta az ajtót. Negyed óra múlva Stefánék megjöttek egy szerszámmal amit a közeli tanyán szereztek, ez végre jó is volt, Tóni sikeresen le is szedett egy anyát, azonban a másodikba beletört a szerszám, meg Toni keze is, úgyhogy a keze elkezdett vérezni, mi meg várhattunk tovább. Jó fél óra múlva meg is jött, aztán egy jó negyed óra alatt végzett is a kerékcserével. Folytatthattuk tehát utunkat. Örömmel töltött el az Amsterdam 200 km-re lévő tábla, kár hogy addig nem mentünk el, végül 2 fele megérkeztünk Münsterbe, ezzel egy rekordot értem el, ugyanis soha életemben nem jártam még ennyire nyugaton. Tavaly ugye a Heide Park-i kirándulás alkalmával északi irányban értem el ilyen rekordot. A helyszínen csatlakozott még hozzánk Betti barátja, így meg lett a 9 fős csapat : Betti, Lisa, Melanie ( csajok ) Stefan, Toni, Jörg, Andreas, én, és a már említett Betti barátja. Egy teremben zajlott a kosár 2 pályán, minthogy korábban telefonált Andreas, hogy késni fogunk, így a meccseinket szépen átteték, szóval egyről sem maradtunk le, bár lehet az se lett volna gond.

A kosárról túl sokat nem írnék, nem érné meg, volt itt münsteri, hamburgi csapat, sőt még Hollandiából is jöttek. 4 meccsünk volt, az első még úgy ahogy elment, bár azon is kikaptunk, számomra volt talán kicsit pozitív a meccs, 8 perc alatt sikeresen leszedtem 3 patit, meg összejött egy kosár, mely mielőtt beesett volna 2 kért megtett a gyűrűben. Szóval az nekem tetszett. A meccsen azonban legjobb emberünk a kétméteres Toni lesérült, ráadásul ezután senki nem hozta azt amit már szokott, egy harmat gyenge csapatot sikerült megverni, a többi meccsen azonban kínos zakó. Szóval kiestünk, másnap nem volt meccs. Nem baj, ilyen színvonalon sok értelme nem is lett volna. Este 8-kor bementünk a városba, akartunk kicsit vásárolni, én sikeresen vettem is egy csomag kis croissantokat tartalmazó zacskót reggelire, meg egy ásványvízet, kocsihoz azonban nem mentünk vissza, szóval ezt tartogathattam egész úton, ami elvben rövid lett volna, ha találtunk volna egy megfelelő kajáldát. Azonban másfél óráig ez nem jött össze. Mondjuk legalább Münster sétálóutcáit megnézhettem, ráadásul szépen ki is volt világítva így karácsonyra. Ráadásul mondták is páran a héten, hogy Münster milyen szép, és tök szívesen eljönnének ide, szóval így jó volt itt sétálgatni. Azonban a végére már szétfagytam és megéheztem, mikor végre megérkeztünk egy megfelelő, kellően üres kajáldához, ahova 9en befértünk. Ettünk itt egy jót, bár jó drága volt számomra, 8 € volt a pizza, a Weizen Bier meg 3,60 €. Ekkorvolt éjfél, elmentünk a szállástunkra, egy másik kosárpályára. Mikor megérkeztünk már teli volt hálózsákokkal.

Kerestünk pár négyzetmétert, és letelepedtünk oda. Nekem hálózsákom Andreasnak köszönhetően volt, aki tudod hozni egyet nekem. Ezután átmentünk a nagy Nikolaus Partyra, melyre a belépő a helyszínen 7 € lett volna, de nekünk már volt valahonnan jegyünk, így ez nem került pénzbe. Nem úgy a ruhatár, ami 1 € volt. Ital vészesen nem volt drága, csak olyan német szórakozóhelyi áruk volt, bár az üvegért is elkértek 1 €-ot, amit akkor kaptunk vissza, ha visszavittük azt. 4 órakot döntött úgy csapatunk egy része, hogy visszamegyünk a szállása. Ekkora ott már le volt oltva a villany, hangzavar azonban volt még. Elfoglaltuk a helyünket és megpróbáltunk aludni a tömegben. Ez a kis zaj különösebben nem zavart, így már kezdtem is elaludni, azonban nem sokkal később beesett egy nagy csapat, ekkor jó nagy hangzavar lett, ebben már nehezebb volt aludni, de szépen elcsöndesedtek, 6 fele kicsit felébredtem, és meglepődtem, mert egy hangot nem hallottam, nem hittem volna hogy lesz ilyen pillanat. Nyugodtan aludtam így tovább, mígnem…Felkapcsolódott a villany, elkezdte valaki mondogatni, hogy „Aufstehen ! Aufstehen”. Szóval felkelt az egész terem, innentől a 200 ember ébredésének hangja miatt se lehett volna már tovább aludni, szóval én is felkteltem, ráadásul korán akartunk visszaindulni Wernibe. 7.40 fele már mindenki készen volt, már csak egy ember aludta az igazak álmát, Toni. Andreas ekkor szépen szószerint felrugdosta, azonban így is 1 percig tartott, mire Toni életjelet adott magáról. Fél 9 fele aztán elindultunk hazafele, elég álmos voltam, úghogy úgy döntöttem, hogy alszok egyet, nem volt azonban szerencsém, ugyanis fél 10kor megálltunk egy McDonaldsban reggelzini, én egy kakóval beértem. 10 fele folytattuk utunkat, én meg az alvást, bár ezzel nem voltam egyedül.

 Ekkor a hátsó sor éppen nem aludt, Andreas azonban igen

Aztán egy pihenőhely vetett véget alvásomnak, ezután már inkább nem próbáltam meg visszaladni, élveztük az utazást az ébren lévőkkel, és jókat derültünk az alvók elég érdekes pózain.

 Itt éppen Toni alszik

Benzingerodében kiraktuk Andreast, ahol csináltunk egy csoportképet is, azonban Toni nélkül, mert neki sem sikerült felkellnie, így a kocsiban maradt.

Szinte pontban 1-kor tettek ki engem, örömmel láttam, hogy egy szemeteszsák várt az ajtóm előtt, gondolom így jelezte Brandod, hogy néha nekem is kikéne vinni azt. Gondoltam igaza van, és megfogadtam, hogy amint felkelek kiviszem. Erre 17:30-kor került sor, igazából majdnem tovább aludtam, a sötét miatt ugyanis teljesen abban a hitben voltam ,hogy éjszaka van, mikor egyszercsak felébredtem annyira félálomba, hogy rájöjjek, nekem azért már felkéne kelni. Nem akartam azt, hogy éjfélkor ébredjek kialvadtam. Inkább úgy gondoltam, hogy korán, 9, 10 fele lefekszek. Történt azonban egy szépséghiba, Kill You szólt, hogy Karaokee-party lesz nála 9-től, gondoltam egy kicsit csak átnézek rá. Hát átnéztem egy „kicsit”. 3-kor jöttem vissza, ezután tudtam lefeküdni. A bulin Márkon meg rajtam kívűl csak a Kill You-val szemközti ház Erasmusosai voltak, a két magyar csaj ugye, meg Laurence és Glória. Ezenkivül németek voltak, illetve ugye Kill You meg Omar nem is német, meg nem is Erasmusos, hanem ilyen teljes-idős külföldi hallgató. Kill You ugye bulgár, Omar meg marokkói. Aztán érkezett egy meglepő vendég is, Toni. Láthatóan kialudta magát, 6 üveg sörrel érkezett, ezzel megalapozva a holnapi alvását is.

További képekkel hamarosan jövök, bár lehet már csak hétvégén.

