Szokásomhoz híven csak hajnal 2 fele feküdtem le, ennek következtében elég álmosan keltem fél 8-kor. A 9 órási busszal mentünk a vasútra, melyet egy óriási rohanással sikerült csak elérnem. Már a megállóban állt a busz, amikor én még az utolsó 50 méteres egyenesre ráfordultam. De elértem, amolyan igazi „rechtzeitig” érkezéssel. A vasúton összetalálkoztunk Markussal meg Veróval, így összeállt az 5 fős utazó csapatunk : ők ketten, valamint Dominika, Laurence ( a francia csaj még mindig ) valamint én. Szóval a Sachsen-Anhalt ticket különösen kedvező volt számunkra, mert hogy 27 Euróba került maximum 5 fő számára, mellyel egészen Drezdáig utazhattunk. Azonban a jegy megvásárlásával voltak gondok, ugyanis a pénzzel müködő automata nem fogadott el pénzt. Előszőr a pénztárnál akarták a többiek megvenni, azonban az ott 2 Euróval drágább lett volna, így én nemigazán támogattam. Mondtam, hogy elvben a Hex vonaton lévő automatában meglehet venni, mi pedig Hallé-ig azzal mentünk. Végül azonban a másik autómatánál megvette Vero a jegyet, ahol kártyával kellett fizetni, így rá se vizettünk, és nem is kockáztattuk meg, hogy a vonaton lévő automatában nem lehet venni, azonban felszállás után kiderült, lehet venni ott is. Fél 10-től aztán délután fél 3ig, Dresdáig a különböző lassú vonatokkal folytattuk utunkat ( gyorsabb vonatra ugyanis a Sachsen-Anhalt ticket nem érvényes ), közben gyönyörködünk a havas tájban, az éjszaka ugyanis sokfelé esett. Aztán Dresdában felszálltunk a nemzetközi vonatra, melyre sajnos helyjegyünk nem volt, így is 19 Eurot fizettünk Prágáig csak oda, azonban így elég nehéz volt helyet találni. Végül beültünk egy fülkébe 5-en, ahol elvben 4 szabad volt, de bíztunk benne, hogy nem dobnak ki közülünk senkit. Végül szerencsénk lett, senki nem akarta befoglalni a helyünket. Így viszont elég kényelmesen utaztunk, előszőr gyönyörködtünk a szép havas határmenti, hegyvidékes tájban, majd Csehországba érve aludtunk 1 órát Prágáig. Ekkor már 17.19 volt, szóval teljesen sötét. Leszálltunk, nem láttuk azonban a fogadó csoportot. Aztán egyszercsak megjelent volt latótársam, Ondrej. Majd fél perccel később a többiek is. Üdvözöltük egymást, ileltve bemutattok a csapatban két újat, Dominikát, és Laurencet. Először is próbáltunk pénzt váltani, ugyanis kellett korona. A hivatalos árfolyam 25 fölött volt, ehez képest a 22,5-es árfolyam elég nagy szemétség volt, sőt még ebből is valami váltási költséget vontak le. Eztkövetően vettünk jegyet a vasúton a tömegközlekedésre, mely jelentősen olcsóbb volt a Budapestinél, egy 24 órás került 100 koronában ( mely 1000 Ft ). Ezután a tervünk az lett volna, hogy elmegyünk a szállásunkra, mely a város szélén van ( ezért került csak 7 Euróba ), viszont kiderült, hogy a csehek sem ismerik jobban Prágát mint én. Ondrej próbálta szervezni az utat, neki legalább volt közlekedés hálózat térképe. Azonban az első átszáll után szólt, hogy ne szóljak már róla senkinek, de egy apró hiba miatt véletlen 3 átszállással jutunk el a panzióba, pedig amúgy csak 1 lenne.
