Egész szerencsés időpontban keltem fel, 13.10-kor, a főnök meg 13-19-kor hívott, pedig az órám 13.20-ra volt felhúzva, miután fél 1-kor még 20 percet hozzadtam az alvás időmhöz az óra átállításával. Lényeg, hogy miko a nő hívott, már úgy ahogy felébredtem, ami ugye egyáltalán nem volt gond a kissé bonyolult beszélgetéshez, ugyanis Dominak péntektől 1 hétre kijött a barátja, azutáni két hétvégén meg elutazni szándékozott, így mondta, hogy ha majd hív a nő, akkor mondjam le a munkát, viszont ha esetleg még ember kéne Domi helyett, akkor Márk meg betudott volna ugrani, igaz péntek délután meg szombaton nem ért rá egy hétvégi szeminárium miatt. Dominak végül szombaton 10-re kellett volna mennie, ami sajna Márknak sem volt jó, így nem tudom végül, hogy oldja meg a nő, a lényeg, hogy engem szintén szombatra hívottt be, 13 órára. Miután sikeresen még jobban felébredtem, rájöttem, hogy mindjárt suliba kéne menni, vilámgyorsan azért még sikerült elintézni a reggeli teendőket, és szokásos pontos időben megérkeztem a buszhoz, így 5mp-et sem pazaroltam el az időmből. Németen természeten ma is jórészt spanyolt tanultam, kezdem magamat beérni, szókicsnemet igyekeztem tovább bővíteni, nyelvtant meg már tanultunk eleget, szóval lassan megtudok szólalni, tegnap mondjuk már Maria-nak ( előző féléves spanyol csaj ) pár mondatot spanyolul írtam, büszke voltam magamra. 18:30kor spanyol, azaz német után ezúttal úgy alakult, hogy nem mentem haza, de azért Stefanival tartottam, mert igencsak sietős volt a dolgom, 19.30-ig ugyanis egy megevett Dönerrel kellett visszaérnem a sulihoz. Mondjuk sokan most amúgy se akartak Stefanival utazni, csak Laurence utazott még velünk, többieket láttuk a buszmegállóba, megálltunk, de még akkor sem akart senki sem velünk tartani. Mennyi rendes, összetartó ember ! Én a Westerntornál szálltam ki, onnan elsétáltam a Dönereshez, ahol vettem egy Dönert, majd a suli fele sétálva eleszegettem. Aztán kis meglepetésre a westerntori kereszteződésnél megláttam a többieket a buszon, úgyfest az előző már elment, még jó hogy kocsikáztam, másképp nem jártam volna meg az utat. Miután a suli buszmegállójába beálltam, már jött is Stefan, aki felvett, majd beálltunk a suli parkolójába, ahol csatlakozott hozzánk még Philip, valamint egy másik kocsival jöttek Bettiék 3-an csajok. Útközben mi még egy srácot felvettünk Werniben, aztán nekivágtunk a ködös, éjszakai hegyi utunknak a 30 km-re fekvő Braulage-be. Ott aztán kiszálltunk, és odamentünk a csarnokhoz 7-en. 10 főtől lett volna kedvezményes belépőjegy, úgyhogy vártunk pár percet egy másik 7 fős csoportra, akiket az előbb láttunk kiszállni a kocsiból, és természetesen mi 1 csoport voltunk velük, így spóroltunk fejenként 1,20 €-ot. A belépő 1,90 € volt, a cipőbérlés pedig 2,40 €, szóval az egész nem volt drága, ráadásul a pálya egész hangulatos volt, sötét, és zene szólt. Egyetlen probléma volt, hogy még sosem korcsolyáztam, így kissé félve léptem rá a jégre, és milyen jól tettem, bizony nem volt egyszerű, előszőr Stefan mutatta meg az alapokat, aztán magam probáltam a fal mellett kapaszkova járkálni, nem sok sikerrel, de legalább el nem estem. Többiek köröztek körülöttem, mialatt én megtettem egy kört, ők nagyjából 10-et.

Aztán Betti jött oda hozzám, ő probált tanítgatni, ekkor eltávolodtam a faltól, ő szolgált ekkor a falnak. Majd a másik csaj is odajött, ekkor már két oldalról fogtak, és így mentünk, ekkor már egész gyorsan, de feltehetően azért, mert ők húztak.