Természetesen órára nem mentem be, próbáltam kipihenni magamat Münsterig, persze kevés sikerrel, a vasútra azért beszaladtam, ahol mondjuk sokat nem tudtam meg, kb. anyit mondott, hogy reméljük, hogy elérjük, aztn ha mégsem, akkor menjünk el Dresdában az inforámicóhoz, aztán azokkal beszéljünk, mert ugye vonatkötöttek vagyunk, mindesetre 4 órát kéne akkor várni. Study skills előtt még bementünk Domival ebédelni, aztán mentünk órára, pár perccel korábban értünk oda. Ekkor Brandon meg Nicky azzal poénkodott, hogy nem lesz óra, a tanár küldött állítólag egy e-mailt nem rég. Elég gyenge próbálkozás volt, e-mailemet ugyanis 1 órája sincs hogy olvastam, ráadásul az tanterem ahol az óra van, egy totál nem olyan folyosón van, ahol az ember várakozik, ha lyukas órája van, ugyanis egy normális szék sincs amire lelehetne ülni. Ekkor azonban rátévedt a szemem egy a terem előtt lévő kis cetlire, melyet a következő állt : Óraelmaradás, 3án és 4-én xy ( ez volt a mi tanárunk ) órái elmaradnak. Szóval igazuk volt Brandonéknak, a poénjuk úgyfest az volt, hogy úgy adták ezt elő, mintha szivatnának minket, így már nem is volt rossz.

Déután aztán gondoltam befejezem a beadandó írását, mert kosár után már nem akartam azzal szenvedni, korán akartam lefeküdni aludni. Természetesen nem sikerült a dolog, így kosár után is folytatnom kellett, és végül csak 1-kor sikerült befejeznem, mikor a többiek hazaértek a magdeburgi koncertről, melyre pár héttel korábban azért nem jelentkeztem, mert korán akartam ekkor lefeküdni, tudva, hogy másnap a münsteri út, ahol túl sokat nem fogok tudni aludni.

Az alváshiányomat csökkentendő, nem mentem be az első spanyolra, gondoltam elég ha 1 óra spanyolt végighallgatok, sőőt, meg viselt még ez is. Óra után kinyomtattam az egyik magyar tantárgyra az anyagot, mely alapján kellett egy attrakciót elemeznem, melyre én a Baumkuche-t választottam, mely egy múzeum és cukrászda egyben, hol az ilyen baumkucheneket gyártják, mely olyan süteményféle. Ezután bementem a Mensára, hogy megebedélek, éppen Márk is ekkor jött. Az ebéd után lévő 1 órában Schreibe órájáig úgy terveztem, hogy egy másik beadandót irogatok a gépteremben, de végül összefutottam a Mensán Maria-val, aki mondta, hogy kérjek időpontot a házmestertől a kiköltözésről. Azt is mondta, hogy ők is mennek da mindjárt Erikával, vszóval tarstak velük. Velük tartottam hát. Azonban ez nem pár perc volt, szépen elsétáltunk a bankba Erikának befizetni egy bürokratikus összeget, ugyanis ő átköltözött a füstös otthonábal Domiiékhoz. A tanulásom végül tehát elmaradt, Schreiber óráján prezentált a maradék 3 Erasmusos is, Jana, Laurence és Ula. Nem hittem volna, de majdnem belealudtam, a finn csajé, Janáa még úgyahogy elment, ráadásul a sarki fényről készült fotó különösen feldobta az egészet, azonban a másik két jómadár többnyire csak olvasta amit leírt. Óra után aztán a hazafelé jövő buszról a nagy eső ellenére sajna lekellett szálnom, hogy átsétáljak a Baumkuchébe, hogy ott kitöltsem az adatlapokat, ami alapján majd megtudom írni a beadandót. Szépen szétáztam, a cukrászda-múzeumban meg ekkor éppen nem volt szinte egy lélek sem, de nyitva volt, így nyugisan kitudtam tölteni a papírokat, aztán még az eladó segítőkészen válaszolt is pár kérdésemre. ( Megint egy kis érdekesség a jelenből, e mondat leírása közben jött meg éppen a válasz e-mail, melyben kiderül, hogy négyest kaptam a beadandóra )

Este kosáron aztán elkezdtük beszélni a pénteki utat, ugyanis aznap megyünk ( vagyis inkább már mentünk ) Münsterbe egy kosár tornára, 6-an srácok, 3-an csajok. Kis mikrobusszal volt tervezve az utazás, Stefan mondta, hogy mindenkit felvesz majd a kocsival, értem 8 fele, talán kicsivel utána jönnek.

Szerda kora délután volt szerencsém megnézni a haza utunkra lévő foglalást neten, és „örömmel” tapasztaltam, hogy megváltoztatták a hátunk mögött a menetrendet. A Wernigerode-Halle-Dresden-Budapest hazautunkban a középső szakasz a Halle-Dresden ICE megszűnt, helyette egy IC van, mely lassabb, ennek következtében, csak 5 percünk lenne elérni a EC vonatunknat Dresdában, a DB ( Deutsche Bahn ) keresője már ki se írja, mint lehetséges hazaút, hiszen 5 percet még egy IC is késhet, márpedig az átszállás sem 0 perc. Szóval tervbe volt, hogy elmegyek elküldeni a vasútat nem szép helyre, ill. valami infot beszerezni tőlük, hogy most mi van, hiszen a jegyünk már le van rá foglalva.

Sajnos azonban erre szerdán nem kerülhetett sor, mert németről nem tudtam ellógni, ugyanis elég sokan megtették, a tanár meg ragaszkodott egy bizonyos létszámhoz. Ugye mennyivel jobb az első órát ellógni ! Közben meg este én voltam az egyetlen magyar, ki elment a főzős megbeszélésre, igaz csak 4-en vagyunk. No, de a lényeg, sok infot nem tudtam meg a főzős megbeszélésen, ami biztos, hogy 1 hét múlva lesz az International Abend, melyre főzni kell kb. 80 fő számára kaját, mi a csirkepaprikást terveztük, de volt még rajtunk kívül kb. 20 csoport, azonban más Erasmusos nem, ami kissé fura, mert ennek pont az volna az értelme, hogy a különböző nemzetek főznek. Féléve majd’ minden nemzet főzőtt.

Kezdett vészesen fogyni az idő, ezért örültem neki, hogy dolgoznom csak este 7-re kellett mennem. Fordítottam a beadandókat, meg írtam hozzájuk a prezentációt. Márk fél-6ra ment dolgozni, így sejthető volt, hogy összefutok vele a munkehelyen. Úgy is lett. Épp jött egy kemény motoros csoport, szerencsére nekem sokáig nem volt gondom velük, hátramentek ugyanis a tekepályához, ahova Márkot küldték, így ő szolgálta ki őket. Én néha-néha hátraszaladtam hozzá, vittem neki capuccinót, meg ami kellett neki, és nem volt hátul. Elől is volt élet, végül fél 12- fele mentek el az utolsó vendégek, ekkor elől mi kitakarítottunk, majd engem éjfélkor engedett el Katrin, azonban a motoros csoport csak ekkor végzett, Márknak ekkor még hátul kellett elrendeznie mindet. Fizetni sajna már nem fizettek, de gondoltam segítek Márknak, hogy hamarabb végezzünk, azonban így is 0.40 lett mire eltudtunk indulni hazafele. A városközpontban még beugrottunk egy Dönerért, azt ettük meg aztán otthon.

Továbbra sem derült ki, hogy mi lesz Márk vasárnapjával, közben meg Domi és Laurence eldöntötte, hogy van kedvük Hamburgba jönni, így szinte biztos volt, hogy odamegyünk vasárnap, ami reggel fél8as indulást, és 0.40-es érkezést jelent, vagyis mégjobban belekelett húznom a beadandókba, ugyanis a két fordítást vasárnap éjfélig kellett leadnom. Mivel sajnos délután 3-ra kellett mennem szombaton dolgozni, így felkeltem korábban, 10 fele, hogy végre befejezzem a a két beadandót. Azonban csak nem sikerült, ráadásul este meg Kasia szülinapján voltunk hivatalosak, így elképzelésem nem volt mikor fejezem be, bár elvben már csak 1-2 óra volt hátra a dologból. Úgy néz ki amúgy, hogy most dolgoztam utoljára, ugyanis 1 hét múlva Münsterbe mentem kosár tornára, azután hétvégére meg Prágába terveztem, utána meg már haza, januárban pedig már nemigen van kedvem újra munkába állni arra a kis időre.