Egy kevésbé modern villamos Prágában. A képen elöl ül: Domi, hátul ül Maria, mellette áldogál Ondrej
Végül másfél óra utazgatás után sikerült elérnünk célunkat. Innen azonban a két cseh csaj visszafordult, ugyanis érkezett egy meglepetés vendék, az orentációs hét német tanára, Regina, ő érte kellett elmenni a vasútra. Mi meg a 20 centis hóban áttrappoltunk a panzióhoz, majd Ondrej, mint egyetlen jó cseh tudással rendelkező ember lebeszélte a recepcióssal a dolgokat. Két 6-os szoba volt lefoglalva, ezt ki is kellett fizetni, úgy hogy a recepciós nem tudott visszaadni, többüknek pedig csak 1000 koronása volt. Végül azért megoldódott a dolog. Ondrej, Maria, Domi, Laurene, és én voltunk egy 6 ágyas szobába. A szoba relatíve tágas volt, 3 db emeletes ággyal. Én a fölső szintet választottam ki. A másik szobában a többiek voltak.
Fél óra tartózkodás után a városközpontba vettük az irányt.Azt nem lehet kihagyni, hogy az estét azzal kezdtük, hogy Ondrej egyik haverjával találkoztunk, aki ismerte Prágát. A srác nagyon jól beszélt németül, így jól eltudtunk vele is beszélgetni, ő meg a különböző helyeket mutogatta meg. Többek közt, a főteret, mely gönyörű volt, főleg az egyik torony, melyben láng égett.
Ezután egy kocsmát szerettünk volna találni, ahova kényelmesen beférünk, azonban ilyen nemigazán volt. Így csak sétálgattunk, meg dumáltuk, úgy is volt mit, hiszen féléve nem találkoztunk. Végül úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a szálláshoz, hátha lesz ott egy kocsma, ahova beülhetünk kicsit dumálni. Hazaúton az egyik villamoson felszállás után azt vettem észre, hogy mindjárt megfulladok a bőztül. Kérdem Domitól, hogy mi ez, mire mondja, hogy a nőci mellett. Egy hajléktalan nő üldögélt tőlünk 5 méterre a széken. Ekkor elekezdtünk a kocsi másik vége felé húzódni, azonban a tömeg miatt ez nemigen ment. A környéken ülő emberek mind sapkájukat, pulóverüket, vagy sáljukat használták gáz-maszkként. Természetesen errefele az összes ablak nyitva volt, már 8 méterre voltunk a helyszíntől, azonban a bűz továbbra is elviselhetettlen volt. Negyed órát utaztunk így, aztén végre leszállt.
Itt éppen Domi próbál védekezni a bűz ellen
Mituán megérkeztünk rögtön ki is néztünk egy nyugalmas kocsmát, azonban éppen éjfélkor zárt, ekkor pedig már 23.50 volt, így ezt kikellett hagyni. A választás egy pár percre lévő Student Clubra esett, ahova azonban volt belépő, 50 korona, így előszőr úgy döntöttem, hogy nem megyek be, visszamentem Laurenc-szel, meg Domi-val akik pedig fáradtak voltak bulizni. Aztán úgy döntöttem, mégis visszamegyek. Megérte. Egy óriási helyről volt szó, a szó mindkét értelmében, a földszinten volt egy táncparkett, előtte egy vetítő vászonra az éppen játszott zene klippje volt kivetítve. A táncparkett körül voltak asztalok, azonban itt nem találtam őket. Volt azonban egy lépcső, felmentem azon, és akkor megláttam őket az egyik asztalnál. Szerencsére ők nem engem. Így elmentem egy sörért a pulthoz, korábban szerzett cseh tudásomat elővettem, és kértem egy sört. 45 koronába került. Majd odamentem az asztalhoz, és bizony, örültem, hogy visszamentem. Koccintottunk egyet Ondrej-val, mint a régi szép időkben, nameg a többiekkel is. Aztán rájöttem arra, hogy mért érte meg még anyagilag is visszajön. A sör azért volt 45 korona, mert abból 20 korona az üveg volt, szóval a sör csak 25 korona, ami 1 Euro, azaz feleannyi mint Németországban a legolcsóbb helyeken. Szóval dumáltunk pár órát, meg iszogattunk, közben megtanultam, hogy lehet 1 Staroprament kérni, itt ugyanis azt csapolták. Volt itt egy speciális csapolt sör is, a barna és a világos sör összekeverve, ezt is megtanultam csehül. Néhányan fél 3 fele elmentek, Ondrej, Maria meg én azonban maradtunk még 1 órát, és aztán mentünk aludni.
