Németország, Wernigerode

Egész szerencsés időpontban keltem fel, 13.10-kor, a főnök meg 13-19-kor hívott, pedig az órám 13.20-ra volt felhúzva, miután fél 1-kor még 20 percet hozzadtam az alvás időmhöz az óra átállításával. Lényeg, hogy miko a nő hívott, már úgy ahogy felébredtem, ami ugye egyáltalán nem volt gond a kissé bonyolult beszélgetéshez, ugyanis Dominak péntektől 1 hétre kijött a barátja, azutáni két hétvégén meg elutazni szándékozott, így mondta, hogy ha majd hív a nő, akkor mondjam le a munkát, viszont ha esetleg még ember kéne Domi helyett, akkor Márk meg betudott volna ugrani, igaz péntek délután meg szombaton nem ért rá egy hétvégi szeminárium miatt. Dominak végül szombaton 10-re kellett volna mennie, ami sajna Márknak sem volt jó, így nem tudom végül, hogy oldja meg a nő, a lényeg, hogy engem szintén szombatra hívottt be, 13 órára. Miután sikeresen még jobban felébredtem, rájöttem, hogy mindjárt suliba kéne menni, vilámgyorsan azért még sikerült elintézni a reggeli teendőket, és szokásos pontos időben megérkeztem a buszhoz, így 5mp-et sem pazaroltam el az időmből. Németen természeten ma is jórészt spanyolt tanultam, kezdem magamat beérni, szókicsnemet igyekeztem tovább bővíteni, nyelvtant meg már tanultunk eleget, szóval lassan megtudok szólalni, tegnap mondjuk már Maria-nak ( előző féléves spanyol csaj ) pár mondatot spanyolul írtam, büszke voltam magamra. 18:30kor spanyol, azaz német után ezúttal úgy alakult, hogy nem mentem haza, de azért Stefanival tartottam, mert igencsak sietős volt a dolgom, 19.30-ig ugyanis egy megevett Dönerrel kellett visszaérnem a sulihoz. Mondjuk sokan most amúgy se akartak Stefanival utazni, csak Laurence utazott még velünk, többieket láttuk a buszmegállóba, megálltunk, de még akkor sem akart senki sem velünk tartani. Mennyi rendes, összetartó ember ! Én a Westerntornál szálltam ki, onnan elsétáltam a Dönereshez, ahol vettem egy Dönert, majd a suli fele sétálva eleszegettem. Aztán kis meglepetésre a westerntori kereszteződésnél megláttam a többieket a buszon, úgyfest az előző már elment, még jó hogy kocsikáztam, másképp nem jártam volna meg az utat. Miután a suli buszmegállójába beálltam, már jött is Stefan, aki felvett, majd beálltunk a suli parkolójába, ahol csatlakozott hozzánk még Philip, valamint egy másik kocsival jöttek Bettiék 3-an csajok. Útközben mi még egy srácot felvettünk Werniben, aztán nekivágtunk a ködös, éjszakai hegyi utunknak a 30 km-re fekvő Braulage-be. Ott aztán kiszálltunk, és odamentünk a csarnokhoz 7-en. 10 főtől lett volna kedvezményes belépőjegy, úgyhogy vártunk pár percet egy másik 7 fős csoportra, akiket az előbb láttunk kiszállni a kocsiból, és természetesen mi 1 csoport voltunk velük, így spóroltunk fejenként 1,20 €-ot. A belépő 1,90 € volt, a cipőbérlés pedig 2,40 €, szóval az egész nem volt drága, ráadásul a pálya egész hangulatos volt, sötét, és zene szólt. Egyetlen probléma volt, hogy még sosem korcsolyáztam, így kissé félve léptem rá a jégre, és milyen jól tettem, bizony nem volt egyszerű, előszőr Stefan mutatta meg az alapokat, aztán magam probáltam a fal mellett kapaszkova járkálni, nem sok sikerrel, de legalább el nem estem. Többiek köröztek körülöttem, mialatt én megtettem egy kört, ők nagyjából 10-et.

Aztán Betti jött oda hozzám, ő probált tanítgatni, ekkor eltávolodtam a faltól, ő szolgált ekkor a falnak. Majd a másik csaj is odajött, ekkor már két oldalról fogtak, és így mentünk, ekkor már egész gyorsan, de feltehetően azért, mert ők húztak.

Néha-néha majdnem elestem, de szerencsére mindig sikeresen megtartottak, aztán mikor már csak Betti tartott, akkor csak sikerült esnem egy kicsit, de hála annak, hogy mondogatták, hogy mindig előre hajollak, így éppen csak egy kicsit, igazából a legrosszabb az volt, hogy kicsit a térdem hülyén hajlott, szóval úgy döntöttem kicsit pihenem, úgyis már a lábam is szétment a sok korcolyázástól. Pihengettem 10 percet, probáltam a többiek technikáját nézni, majd bemerészkedtem EGYEDÜL a jég KÖZEPÉRE.