Szerencsém volt végül, 6-kor elengedtek, ekkor gyorsan hazabicajoztam, és folytattam a beadandókat. Márkot áthívtam gyorsan mégegyszer, ugyanis volt még néhány varázslatos mondat, azonban ezek már Márknak se igen mentek, így inkább nem írtam be őket a szövegbe, mint valami hülyeséget írjak le. Ezután még átszaladtam Domiékhoz, hogy akkor hogy lesz a hamburgi út, mikor legnagyobb örömömre kiderült, hogy ők is igencsak levannak maradva a beadandókkal, szóval úgy döntöttünk, hogy inkább csak Quedlinburgba megyünk, ami csak fél napot vesz el. Szóval ekkor úgy döntöttem, hogy mára hagyom a fenébe a beadandót, úgyis már csak 1 óra van hátra belőle. 9-kor aztán átmentünk Kasiahoz, nagy buli nem volt ott, csak mi Erasmusosok voltunk ott, közülünk is csak a szokásos csapat Erika nélkül ( Domi, Márk, Laurence, Ula ) a letekkel kiegészítve, meg még ott volt Vero is, a spanyol tanárnőm. 11-kor Laurence meg Domi úgy döntött hogy hazamegy, többiek meg úgy, hogy a Blue-ba mennek. Én hazamentem Domiékkal, majd a bicajommal áttekerem a Blue-ba, ugyanis semmi kedvem nem volt hazagyalogolni. Aztán a Blue-ban akkor füst volt, hogy majdnem megfulladtam, ráadásul a bicajon szétfagyott a torkom, így inni sem volt kedvem, különben is, így hétvégeken nemigen van ismerős ott, ez nem olyan mint a szerdai Blue, mikor ott vannak a Hochschule Harzosok. Szóval félóra után hazamentem, de előtte még láttam a pár héttel ezelőtti Humphrey-i magyarokat ott, de inkább nem próbáltam szóba elegyedni velük.

Felkelés után majdnem elkezdtem csinálni a beadandót, közben majdnem elmaradt a quedlinburgi út is, mert úgy sok kedve jó párunknak nem volt kedve menni, hogyha 6-an lettünk volna ( az ugyanis két Sachsen Anhalt Ticketet igényel, ugyanis 1-gyel csak 5 ember tud utazni, ami 27 Euro ). Végül szerencsésen alakul, és 5-en maradtunk. Laurence, Erika, Domi, Serban, és én mentünk, azaz ugyanaz a csapat, mint amikor túrázni voltunk. Megnéztük a karácsonyi falut, ahol volt egy csomó kaja árus, többek között egy lángosos/kürtös kalácsos is, ki is volt írva, hogy ungarische. Magyarul azonban az eladók nem tudtak, csak jártak ott, és megtetszett nekik a dolog. Ezután megnéztük még a korom sötétben a várat, meg a kilátást onnan, de a ködös éjszakában ez nem volt tűl különös. Ekkora már szétfagytunk, szóval úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk.

Fél7-re értünk a wernigeroderi vasútra, ahol összefutottam Tobi-val, aki épp ekkor ment a sulis városába. Aztán miután a többiek is rájöttek, hogy 40 percet nem jó várni egy buszra, így átugrottuk a síneket, és elindultunk hazafele. Este aztán nekiestem a beadandóimon az utolsó simításoknak. 50 diásnak kellett lennie a prezentációknak, az utolsó 2-3 dia azonban nagyon nehezen jött össze. Az eredeti anyagot is mellékelni kellett, így 23 órakor leszaladtam Márkhoz lefotózni a könyvet, hát nem lettek túl jó minőségűek a képek, de javítgatni már nemigen volt időm, hiszen éjfélig elkellett küldenem. Aztán 23.45kor végre eljutottam ahoz a pillanathoz, hogy feltölthessem e-mailbe a fájlokat, de ekkor szembesültem vele, hogy 3 megásak a prezentációk, netem meg pont nagyon lassú volt. Úgyogy előszőr a 80 kb-os fordításokkal kezdtem a feltöltést, hogy legalább azok elmehessenek éjfél előtt, de ezek is nagyon lassan mentek fel, már úgy nézett ki meg se lesz éjfélig, aztán nagy nehezen felment az első, a második fordítás pedig már sokkal gyorsabban. Végül 23.54-kor sikerült elküldenem a két fordítást. A prezentációkat, az erdeti anyaggal pedig 00:06 perckor, azaz átlagban pont megvolt az éjfél.

Keddre aztán nem jött németre Jana, mert lebetegedett, tőlem nem kaphatta el, mert az előző napokban nemigen találkoztam vele. A hajós óra után azonban mikor hazaértem, kiderült nem csak Jana beteg. Márk is az volt. Tüneteik hasonlóak voltak mint nekem, csak kissé súlyósabban, mert ők hánytak is. Jana napokig ki sem ment a szobából. Szóval lehet Márk tőlem, Jana meg Márktól kapta el, szóval elkezdett mindenki parázni, hogy beteg lesz.

Márk amúgy amellett hogy elég betegnek nézett ki, vonatozott, mert még a hétvégén vett egy Harz Tour Cardot, amellyel hétfőtől szerdáig 18 Euroértt lehetett utazni mindenféle vonattal ( a kisvonatot is beleértve ) a környéken. Szóval a jegy már meg volt, tehát menni kellett. Szerdára Márk már valamivel jobban lett, ennek örömére megkértem, hogy segítsen a fordításban, ugyanis volt pár mondat, amit nemigen tudtam lefordítani. Este aztán meg volt a 2. Mensa party, Erasmusosok közül már nem sokan mentünk ( hasonlóan az előző félévhez ), tán a lettek meg a lengyel csaj Ula, és a francia, Aurora jöttek. Ezúttal kevesebb ember volt, mint az első Mensa-partyn még októberben. Én meg nagy örömömre biciklivel mentem, így hajnalban a hazajutással nem volt legalább gond.

Nem mondhatnám, hogy korán értem haza, meg amúgy is inkább fordítani akartam, szóval úgy döntöttem, hogy nem megyek órára, a 11.30-as Geschäftsreisemarktra eddig se nagyon jártam, de most Study skillsre sem mentem, az úgyse lett volna túl izgalmas, ugyanis Eric prezentált, őt meg elég nehéz érteni. Végül a beadandóval nem jutottam előbb, de legalább aludtam egy jót, ugyanis akkor keltem, amikor a Study Skillsnek vége lett, 3-kor.

Beadandókat irogattam, minthogy ezen a héten végre nem kellett dolgozni. Két fordítást kellett jövöhét vasárnapig leadnom ppt-anyaggal, egyenlőre még csak az egyik tárgyét,a  kerékpárosét fordítgattam. Délutántól aztán elkezdett esni a hó…Minthogy még pár hete Andreas megemlítette, hogy pénteken is kosaraznak ők néha, és végre nem kellett dolgoznom, így elmentem. Elég más csapat volt, bár erre számítottam, jórészük felnöttek, de azért nem játszottunk rosszat, bár az igazi csapattal jobb. Meccs közben már éreztem, hogy elég fáradt vagyok, mikor épp nem voltam a pályán örültem neki, hogy üldögélni tudtam, de aztán valaki pont lesérült, így pár perc után újra vissza kellett mennem. Szóval jól elfáradtam. Aztán szépen elsétáltam a buszmegállóba, ekkor már elég vastag hóréteg gyűlt össze, én meg elégé fáztam, jobban mint a hideg miatt kellett volna. Hiába, izzadt voltam, meg fáradt. Busz meg negyed órát késett, kicsit megviselte a hóhelyzet. Aztán végre hazaértem. Lezuhanyoztam, mindig ekkortól szoktam jobban lenni, ha véletlen túlságosan elfáradnék. Most sajna nem. Többiek kimentek hógolyózni, én inkább kihagytam azt. Aztán még ettem kis pizzát, a végét már nem kívántam. Viszont rosszullétemnek köszönhetően végre volt kis időm filmet nézni, persze azért végig most sem tudtam nézni, csak úgy belenéztem a Fészkes fenevadakba, meg a Nincs kettő négy nélkülbe. Aztán szörnyű éjszakám volt. Az a gáz, ha alszok, akkor álmomban nem jut eszembe felkellni, amikor fáj a hasam, csak szenvedek, aztán betudom az álomnak. Mikor világos lett, akkor jöttem rá, hogy felkéne kicsit kelni, jártam egyet, aztán már végre tudtam aludni. Kora délután azonban Brandon zenés ébresztőjére keltem. Gitározott. Nem baj, lassan már úgyse sütött a nap. Sajna továbbra sem voltam jobban, még mindig fájt a hasam, szóval úgy döntöttem, hogy diétát kezdek. Azonban ehez csak kenyerem volt, de pirítóm se, így a villanytűzhelyen pirítottam meg két szelet kenyeret, azt eszegettem meg teával. Este aztán átbicajoztam a –5 fokban a Kauflandba, hogy vegyek diétás kaját, hisz már lázasnak egyáltalán nem éreztem magam, viszon a pirítoson kívűl mást is szerettem volna enni. Vettem tehát kekszeket. Abból ettem még kicsit, de sokkal jobban nem lettem estére sem, de legalább már jót aludtam. No, akkor ezzel már vége. Legalábbis reménykedtem benne, de nemigen lett, mindenestre egy sajtos tésztát benyomtam, de kicsit megviselt. Szóval ettem még további két szelet kenyeret. Közben a többiek meg ma elmentek Brauschweigba, meg Hannoverbe, hova én is szívesen mentem volna, de inkább az alvást választottam, nem volt kedvem kissé betegen nem kialudni magma, és aztán a –5 fokban félnapot végigsétálni. Fordítgattam inkább, közben elkezdtem a másikat is, ami a bicajosnál sokkal durvább volt. Bekezdésenként 1-1 mondatnál csak lestem, valamint a német szakszavakat nem nagyon tudtam lefordítani, mert nem ismertem a magyar megfelelőjüket, így csak valami hasonlót irogattam.