Ennek másnap lett meg az eredménye, délben, mikor felébredtünk csak mi 3-an voltunk már a szobában. Azaz 4-en, mert hajnalban megérkezett a lengyel csaj, Beáta is, érte Ondrej ment ki a vasútra. Felkeltünk, néhányan pedig igen éhesek voltak, így elmentünk a kajáldába, hol én mindössze egy teát ittam, többiek azonban egy levest reggelire. Ezután a központba vettük az irányt, és végre láthattam Prágát nappal, azonban nem sokáig.
Összetalálkoztunk a többiekkel a központban, csak úgy spontán, milyen kicsi Prága. Bár asszem annyi tiszta volt, hogy nagyjából Prága melyik részén vannak, ennek ellenére az összetalálkozásunk nem volt teljesen lebeszélve. A többiek ekkora már bejárták a várost, így ők elindultak ebédelni, Minthogy én is éhes voltam, így én is velük tartottam, sőt Maria is jött velünk, Ondrej meg Beátának mutatatta be a város pár nevezetességét.
Egy tipikus cseh étteremben mentünk, azonban nekem nem volt kedvem tipikus cseh kaját enni, mely a knédlit foglalta magában, ettem én már sokszor olyat, épp pár hete otthon is főztem. Így maradtam valami sültkrumplis húsnál. Közel 1 óra alatt sikerült is kihozniuk a kajánkat, kivéve a két csajét, akik tészát kértek, és már rég jól laktak, mire mimegkaptuk a magunkét.
A cseh csajoknak se volt kedvük tipikus cseh kaját enni
Az árak azonban nem voltak túl barátiak, mindegy, Prágába sem jövök minden nap. Mire kimentünk az étteremből már sötét lett, így a „Prága nappal” rész számomra elég rövidre sikeredett. Ezután volt un. szabadidőnk, megbeszéltünk egy szép karácsonyfánál, melynél azonban legutóbb tegnap voltunk. Kicsit tartottam tőle, hogy nem találunk így oda, de mondták, hogy a Mustek nevezetű metróállomásnál van. Nekünk ugyanis metróval elkellett menni a vasútállomásra, hogy másnapra jegyet vegyünk Drezdáig. A csehek magyarázták, hogy hogyan kell odamenni, de végül nem lett szükséges, ugyanis találtam egy metrótérképet, melyet ellehetett venni, az alapján már nagyon könnyű volt a dolog. A jegyünk ezúttal 21 Euro volt, azaz nem 13, ahogy a másik francia csaj, Aurora mondta még korábban. Ezután mentünk a Mustekhez, de egy másik úton, úgyanis gondoltam nézzük már meg a zöld metrót is, ha itt vagyunk, aminek persze a kinézete ugyanúgy piros-fehér volt.
