1 fele feküdtem végül le, fél 4-kor keltem. Lezuhanyoztam, felébredtem, és negyed 5-kor már ment is a busz. Előtte még Márkhoz beadtam pár szatyrot. Szegény már nem tudom hogy fér el a szobában, mert körülbelül 8, a holmiaimmal jól megrakott Kauflandos szatyor van a szobája minden tájékán.
5:01 perckor aztán felszálltunk a vonatra, a HEX-re 4-en, Erika, Domi, Orsi, és én. Elég sok helyet foglaltunk, ezért két 4-es helyre akartunk leülni, csak ilyen nem volt a közelben, mire egy csávó megszólalt magyarul, átülök én. Aztán vele dumáltunk, főleg én Halberstadig, amíg le nem szállt. Itt él már 20 éve, és minden nap Magdeburgba, azaz 1 órányira jár be dolgozni. A mi vonatunk Halle-ig ment, ekkor háromnegyed 7 volt, itt szálltunk át az IC-re, mellyel egészen Dresden-ig mentünk. Már korábban írtam, hogy összesen 8 percünk van itt az átszllásra, szóval reméljük késni nem fogunk. Szerencsénk volt, teljesen pontosan értünk be, azonban már a megállás előtt bemondták, hogy a Berlinből jövő és Budapestre menő IC előreláthatólag 51 percet késik. Hát sikerült elérni… A vasút különböző pontján különböző időpontok voltak kiírva, hogy mennyit késik a vonatunk. 35, 45, és 50 perc egyaránt ki volt írva. Ezalatt kicsit volt alkalmam körülnézni a vasúton, még a városra is ránéztem pár perc erejéig. Végül majd 1 órás késéssel jött be a vonat, melyből 1 percet sem sikerült lefaragnia az állomáson, pedig az előírt 15 perces várakozási időt kicsit lecsökkenthette volna. A vonat elégé meg volt tömve, közülünk pedig csak 3unknak volt helyjegye, Orsinak nem. Aztán ahova szólt a helyjegyünk, ott éppen csak 3 hely volt, egy másikban viszont csak egy japán üzletember ült, így végül Orsi meg én oda ültünk be, Erikáék nem akartak átjönni. Közben meg téma volt, hogyan jutunk haza, mert ugye otthon néhányan nagyon kedvesen sztrájkoltak, melynek következtében sejthető volt, hogy a vonatunk nem megy el Pestig, csak Sturovóig ( magyar neve Párkány, mely már Szlovákiában van, Esztergommal a Duna-híd köti össze ). Aztán jött a kaller, ki hivatlosan is megerősítette, hogy csak Sturovóig megy a vonat, valamint rákérdeztem már tőle, hogy lehet az, hogy 1 órás késést szedett össze a vonat Berlintől. Kiderült, hogy a mozdony volt rossz. Azt tudni kell, hogy magyar IC-vel mentünk haza, azt küldték el Berlinbe. Egész hamar leszállt az üzletember kinézetű csávó, ezután már különösen kényelmes helyünk volt, még a nagyböröndöm is felült két székre ( ő is kényelmesen érezte ezek után magát ). A vonatot Csehországban tömeg lepte el, a folyosón is álltak, hozzánk azonban senki nem jött be, ügyesen keltettük ketten a telítettség látszatát. Domiék továbbra is 6an nyomorogtak a fülkében, néha átjöttek, és gyönyörködtek benne, hogy mennyi helyünk van. Már lassan a folyosón is nyomorogtak, mi még mindig ketten ültünk a fülkében, végül Prága után unták meg Erikáék a dolgot, és átjöttek, innentől már 4en ültünk a 4 széken, a maradék kettőn meg a böröndöm, mert azt nem hagytam, hogy tőle elvegyük a helyet. Kérdeztük még azért a szlovák, meg a cseh kallereket is, és nagyrészük nekik is aztmondta, hogy csak Sturovóig megy a vonat, bár volt egy amelyik nem igen volt képben. Közben meg a vonaton ezen kívűl semmi nem utalt arra, hogy a vonat ne menne Budapestig, egy kaller se mondta volna magától, mindegyiket nekünk kellett faggatni, a vonaton a hangosbemondóban se említették egy fél szóval se a sztrájkot, pedig bemondó ugye volt. Ráadásul a szlovák állomásokon, még Bratislavában is az volt kiírva, hogy Budapestig megy a vonat. Szóval az a szegény ember, aki nem néz magyar híreket, az még ekkor sem tudta, hogy nem fog eljutni Pestig. A Sturovó előtt lévő megállónál aztán végre bemondták, igaz, magyarul nem. Sturovónál aztán leszálltunk, Domi apukája jött ki értünk, ő aztán elvitt minket Pestig, Orsi, itt már jóhelyen voltunk, aztán Erika barátja vitt minket tovább, engem Szolnokig, így este 10-re haza is értem, és megkezdtem közel 1 hónapos otthon tartózkodásomat…