Végül nagyon hétfőre sem lettem jobban, ráadásul ekkor már órám volt, spanyolon nem voltam távol attól, hogy behányok a terembe. Ráadásul a hasfájáson kívűl még a fejem is fájt. Közben meg már éhes is voltam, aztán végül úgy döntöttem, hogy a legkellemesebbnek tűnőt választom. Nem megyek be a 2. spanyolórára, hanem inkább elmegyek a Menzára, és eszek valami finomat. Szóval ettem egy husit, sültkrumplival. Kezdetben jól esett tényleg, aztán elkezdtem érezni a hasam, viszont ez 10 percig tartott kb. Hazamenet pedig már kifejezetten jól voltam. Úgyfest mostanra meg már éheztem, aztán az volt a bajom.

Reggel negyed 8-kor keltem, hogy időben bejussak a neptunba a 8 órási vizsgajelentkezésre, mert elég kellemetlen lett volna, ha vmelyik jó időpontról lemaradok, és már csak olyan marad, amikor nem tartózkodom az országban. Természetesen a neptun kidobott 8 fele, mindegy, végülis sikeresen felvettem a vizsgákat, mellesleg az én kinézett időpontjaim a kutyának sem kellettek. Hiába, nem sokan vannak úgy a vizsgákkal mint én. Aztán háromnegyed 9 fele nézett ki úgy, hogy mostmár eltudnám kezdeni a beadandót írni, na de neeem. Álmos voltam, szóval az eredeti tervem, hogy a 11.30-as óráig írom azt, nem működött, inkább nyugovóra tértem. Azonban a 10.30as kelés is korainak bizonyult, szóval lemondtam az óráról, viszont már kezdtem éhesedni, szóval úgy keltem, hogy még tudjak enni a 13.30-as Study skills előtt, egész jól sikerült, 13.13-ra végeztem is, gondoltam a kis időmben benézek a könyvtárba, mert a másik fordítós tárgyhoz kellett egy szakmai szöveg. Azonban 13.30ig nem sikerült találni, azaz végülis igen, de inkább még nézelödtem, hátha van valami más is, mert nem voltam biztos benne, hogy amit találtam az jó lesz, az óra után pedig már nem lett volna kedvem visszajönni, akkor már inkább hazamenni volt kedvem. Pár perc késés nem a világ vége. Végül a héten harmadszorra is elkéstem, ezúttal 20 percet. A héten tehát összesen 75 percet késtem. Emlékszem, osztályfőnököm a középsuliban havi 2 perces késésemen is nagyon ki volt akadva…

Az óra amúgy nem volt túl izglmas, Nicky az amerikai csaj prezentált, hihetetlen gyorsan, Ericen meg Brandonon kívül talán még a tanár értette. Ezután hazementünk Erikával, mert Márk ekkor könyvtárazott, ezzel elpazarolt a szép óramentes idejéből sok-sok percet. Aztán boltba kellett mennem, és mázlim volt, megelőztük a 4-es buszunkkal a 3-as buszt. ( Ez amúgy nagyon ritka jelenség errefelé ) Mi értünk előbb a Veckenstedter Weg-hez, így ott leszálltam, és átszálltam a 3-asra, mivel 2 perc alatt a Kauflandban voltam. Másik busznak még 9 perc kellett hazáig. Aztán a bevásárlásom is kellően gyors volt, minden esélyem megvolt hogy elérjem az 1-es buszt, mely meg éppen hazafele ment. Csak összefutottam Kill You-val és dumáltam vele pár percet, így lemaradtam a buszról. Pedig ez az igazi bevásárló idő, szinte időbe sem telik. Azzal az 1-es busszal el lehet hazajönni, ha az ember bő 10 perc alatt be tud vásárolni, ami 6 perccel indul el később a sulitól, mint amelyik 4-es busszal én jöttem onnan. Szép ugye ?

Délután aztán fordítottam még, meg írtam a ppt-t az anyagból, mert az is kell. Este aztán átbuszoztam kosárra. Hazafele pedig ezúttal nem siettem, embereket kísérgettem, majd a  Veckenstedter Weg-nél felszálltam - lol, már megint itt, ma másodszorra, ezidáig még összesen nem szálltam még fel itt ennyiszer - ezúttal azonban az 5-ös buszra, mely hazavitt fél 12-re.