Elég mulatságos volt hallgatni az ajtó becsukódása előtti cseh szöveget, melynél sejtettük, hogy azt mondják be, melyet Pesten is. Végül elértük a Mustek megállóját, és a felszínre jutás után tényleg rögtön megláttuk a szép piros égős karácsonyfát. Mivel ekkor még volt 40 perc 6 óráig, így úgy döntöttem megpróbálok venni apukámnak kedvenc teájából, melyet csak Csehorszában lehet kapni. Azonban ehhez egy boltot kellett volna találnom, de úgyfest sikerült a legorsszabb utcán elindulni. Az egyik sétálóutcán indultam el, de 1 km után sem találtam még egy kis boltot sem. Közben sikerült elkeverednem egészen a főtérig, melyet örültem, hogy újra láthattam, mert mint írtam gyönyörű volt. Nézegettem tehát kicsit az itteni karácsonyfát, az épületeket, főleg a kedvenc tornyomat. Pár perc után úgy döntöttem azonban, hogy nem megyek vissza, hanem egy másik irányba folytatom az utam, úgyse tévedek el, aztán hátha itt találok egy boltot. Itt találtam is egy kis boltot, volt is ott vagy 10 féle tea, azonban nem az amelyiket kerestem. Majd tovább mentem, az út azonban annyira ferdén ment az előzőhöz képest, hogy már nem voltam biztos benne, hogy tudom, hol van a Mustek. Ezért úgy döntöttem meg kérdem valakitől, ugyanis már csak 15 percem volt 6-ig, aztán az info birtokában esetleg még kereshetem tovább a boltot. Azonba ketten is úgy mentek tovább a beszél e németül. Va angolul kérdésemre, mint akik beszélni sem tudnak. Két fiatal csaj azonban végre tudott legalább angolul, így azon elmondtam, hogy mit akarok, mire abba az irnyba mutattak, ahol én is sejtettem a Mustek-et. Megkérdeztem már tőlük, hogy tudnak e egy nagy boltot a közelben, mire legnagyobb örömömre aztmondták, hogy ott van egy rögtön a kanyar után. Bementem hát oda, de sajnos ott se volt olyan tea. Ráadásul a kijárat a bolt másik oldalán volt, mint ahol én bejöttem, így gőzőm nem volt, hogy hova lyukadtam ki. És onnan nem is sikerült visszatalálnom, nem is értem, a bolt nem volt olyan halatalmas, de ahova kilyukadtam, ott csak falat láttam. Szóval bolyongtam, majd miután már csak pár perc volt 6-ig, és nem úgy festett, hogy a közelgő pár perc alatt valami ismerős helyre lyukadok ki, újra megkíséreltem az emberektől információt begyűjteni. De hogy milyen gáz, hogy senki nem beszéli a nyelvem, hiába beszélek 3 nyelven a magyarral együtt, megint 2-en mentek szó nélkül tovább, majd a egy kisebb csoportot fogtam ki, akik azt mondták, hogy kicsit beszélnek angolul. Sokkal többet én se, szóval ez így jó volt. Azonban, arra kérdésre, hogy hol a Mustek, csak lestke. Nem tudták hova tenni a Mustek-et. Gondoltam megint rosszul ejtem ki a nevét, mint az előbb a csajoknak, kiknek 3X kellett elmondanom, hogy mire gondolok, mire megértették, ezért most elővettem a metró térképemet, és azon mutattam meg nekik, azonban így se tudták miről beszélek, kérték, hogy mondjam el esetleg németül, hogy mit akarok, mert ők azok. Akkor minek szenvedtünk az angollal ? Innentől kezdve minden tiszta volt, mondták, hogy továbbra sem tudják, hol a fenébe lehet az, de van egy térképük, azon megnézhetjük. A csávó ráaádsul azt is tudta, hogy hol vagyunk, és még a térképhez is értett, így mielőtt én felfogtam volna a térképen látottakat, mutatta, hogy melyik irány lesz nekem a jó. Megköszöntem a segítégüket, és elindultam futva a jó irányba. Azonban itt is volt egy kis probléma még, mert kanyarodnom kellett volna vmerre, de azt már nem tudtam, hogy merre, nem volt időm annyit nézegetni a térképet, pedig lehet érdemes lett volna. Egy kereszteződésben álltam, és majdnem elindultam a rossz irányba, mikor a másik irányban a távolban megláttam a piros színű karácsfát. No ekkor megiramodtam felé, és 6 után pár perccel ott is voltam, azonban akkora tömeg volt ott, hogy még további pár percig eltartott mire megtlaáltam a többieket.