Néha-néha majdnem elestem, de szerencsére mindig sikeresen megtartottak, aztán mikor már csak Betti tartott, akkor csak sikerült esnem egy kicsit, de hála annak, hogy mondogatták, hogy mindig előre hajollak, így éppen csak egy kicsit, igazából a legrosszabb az volt, hogy kicsit a térdem hülyén hajlott, szóval úgy döntöttem kicsit pihenem, úgyis már a lábam is szétment a sok korcolyázástól. Pihengettem 10 percet, probáltam a többiek technikáját nézni, majd bemerészkedtem EGYEDÜL a jég KÖZEPÉRE.

Aztán sikeresen megtettem az első körömet, nem mondhatni, hogy túl biztosan, illetve gyorsan, de lényeg, hogy sikerült, majd menegettem tovább, közben egy fiatal srác is kiszúrta, hogy kezdő vagyok, ő is tanítgatott kicsit, meg aztán a haverja is, majd felkapcsolódtak a lámpák, szünet lett, ugyanis feltakarították a jeget azzal a micsodával ami jégkorong meccsek közben is szokott jönni.

Ekkor a többiek szóltak, hogy most nagyon csúszós lesz, ami nekik jó, mert ilyenkor gyorsabban lehet menni, de amúgy eltanyálni is könnyebb rajta. Szóval nem túl nyugodtan mentem fel a jégre, de végül annál jobban ment a dolog, szépen elkezdtem menegetni, persze nem azt mondom, hogy jól, meg úgy én 1 kört tettem meg, mialatt a többiek 3-at, de mégis korcsolályáztam. Aztán rájöttem, hogy a dolog akkor megy, amikor teljes mértékben rátudok koncentrálni a dologra. ( hát ez hihetetlen, ezt le kell írnom ide, mikor az előző, még nem zárójeles mondatot leírtam, miután letettem a pontot, mit hallottam abban a pillanatban az Edguy koncertfelvételén, amit épp hallgatok ? „Conentration”, vannak azért meglepő dolgok a világon ). Szóval amikor megláttam egy imserőst, aki épp megprobált nekem segíteni, abban a pillanatban elvesztettem az egyensúlyom, és az összeesés közelébe kerültem, ezeket általában egész jól sikerült amúgy kivédenem, csak ilyenkor megkellett állnom, és újra elindulni. Ugyanilyen koncentráció elvevő dolog volt az is, amikor vkit megláttam közel elmenni hozzám, sőt még az is, amikor megprobáltam körülmenni, bár ott lehet a fejem mozgatása miatt estem ki az egyensúlyból. Lényeg, hogy általában körönként volt egy komoly megingásom, aztán az egyik megintcsak egy kis eséssel végződött, de megint előre, megint nem ütöttem meg semmim, megintcsak a térdem fordult ki hülyén ahogy a jégen elcsúszott, de azért kellemes dolog volt, hogy egyből jött egy ismi, aki segített felkelni, jó így megtanulni korcsolyázni, amikor szinte nincs olyan négyzetméter a pályán, ahol ne lenne segítő ember, én meg közben végig attól féltem, hogy vmi idióta ellök. Köröztem még félórát, végén már csak 2 körönként volt megingásom, sőt már körülnézni is úgy ahogy körültudtam, ettől függetlenül sztem még mindig igencsak távol voltam attól, hogy kilehetett volna jelenti, hogy tudok korcsolyázni, mindenestre többiek dícsértek, ez jól esett. Aztán 10 fele felgyúltak a lámpák, elhalgatott a zene, és felszólították az embereket, hogy menjenek ki, többiek egyből ki is szaladtak, mi 7-en azonban még elvoltunk, bementünk a pálya közepére, és készítettünk még egy jó kis fotót.

Ezután még a kijáratig kellett eljutnom, nem mondom, hogy itt nem paráztam, elég gáz lett volna, ha az egész napot komolyabb esés nélkül megúszom, itt meg a végén elvágódok, de végül sikeresen eljutottam a kijáratig, és átváltottam a normál cipőre, kicsit ez szokatlan volt, de azért kellemesebb.

 A csapatunk, bal föntről : Stefan, Betti, Betti egyik barátnője, aztán jobb szélen meg én, alsó sor : Philip haverja, Marie, Philip

Ekkor hívtam fel Domit, kérdezvén, hogy merre járnak, megtudtam tőle, hogy tényleg ott vannak a Humphrey-ben, amit megbeszéltünk, jeleztem a csapatnak, hogy nincs e kedvünk odamenni, előszőr elvetették, hogy mindenki fáradt, aztán végül Philipen kívül csak eljött mindenki. Leültünk lent, többiek fent voltak, meg még egy másik ismerős német csapat is ott volt, úgyhogy járkáltam a 3 csapat között, majd éjfélkor a Domi, Laurence, Ula társasággal hazamentem