 Minthogy már tegnap közismert volt, hogy a második német óra elmarad, azaz mindössze egy német órám lett volna 15.15-től 16.45-ig, így nagyon úgy terveztem, hogy ma kihagyom a német órát. Éppen ilyen 6-8 perces prezentációt kellett volna elő adni kedvenc városunkról, arra még annyi kedvem sem volt készülni, nem mintha eddig egy prezentációra is készültem volna, de azért tartottam, hogy 6-8 percet már nem rögtönzök le. Azonban inkább az egyik beadandómat kellett írnom, mely valamilyen német biciklis szöveg magyarra fordítása volt. Aztán úgy döntöttem, csak nincs kedvem egész kora délután itthon üllni, megpróbálok menni. Azonban felraktam egy mosást, márpedig itt ugy kettőt kell egymás után mosni ( ugyebár ezt minden olvasó tudja, mert vmikor fél éve sztem már írtam egyszer ), aztán jöttek a gondok. Az első mosásra másfél óra kellett, ekkor volt kettő óra, pedig a fehérre még több idő is kell, mert az 60 fokos, annyit tettem ,hogy azt átraktam vmi másik programra, én régebben azzal mostam, az gyorsabb, az újat Márktól hallottam, mely mint kiderül lassabb. Így valóban gyorsabb lett, azonban ez is csak 15.20-ra lett kész, az órám ugye ekkor már 5 perce tartott. Így csak a 15.30-as buszt értem el, mert a bicajról lemondtam a felhőket látva. Sikeresen beértem 15.55-re, egy 40 perces késéssel, ekkora már Erika elmondta a prezentációját, épp Laurence prezentációja alatt érkeztem. Aztán csak elkellett nekem is mondanom. Végülis Szolnokot ismerem, beszéltem róla pár mondatot, aztán miután már semmi nem jutott eszembe a városról, akkor a tanárnő kérdezett pár dolgot, szóval szépen elbeszélgettünk. Aztán kiderült, hogy hibákat amiket vétettem a prezentáció közben, az szinte mind olyan kötőszó volt, ami után fordított szórend jön, én meg egyenest használtam, ami fura, mert ezeket pont ismerem, tudtommal általában úgy is használom őket. Nem baj, ez könnyen javítható hiba. Amúgy tuti volt más is, csak a tanár nem hallotta őket, mert olyan gyorsan beszéltem. No, eztán hazamentünk, aztán Márk hívott meg vacsorára, finom csirkemell volt krumplival. 19.11-es busszal mentünk a sulihoz, ahol találkoztunk a töbiekkel. Végül 6-an gyültünk össze, rajtunk, Stefanon, Bettin kivűl jött ezúttal egy csaj is, kit még előző félévről ismerek, többek közt tőle kértem el a Tourimus Marketing jegyzeteket, mert ugye nem sokat értettem az órából. Aztán volt még az egyik jófej kosaras srác, Björn, mi Márkkal végül vele utaztunk, Stefánék meg a másik kocsival. Azonban előtte még kicsit vártunk, ugyanis Philip 10 perce azt írta, hogy valószínűleg jön, határozott. Nem jött vétül. 8 után kicsivel meg is érkeztünk, megint jött a „csoportunk másik fele” így meg voltunk több mint 10-en, és betudtunk menni 3.10 € helyett 1,90€-ért. Márk előszőr kért egy 48-as cipőt, majd miután az kicsinek bizonyult, lecserélte egy 49-esre. Aztán a jégen megint ott kezdtem, mint múltkor, a fal mellett. Pár perccel később viszont Stefán unszolására eltávolodtam a faltól, és igaza lett, nem is volt gáz, bár kezdetben megint alig tudtam menni, ráadásul ekkor még a cipő is majdnem szétnyomta a lábam. Aztán szépen elkezdtem körözgetni. Az egyenesek egész szépen mentek, kár, hogy ovális a pálya. Mondtam is Márknak, hogy milyen jó volna, ha lenne egy 20 km-es egyenes szakasz, azon tök jól ellenék. Majd egyre jobban belejöttem, és már ment a kanyar is úgy ahogy. A végére már volt, hogy leelőztem pár ismerőst, najó, általában a kör belső íven. Meg természetesen nem Stefánt. Aztán most kevesebben voltak, ez még jobban tetszett, ráadásul ezért nem is tisztították most a közepén fel a pályát, így nem volt annyira csúszós. Azonban amíg múltkor nagyon dícsértem azokat az embereket is, akik nem ismerősek voltak, hogy ők is inkább segítettek, most volt egy-két bunkó emberke, egyik poénból úgy csinált mintha nekem akart volna jönni oldalról, aztán utolsó pillanatban lefékezett a profija, ettől persze én majdnem elvágodtam. Kedves emberke, úgy szeretem az ilyeneket. 10-kor aztán hazamentünk, Björn egészen a Finkenbornig hozott minket, még az utcánkba is mindenáron beakart kanyarodni. Ezután átmentünk Gloria szülinapi bulijára, amely nem volt mérhető a 2 nappal ezelőtti Kill You-s bulihoz, nem baj, úgyis eléggé lefárasztott a jégkorcsolyázás.

Kedden aztán szokásos német órák voltak, majd a hajós óra, ahova megint nem mentünk sokan a magyarok részéről, ezúttal ketten voltunk Erikával. Óra közben valamin nagyon elkezdtünk nevetni, sajnos elfelejtettük, hogy min, aki rájön, az írjon légyszi.

Amúgy ma eldőlt, hogy lesz szerda este megint jégkorcsolyázás, Márk már korábban mondta, hogy most jönne mindenképp, szóval Stefantól rákérdeztem, hogy okés e a dolog, mire visszaírt, hogy persze jöhet gond nélkül, aztán még hívhatok nyugodtan pár csajt is. Szóval megkérdeztem Erikától meg Laurenctől hazafele úton a buszmegállóban, mire rávágták, hogy jönnek, naná, főleg Erikának volt nagy kedve. Aztán mire megjött a busz ( ez 5 perccel vol később ) már bizonytalan volt Laurence. A probléma az volt, hogy másnap volt Gloria szülinapi bulija. Erika pedig nem akart egyedül  jönni.

Közben este úgy döntöttem a megmaradt két szelet sertés húsból cigány pecsenyét csinálok, ekkor szaladtam át Laurenchez, hogy értekezzek még egyszer vele, hogy biztos nem jön-e holnap este korcsolyázni, nem úgy nézett ki, mikor már pont indultam volna vissza a húshoz, akkor Domi befejezte a skypos beszélgetést, szóval beszéltem akkor már vele is, ennek következtében 10perccel később már nagyon rohannom kellett, és utolsó pillanatban értem vissza, a húsról már elforrt a víz, már meg is sült az olajban, gyorsan megfordítottam, hát már kellően barna volt, de még éppen nem égett meg. Ezután jött a sült krumpli, ekkor nyugodtan megint átnéztem hozzájuk, majd Domi megéhezett, minthogy a 2 napi ittartozkodása alatt ( hétfőig Würzburgban volt rokonoknál, szerdától meg Stuttgartban ) semmilyen élelmet nem vett, csak pirítóson élt, így meginvitáltam a cigánypecsenyére, azonban megint szépen elbeszélgettük az időt, így ismét maximum fél percen múlott, hogy nem lett szén az ételből, ezúttal a krumpli lett jó ropogósan barna.

Szóval felkeltem 7-kor, hogy bebicajozzak korán a jegyért, aztán visszajöhessek fürödni, hajat mosni, majd bemenni spanyolra. De úgy ébredtem, hogy inkább csak nem foglalnám le a 14-ei jegyet, túl kevés időm lenne a 13-ai reggel 9es vizsga után, amikor ugye még előszőr is Fehérvárról haza kell jönnöm, ráadásul ha mondjuk megbuknék EU-ból, vagy jogból, akkor azokból javító vizsga éppen 14-én lenne. Szóval úgy döntöttem alszok még fél órát, aztán majd spanyolra menet foglalom le. Hideg is volt, szóval busszal mentem, és végül a január 15-ei 5:28ast foglaltam le, mely a két helyjeggyel együtt volt 43 Euro. Ha minden jól megy 20.19-re érnék Wernigerodébe, azaz 4 perccel a vasútról induló busz előtt, amely a Finkenbornon át a suli melletti kosárpályáig megy, ahol csütörtökönként, azaz az érkezésem napján játszunk 20.30-tól. No majd meglátom, de ez tetszik.

Kissé későn mentem jegyet foglalni, szóval spanyolról késtem egy negyed órát. Spanyol után ettem, aztán pedig mivel a magyarok meg a többi Erasmusos prezentálása volt várható 15.15-től Schreiber Tourismus Orte óráján, így bementem az első órájára is, a Kongresse és Tagungeng-re, melyet év elején majdnem felvettem. Elég kevesen voltunk. Az ablak nyitva volt, óra közepére így már olyan hideg lett, hogy inkább felvettem a kabátot, ablak becsukása miatt nem akartam szólni, mert a friss levegő meg jó, ráadásul lehet a többiek nem fáznak. A tanár azonban észrevette, megkérdezte, hogy fázok e, mondtam hogy már nem, kérdezte hideg van ? Erre már egy csaj válaszolt, lila színű orral, szegény szintén majd szétfagyott. Innentől kezdve arról beszéltünk, hogy mennyire hideg van a suliban, főleg ha szellőztetnek. Óra témája meg épp a zöld konferenciák voltak, ahol bizony nem árt jól becsukni az ablakokat, hogy ne pazaroljuk az energiát, igaz fűteni se nagyon szabad, 20 fok alatt kell tartani a helységet szintén energiatakarékosság miatt. Mi diákok mindenesetre a mostani terem hőmérsékletét 10-12 fokra tettük..

Eztuán jött a másik óra, a prezentácóval, azonban óraelmaradások miatt be lett téve egy német prezentáció is, és ők kezdtek, így az Erasmusosoknak már csak 40 percük maradt, pedig 6an voltak. Végül úgy lett, hogy csak a magyarok mondják el most. Nem baj, leginkább úgyis miattuk jöttem be. Márk kezdte kis bevezetővel, aztán átadta Erikának a szót, majd jött Domi, aztán a végén megint Márk, ezúttal már hosszabban. Én szépen az első sorból végig videóztam, meg fotóztam a prezentációt.