Nem volt itt azonban mindenki, Markus, Vero és Maria nem jött meg. Fél 7ig sem, ekkor megpróbálta Ondrej őket felhívni, kevés sikerrel. Maria és Markus sem vette fel. Küldött ekkor nekik Ondrej egy sms-t, de nem válaszoltak. Háromenegyed 7-kor úgy döntöttünk, hogy nem várunk tovább, elindultunk abba az irányba, ahol az 500 éves kocsmát sejtettük, hova mindenképp elakartunk menni. De sajna a nevét sem tudtuk, azt Markus tudta volna, de ő nem volt itt. Útközben még beszaladtam 3 nagy boltba, köztük a Tescóba sem, de sehol nem volt abból a teából, amit kerestem, igaz a Tescóban ki volt írva a neve, csak épp mind elfogyott. Úgyfest mégsem volt olyan gyakori tea, mint apukám mondta, különösen azután jutottam erre a megállapításra, miután egy tea boltban sem volt olyan, pedig ott több száz féle tea volt. Az egyik boltban azonban legalább élelmet tudtuk venni, olyan olcsó volt a péksütemény, hogy vettem az egyik lepényből 3-at. 10 korona volt, azaz kevesebb mint feleannyi mint No-ban, de még a Mo-ig áraknál is olcsóbb. Mikor elértük a nemzeti színházat, akkor telefonált Vero, hogy hol vagyunk, ők ott vannak a fánál. Ondrej ment vissza értük, Hanna, meg Antetta közben megpbólta kideríteni, hogy hol az a kocsma. Mi néhányan pedig a folyóban gyönyörködtünk, illetve a folyón lévőhídakban, és épületekben. Aztán fél óra után Hannának megtudta valaki mondani, hogy hol a kocsma, épp ekkor talált Anetta is egy olyan embert, aki tudta, hogy hol van. Közben megérkeztek a többiek is, kik egy másik fánál várakoztak 1 órát. Bementünk az 500 éves kocsmába, az Uflecóba.
Elég sokan voltak, de azért volt szabad asztal. Miután leültünk rögtön felkínálták a helyi sör specialitást, melyet csak itt lehet kapni. Barna sör volt, 13 %-os, azaz jó erős. De nagyon finom volt. Mivel Domi nem nagy sörös, így a felét az övének én ittam meg.
Ezután visszamentünk a szállásra, majd valamivel korábban mentünk át a tegnap jól bevált Student Club-ba. Ezúttal Domi, meg Laurence is velünk tartott. Fönt most sajnos nem volt hely, így lent ültünk le egy asztalhoz. Megint iszogattunk mindenféle sört, ezúttal megtanultam azt is, hogyan lehet barna, és világos sört kérni. A csapat egy része hajnal 1 fele hazament, mi azonban 5-en ( Markus, Vero, Maria, Ondrej és én ) kitartottunk. A táncszínpadot is kipróbáltuk, itt úgyis nagyon jó zenéket játszottak. Meg is állapítottuk Markussal, hogy ezt a helyet elkéne vinni Wernigerodébe, ezerszer jobb ugyanis mint a Blue.
Külön öröm volt számomra, hogy az asztalokon itt nem Hasseröderes üvegek voltak, hanem Pilsner Urquell-esek.
Hajnal fél 3 fele én már mentem volna, hiszen fél 7kor kellett kellnem, ugyanis a fél 9-es vonattal mentünk haza Wernigerodébe. Ondrej azonban mondogatta, még egy sört csak igyak meg, aztán megyünk, mondtam, elég lesz ez már. Így csalódottan vett egyedül egy sört, majd miután ezt megitta, csak mondta újra, na még 1, no jóvan, úgyis utolsó sörünk, szóval belementem, legalább rendelhettem még 1X csehül. Zárásig maradtunk, ami 4 órát jelentett. 2 órát sikerült aludnom a fél 7es kelésig. Ekkor Domi, Laurence, Maria és én összepakoltunk, elköszöntünk a többiektől, és felszálltunk a villamosra. Majd leszáltunk, ott ahol Ondrej utasítása szerint kellett Vártunk 20 percet az átszállásra, azalatt szétfagytunk, majd lejutottunk a vasútra. Itt Maria megvette e jegyét, neki ugyanis még nem volt, majd szendvics vásárlás után felszálttunk a vonatra. Itt is volt kis probléma azzal ,hogy nem volt jegyünk lefoglalva, de végülis találtunk szabad helyeket. Ezután következett 7 és fél óra szörnyű utazás, kissé fáradtan, másnaposan. Túléltük, fél 5-re értünk haza, ahol a vasúton összetalálkoztunk a két előző féléves lettel, Lolitával, meg Laurával, akik Dorennel ( előző féléves német, aki Laurával meg Mariaval lakott ) jöttek ki Mariáért a vasútra. Nekünk azonban maradt a buszozás...