 Erika is prezentált amúgy, csak mire elkezdtem fotózni, akkora ő már végzett

19:20kor mentem volna kosarazni Lujzával autóval, előtte azonban még elkellett szaladnom a boltba vásárolni, gyorsan meg is tettem bicajjal, de majd szétfagytam, hideg van már bicajozni. Aztán éppen csak értem vissza 19:20-ra, mikor szólt Lujza, hogy beteg, így nem jön. Így autó helyett maradt a bicikli egész gyorsan beöltöztem, mert egy kicsit más ruhát igényelt mint a kocsikázás, és fél után pár perccel meg is érkeztem, mikor meglepődve tapasztaltam, hogy mindenki kint áldogál. Kérdem mi van, mondják nincs kulcs. Kiderült nem kapta vissza a másik termet használó csávótól. Probálták felhívni, de nem vette fel, ekkor elhangzik a srác neve, mire az egyik kosaras, Jörg megszólal, hogy ő a lakótársa. Ekkor elindultak páran kocsival, bízva benne, hogy otthon megtalálják a kulcsot, és mákunk volt, ott volt az íróasztalon, lett tehát kosár. Aztán volt Kill You szülinapi bulija, kinek szintén a Tokaji bort adtam, azaz ezúttal az összes magyar nevében. Most elég sokan gyűltek össze, tán 30-40-en. ( mármint nem a magyarok, hanem az összes ember a bulin )

Elkezdtem írni a beadandómat, melyre egy biciklis témáról kellett fordítani legalább 5 oldalt, németről tettem magyarra, elég nehezen találtam ki miről fordítsak, végül az Európán kívűl bicikli uticélokról, a bicaj repülőn szállításáról, meg ilyenekről fordítottam. Este meg úgy döntöttem, nem halogatom tovább a visszaútra a jegyfoglalást, lefoglalom. Otthon 3-5 tárgyból kellett vizsgáznom, végül az adózást szépen kivettem gondolatban, inkább majd következő félévben, amikor betudok rá járni, így maradt 3-4, függő az egyik tárgy, amiből volt esély beadandóra, viszont amennyiben vizsgáznom kellene belőle, akkor január 17én lenne az első vizsgaidőpont, én viszont már korábban vissza szerettem volna jönni, végül úgy döntöttem, kockáztatok, a remélhetőleg utolsó viszgámat követő 14-ére terveztem lefoglalni a jegyet, ugyanis ekkorra még lehetett foglalni a reggel 7 órás vonatra, mely este háromnyeged 9-re ott is lenne Wernigerodében, közben meg Bécstől, Würzburgon át Hannoverig ICE-vel mehetnék. Már éppen foglaltam volna le, mikor megláttam, hogy ezt nem lehet neten, csak úgy ha postán szállítanák ki a jegyet, ami 3,50 Euro. Mivel bolond nem vagyok, így úgy döntöttem, hogy inkább bemegyek másnap korán vasútra, ahol többletköltség nélkül megtudom venni, igaz, volt kis félelmem, hogy elfogy erre a szuper ICE-re a jegy, mert azon a héten a többi 7 órási vonatra már nem volt kedvezményes, 39 Euros jegy, akkor pedig az 5:28assal kellett volna mennem, amiben nem lett volna egy ICE sem.

Megint spanyollal kezdődött a hetem, aztán talán nagyjából úgy folytatódhatott, ahogy úgy szokott, ugye kosár, meg német, meg ezek meg minden, aztán tán szerdán este volt az első, hogy talán mintha kicsit másabb lett volna, vagy legalábbis ezt jegyeztem meg. Szóval akkor volt úgy, hogy buli lesz a Foyerhaus 4-ben, vagyis ahol az órák vannak. Itt volt az előző félévben is vagy 2-3 buli. Most is. Magyarok közül végül senki sem jött rajtam kívűl, Márk gondolta azonban a legtovább, hogy jön, ő 20 perccel indulás előtt mondta le. Erasmususok közül Laurence, a lett csajok, Ula, Aurora jött, meg jött még pl. Kill You, aki egy kék fürdőköpennybe volt öltözve és napszemüvegbe, hát igen, ez extravagant party volt, illet beöltözni. Asszem egyhangúan az övé lett a legjobb jelmez. Bár enyémet is nézegették, pedig totál ötlettelen voltam, ugyanis a nagyancssárga pólóm melé az előző Sommerfesten szinte mindenki által megvett ….-t ( a júniusi bejegyzésben is így írtam a nevét, hogy a bűbánatba hívják azt, hawai fillinges, nyakba akasztják, mint egy láncot, de nem arany lánc, hanem ilyen, no, tessék elolvasni a június 18-ai Sommerfestes bejegyzést, ott az első két képen látszik is néhány ember nyakában az a kék-sárga-zöld színű micsoda ). Szóval ezt vettem fel, de senki más rajtam kívül nem, így egész egyedi volt. Hiába, sok az elsős, ők még tavaly nem voltak.

Buszon aztán összetalálkoztunk Lisáékkal is, így nagyjából 15-en állítottunk be a bulira fél 10 fele, azonban ez még korai volt. Hát igen, tavaly mi Ondrejval mindig 11 körül bicajoztunk át. Szóval átnéztem a Wohnheim 4-be, ahol bíztam benne, hogy ismerősbe futok, és vmi kis helyi partyba csöppenek. Laurence is jött volna, azonban fázott a ház előtt, ugyanis ott kellett várni, mert sajna kulcsunk nem volt. Aztán ő visszament, én meg ezután pár perccel jutottam be, ekkor hívott Márk, nem hagyta nyugodni a dolog, kíváncsi volt, hogy nagyon jó-e a buli, aztán megnyugtattam, hogy alig vannak még, így egyenlőre nem lehet az.

Az épületben végül egyik Finkenbornos ismerőssel összatalálkoztam, de nagy buli nem volt ott, szóval 10 után visszamentem. Ekkora már megjöttek az emberek, sajna élő zene nem volt, így a sima szólt fél 2-ig, ekkor az Erasmusosok hazamentek, mi meg a kitartó kosaras csapat, Stefan, Stefen Betti, Lisa, Toni meg még sokan mások átvonultunk a Blue-ba, ott aztán voltunk egy ideig, én meg megint mérgelődtem, hogy nem bicajjal jöttem. Így jöhetett a sétálás hazefele. Viszont mivel 3 fele terveztem a hazamenetelt, így eszembe jutott, nem tudnék-e hazamenni az első busszal mely 3 körül indul. Siettem tehát, közben egy szintén Blue-ból jövő bicajos megkérdezte, hogy hova sietek, mondtam, hogy az első buszhoz. A csávó totál részeg volt. Ennél viccesebb volt, mikor kiderült, hogy ő egy angol tanár. Aztán odaértem a Rendezvousra, és ekkor meglepődtem, mert 6-kor ment onnan az első busz. No ez nem lehet, Blunál láttam, hogy az első busz kifele a Flosplatzhoz megy valamikor 3.40 fele. Aztán hazaérés után, vagy másnap tudtam meg, mituán megnéztem a menetrendet, hogy a hajnali buszok nem mennek be a Rendezoushoz, gondolom mert akkor még semmi sincs ott nyitva. Szóval a vasútig kellett volna elsétálnom, lehet meg is érte volna, mert 3.10 fele jártam a központban, oda 5 perc lett volna a vaút, ahonnan 3.25 fele jött volna a busz. Nem baj, jó volt sétálni is.

Másnap aztán természetesen nem mentem be a 11.30as órára, inkább aludtam, a következőre viszont már kénytelen voltam, ugyanis Study skillsen mi prezentáltunk Brandonnal a Body language-ről. De ismerős, tavaly is ebből prezentáltam. Nem is szenvedtünk így vele sokat, a tavalyi anyagomat egy nagyon picit átírta Brandon, megbeszéltük tegnap a szűk otthon töltött esti időben, hogy ő mondja a második felét, én az elsőt. Ennyi volt kb. a készülésem, bár egy papírra még ráírtam 10 szót, hogy azok tuti eszembe jussanak. Nehogy a tavalyi 42 perc után ezúttal tényleg rövid legyen a prezentáció. Én e szempontból jól is csináltam, 13 perc alatt elmondtam, azonban Brandon felhúzta 41 percre, tehát 1 egész percet sikerült lefaragnunk. Pedig még Brandon prezentálása közepén mutattam neki, hogy idő van, ennek következtében be is gyorsult, de nem eléggé. Nem baj, a tavalyi 2,7-ről most kemény 2,0-2,3-ra javítottam, máskérdés, hogy ez csak szóbeli jegy most nekem.

Pénteken aztán Laurence este mindenképp elakart menni a Napóleonba, melyről aztán lebeszéltük, mert ott egyszer volt szerencsém már lenni pénteken este, de a füsttől majdnem megfulladtam. Humprey-ba mentünk inkább, velünk tartott még Ula, Márk, meg Bat is. Pechünk volt azonban, érettségi buli votl bent, ezért belépőt kellett volna fizetnünk, hogy bemehessünk, így úgy döntöttünk, csak a Napóleonba megyünk. Azonban miután a többiek is meglátták milyen az, gyorsan kijöttünk onnan, aztán Blue-ba terveztük a menetelt, de az túl messze volt, úgyhogy inkább a Napóleon mellett lévő Green Monkey választottuk. Az egész jó kis, csöndes hely volt, ráadásul árai is Blue szinten voltak, ami errefele olcsót jelent. Csapatunkhoz 11 után csatlakozott Tobi is. Kiderült, hogy a héten fejezi be a munkát Münchenben egy időre, és 3 hónapig egy suliba folytatja, vmi I betűs településen. Aztán a következő években majd a munka meg a suli váltakozik nála. Aztán éjfél fele úgy döntöttünk, hogy mégis átmegyünk a Blue-ba egy kis időre. Végül fél 3 fele sétáltunk haza.

Pénteken csak 2 órát kellett dolgoznom, ehez képest örömteli volt, hogy most többet voltam, igaz most meg mindenféle hülyeséget rám bíztak, ahoz képest, hogy pincér vagyok, kellett cipelnem mindenféle gagyiságot, amelyekről persze gőzőm nem volt, hogy hol a helye, szóval úgy éreztem kb. magam mint az első nap. Továbbá fel kellett sikálnom a teke-pálya előtti asztalt, miután a vendégek elmentek. Bár előtt legalább kicsit nyugis volt, még ott kellett lennem egyedül, mert akkor legalább senki sem zaklatott. Mondhatni egyedül áldogáltam a pultnál, még a csapolt sört is alkalmam volt végre megkóstolni.

Este aztán pókereztünk egyet, de valahogy megint nem volt nagy kedvem a dologhoz, így megint gyorsan kiejtettem magam, valahogy mostanában nincs kedvem ennyit egy helyben ülni.

Szóval e napon mentünk Lipcsébe, hol sajnos a vonat indulási időpontjának kiválasztásában olyanok vettek részt, kik az előző nap folyamán nem gondoltak arra, hogy korán kelni bizony rossz dolog, bár nagy örömömre láthatóan őket viselte meg jobban, és elég nehezen tartották nyitva a szemüket. Hú de gonosz vagyok. Szóval ugyebár igencsak hajnal volt már mikor megérkeztem a Humphreyból, ennek megfelelően 4 órát aludtam a 7 órás kelésig, aztán a 8 órási busszal elmentünk a vasútra, majd a fél 9-es vonatra felszálltunk. A csapatunk 8 tagból állt, név szerint Erika, Domi, Bat ( Domi barátja ), Márk valamint én (magyarok ), jött még Laurence és egy barátnője Berlinből, Marie, ( franciák ) illetve Jana ( még mindig finn ) . Vagyis meglehetősen nagy magyar túlsúly volt, sajna. Kicsit a vonatokról is szót ejtenék, mert van egy „halvány” eltérés az itteni, és a Mo-i között. Halle-ig ment az első vonatunk, mely 80 percet vett igénybe. Egyszerű gyors vonat volt, azonban a hangját elég nehézkes volt hallani, pedig Diesel volt. Ezen lehet mp3-at hallgatni, nem úgy az otthonin, amin ugye csak az tud, leszámítva a néhány szuper modern csak nyugat Mo-n közlekedő vonaton, aki bevállalja a hallás károsodást.

Aztán a sebessége is kissé eltér az otthonitól. Halberstadban 20 perc alatt voltunk ott, a busz 50 percig megy, mert ugye az mindenhova betér, meg megáll sok helyen. Nagyjából nálunk is ezt csinálják otthon a buszok, ennek ellenére otthon megelőzik a vonatot. Itt az történik aminek kell, a vonat fölényesen nyer. Aztán Halberstadt után feltűnt, hogy a kanyarokban már nagyon bedől a vonat, előre sétáltunk hát Márkkal, és megnéztük a sebességmérőt, 160-at mutatott. Ez amúgy ugye egy egyszerű, nem különösebben fővonal volt, Magyarországon egyetlen 160-as szakasz van, Hegyeshalom és Győr között. Ez utóbbi információt Márknak köszönhetem. Halle-ben háromnegyed óránk volt, így kicsit megtudtuk nézni a várost, melyet én már nagyon vártam, mert most voltam itt 3X-a pályaudvaron, azonban az állomás épületéből még nem sikerült kijutnom. Most is elég nehezen indult, ugyanis többiek kirakatokat nézegettek meg mindent, bár végülis megérte, mert Erika rátalált egy magyar árusra, aki egy magyar stand előtt állt, és mindenféle magyar finomságot árult, mint piros arany, kolbász, tokaji, meg minden.

Aztán végre kiléptem a pályaudvarról, jó érzés volt, bár sok mindent nem tudtunk megnézni, éppen csak pár szomszédos utcát, melyek remélhetőleg nem a legszebbek voltak, mert akkor nem túl szép város Halle.

Ezután még fél óráig folytatódott az utunk, majd megérkeztünk Lipcsébe, egy elég nagy pályaudvarra.

Lipcse vasútállomásáról egy pad, kicsit más mint a Keletiben, vagy Szolnokon

Itt összetalálkoztunk Domiék két ismerősével, akik Drezdában Erasmusosok. Ezután elkezdtünk sétálni a városban, gyorsan hozzájutottam én is egy térképhez, ennek köszönhetően nagyjából én meg is állapítottam, hogy mit néznék meg, legjobban a stadion érdekelt volna, annak ellenére, hogy már nem különösebben érdekel a foci, de ha két éve a vb idején annyit láttam a tv-ben, akkor csak meg kéne már nézni. Kezdek rájönni, hogy lehet egy életcélom lesz meglátogatni a híres stadionokat. Najó, azért komolyan nem kell venni, de ha egyszer egy olyan városban vagyok, ahol van ilyen stadion, akkor csak nem kéne kihagyni. Azonban kezdetben pár sétálóutcán sétáltunk fel-alá, oda-vissza, mindkét irányba, kissé kezdtem megunni, ráadásul a két új érkezésével már 10-en voltunk, és 7en magyarok. Nagy szerencsém volt, hogy voltak 3-an nem magyarok is, szinte csak velük dumáltuk, igyekeztem kerülni a magyarokat, bár Márkkal ha összefutottunk csak váltottunk pár szót, vele úgyis lehet általában németül beszélni, ráadásul most létkérdést beszéltünk meg, a csoportot akartuk ketté osztani, ugyanis kezdett kibírhatatlan lenni a 3 utcában a fel-alá járkálás, mely feltehetően leginkább az új magyaroknak volt köszönhető.

A sétálóutcák egyik érdekes szobra

Régi városháza

No, de előbb még ettünk egyet, Mcdonaldsban. Azután már nagyon érett, hogy szét válunk, legalábbis, hogy mi ketten Márkkal megnézzük amit akarunk, kilátó, stadion, emlékmű, régi és új városháza, de a többiek végül elkezdtek követni minket, úgy nézett ki, akkor mostmár minden jó lesz, erre fel a régi városháznál kiderült, hogy Laurencnek jön valami német barátnője, aki majd megakarja mutatni nekünk a várost. Na szép, valaki aki  keresztül húzza, a tökéletesen eltervezett napi programunkat. Ráadásul még várni is kellett volna rá, szóval terveztük, hogy meg se várjuk, de úgy volt, hogy 5 perc múlva jön, na annyit csak kibírunk, aztán hátha véletlen jó fej lesz. És akkor megérkezett, tőlünk 40 méterre üdvözölte Laurence, és akkor mintha hasonlított volna valakire, de hát ismerős hogy kerülne már ide ? De 20 méternél már nem volt kérdés, bumm, Stefani volt az ( a német ), akit már féléve ismerek, vele futottam majdnem össze Szegeden is, mikor a barátját látogatta 1 hónapig. Kicsi a világ, bár ugye Laurence is a suliból ismeri, aztán be is ugrott, hogy mondta már valamikor Stefi, hogy Lipcsében lakik, de hát ez így eszembe se jutott. No, szóval nem váltunk szét, és kicsit javultak az arányok, már 4-en voltak nem magyarok a 11 főből, szóval innentől kezdve több emberrel lehetett beszélni. No aztán elmentünk a kilátóba, ami egy magas toronyépület volt, 30 emeletes.

Sajna a tetejébe, hogy bejussunk 2 Euró kellett fizetni, de azért csak megérte. Láttuk az egész várost, és bizony a stadiont is, szóval nekem ez már elég volt, sok időnk úgy se volt, meg rajtam kívül senki nem akart elmenni oda, de így ezzel letudtam a dolgot, készítettem pár fotót róla, aztán kipipálva a dolog.

Kilátás a toronyból : középen a háttérben a stadion

Láttuk az emlékművet is, ahova, mint Stefitől megtudtuk a belépő 5-6 Euró lett volna, így ezt is letudtuk a távolból megnézéssel. Megnéztük még a földről az új városházát, csináltunk ott csoportképet, sétáltunk még pár utcácskában, Márk lefényképezte a Tátra villamost, mire egész nap várt, aztán elmentünk a vasútra, és felszálltunk a 17.05ös Halle-ba tartó vonatra.

Aztán átszálltunk, a vonaton már mindenki bealudt, mint reggel, mostmár Márk meg én is, aztán 19.25-re megérkeztünk. Buszunk nem volt, így maradt a gyaloglást, azonban nekem nem volt kedvem kerülni másfél km-ert így síneken át, és megspóroltunk negyed óra gyaloglást. Azonban csak Márk tartott velem, többiek nem vállalták be a sínen járást.

Korán kellett megint kelnem, hogy beérjek 13 órára dolgozni, elég necces volt, de végül egy jó kis hajrával időben értem be. Kezdetben nagyon nyugis volt, kellemesen nézegettem az étterem melletti ifjúsági teniszbajnokságot, kiknek a résztvevői mikor épp nem játszottak akkor betértek az étterembe. Aztán viszont volt délutántól egy medál vagy valami ilyesmi lakodalom, asszem tán 60 éves házzasságot ünnepeltek. Kissé kikészítettek ekkor, volt, hogy a főnöknő mondta, hogy hozzak egy széket, mire hoztam neki, azmondja ne azt, hanem a másik fajtát, kár hogy azt nem említette. Szóval hoztam a másik fajtát, mire 5 perc múlva kiderült, hogy kéne még egy. Közben a társaságból rendelt egy emberke 1 ásványvízet, egy másik szintén 1et, 3 pohárral. Gyorsan elkészítettem és kivittem őket, kérdeztem kinek kell, minthogy a nagy forgalomban teljesen elfelejtettem az arcukat, de mindenki hallgatott, meg jót nevetgélt, hogy nekik semmi ásványvíz nem kell, hanem hozzak inkább egy sört. Fél órával később mikor szintén valakinek vittem valamit, kiderült kinek kellett volna az ásványvíz, igaz eddigre az egyik emberke kívánsága változott és az 1 ásványvíz 3 pohár helyett már 2 ásványvízet 4 pohárral akart. Végülis nem ütöttem le senkit, és 6-kor végre szabadultam. Este Márkkal átmentünk megvenni a jegyeket, mellyel holnap Lipcsébe utaztunk. Egy jegy 27 Euroba kerül, és 5-en tudnak vele utazni Sachsen-Anhalt, Sachsen, és Thüringen megyében, mi 8-an voltunk, így 6,75 Eurora jött ki fejenként. Visszaérkezéskor éppen Davidet meg Omart ( Kill You két lakótársa ) láttuk felszállni a buszra, akik épp a Humphrey-ba tartottak, de mi nem tartottunk velük. Ezután Frank csöngetett, hogy van-e kedvem pókerezni. Mentem, úgy volt, hogy 6-an leszünk, azonban mikor már 3-an ott üldögéltünk Frank jött be, hogy Domiék az elmúlt 10 perc alatt meggondolták magukat és mégse jönnek, így akkor 4en maradtunk. Gondoltam megkérdem Stefaniékat, hátha van kedvük, nem volt. Aztán leszaladtam Kill You-hoz, aki ugyan szintén nem akart jönni, de mialatt beszélgettem vele, jött egy srác, akinek volt kedve a dologhoz, mondta hogy 5 perc múlva átjön játszani. Egy probléma volt, mire megérkezett, Jana rájött, hogy nem megy neki a póker, így megint csak 4-en maradtunk. Túl nagy kedvem így már nem volt játszani, 1 óra alatt sikerült kiesnem, és úgy döntöttem mégiscsak átnézek a Humphrey-ban, ha már egyszer van biciklim úgyse kerül semmibe sem átbicajozni. 10 perc alatt ott is voltam, Davidéket még ott találtam, meg még másokat is. Mikor egyszercsak meghallottam ismerős hangsúlyokat, mi több, miután elkezdtem figyelni ismerős, erősen magyarul csengő szavakat, ekkor rákérdeztem, hogy nem magyarok-e véletlen, és kiderült, hogy azok voltak, nem is kevesen.

Végül jópáran visszaírtak, hogy nem tudnak jönni, mert szülinapi bulira mennek, a legszebb az egészben, hogy két szülinapi buli is volt ezen a napon, ez úgyfest rossz időzítés volt a részünkről. Végül este így nem sokan gyültünk össze, jórészben csak helyiek, de Lucas meg a egyik csaj spanyolról, Anna csak eljött, máskérdés, hogy nagyobb bulira számítottak, így ők túl sokat nem maradtak. Kill You sikeresen leöntötte Erikát borral, de vér nem folyt az eset után. Megérkezett közben Domi barátja, Bat is, illetve Laurencnek egy Berlinben tanuló barátnője, Marie.

No akkor ma újra Geschäftreisemarkt, de nem szomorkodtam, amikor vége lett, nem izgalmas óra ez mégsem, talán majd amikor a repülőről meg a vonatról lesznek a kiselőadások. Study skills nem volt, szóval a napom ezzel ilyen téren be is fejeződött. Délután végre sikerült eljutnom a boltba, ennek örömére bevásároltam, vettem 1 kilós egész csirkét is, melyből másnap terveztem paprikást készíteni. Délután aztán lefikszáltuk Kill You-val, meg Márkkal a dolgokat, hogy a szerdára tervezett partyt péntek este ejtjük meg, hívjon mindenki sok embert, a buli meg Kill Youknél lesz. Domi és Laurence aztán kitalálta, hogy este elmennének a Kultúr estére, ahol Brandon gitárral is fellépett, így rábeszéltem őket, hogy jöjjenek a 8 órási busszal, így nem kellett egyedül buszoznom, merthogy én meg kosarazni mentem. Aztán egyedül amúgy se lettem, mert Lucas is azzal a busszal jött, ő is kosarazni. Valahogy továbbra sem szeretem ezt a termet annyira, mint azt ahol hétfőn játszunk, pedig ez szép nagy, tágas, elvben jobb, de valahogy mégsem, a másikat már túlságosan megszerettem. Kosár után aztán Domi meg Laurence éppen visszajött a Kultúr estéről, így megint egy buszon utaztunk. Este aztán igyekeztem írni az emberkéknek, hogy jöjjenek holnap a bulira.