Aztán sikeresen megtettem az első körömet, nem mondhatni, hogy túl biztosan, illetve gyorsan, de lényeg, hogy sikerült, majd menegettem tovább, közben egy fiatal srác is kiszúrta, hogy kezdő vagyok, ő is tanítgatott kicsit, meg aztán a haverja is, majd felkapcsolódtak a lámpák, szünet lett, ugyanis feltakarították a jeget azzal a micsodával ami jégkorong meccsek közben is szokott jönni.

Ekkor a többiek szóltak, hogy most nagyon csúszós lesz, ami nekik jó, mert ilyenkor gyorsabban lehet menni, de amúgy eltanyálni is könnyebb rajta. Szóval nem túl nyugodtan mentem fel a jégre, de végül annál jobban ment a dolog, szépen elkezdtem menegetni, persze nem azt mondom, hogy jól, meg úgy én 1 kört tettem meg, mialatt a többiek 3-at, de mégis korcsolályáztam. Aztán rájöttem, hogy a dolog akkor megy, amikor teljes mértékben rátudok koncentrálni a dologra. ( hát ez hihetetlen, ezt le kell írnom ide, mikor az előző, még nem zárójeles mondatot leírtam, miután letettem a pontot, mit hallottam abban a pillanatban az Edguy koncertfelvételén, amit épp hallgatok ? „Conentration”, vannak azért meglepő dolgok a világon ). Szóval amikor megláttam egy imserőst, aki épp megprobált nekem segíteni, abban a pillanatban elvesztettem az egyensúlyom, és az összeesés közelébe kerültem, ezeket általában egész jól sikerült amúgy kivédenem, csak ilyenkor megkellett állnom, és újra elindulni. Ugyanilyen koncentráció elvevő dolog volt az is, amikor vkit megláttam közel elmenni hozzám, sőt még az is, amikor megprobáltam körülmenni, bár ott lehet a fejem mozgatása miatt estem ki az egyensúlyból. Lényeg, hogy általában körönként volt egy komoly megingásom, aztán az egyik megintcsak egy kis eséssel végződött, de megint előre, megint nem ütöttem meg semmim, megintcsak a térdem fordult ki hülyén ahogy a jégen elcsúszott, de azért kellemes dolog volt, hogy egyből jött egy ismi, aki segített felkelni, jó így megtanulni korcsolyázni, amikor szinte nincs olyan négyzetméter a pályán, ahol ne lenne segítő ember, én meg közben végig attól féltem, hogy vmi idióta ellök. Köröztem még félórát, végén már csak 2 körönként volt megingásom, sőt már körülnézni is úgy ahogy körültudtam, ettől függetlenül sztem még mindig igencsak távol voltam attól, hogy kilehetett volna jelenti, hogy tudok korcsolyázni, mindenestre többiek dícsértek, ez jól esett. Aztán 10 fele felgyúltak a lámpák, elhalgatott a zene, és felszólították az embereket, hogy menjenek ki, többiek egyből ki is szaladtak, mi 7-en azonban még elvoltunk, bementünk a pálya közepére, és készítettünk még egy jó kis fotót.

Ezután még a kijáratig kellett eljutnom, nem mondom, hogy itt nem paráztam, elég gáz lett volna, ha az egész napot komolyabb esés nélkül megúszom, itt meg a végén elvágódok, de végül sikeresen eljutottam a kijáratig, és átváltottam a normál cipőre, kicsit ez szokatlan volt, de azért kellemesebb.

 A csapatunk, bal föntről : Stefan, Betti, Betti egyik barátnője, aztán jobb szélen meg én, alsó sor : Philip haverja, Marie, Philip

Ekkor hívtam fel Domit, kérdezvén, hogy merre járnak, megtudtam tőle, hogy tényleg ott vannak a Humphrey-ben, amit megbeszéltünk, jeleztem a csapatnak, hogy nincs e kedvünk odamenni, előszőr elvetették, hogy mindenki fáradt, aztán végül Philipen kívül csak eljött mindenki. Leültünk lent, többiek fent voltak, meg még egy másik ismerős német csapat is ott volt, úgyhogy járkáltam a 3 csapat között, majd éjfélkor a Domi, Laurence, Ula társasággal hazamentem

Végre eszembe jutott, hogy tehetném sokkal hasznosabbá, és érdekesebbé a német órát. Az óra ugyanis tele volt „holt-időkkel”, ahol vagy már ezer éve ismert nyelvtan boncolgattunk, vagy csak valami rettentő unalmas dolgot. No én bevittem a spanyol füzetemet - minthogy otthon nemigen volt időm azt tanulni - ennek köszönhetően már kedden annyi új spanyol szót tanultam, mint még eddig egész életemben nem. A dupla-német óra végére már lehetett olyanról beszélni a tudásomat illetően, hogy szókincs, természetesen ezt még mindig a minimális jelzővel lehetett a legjobban jellemezni.

Ezután jött egy újabb ötlet, hogy csináljunk egy buli másnap, azaz szerda estére. Gyorsan órára menet össze is találkoztam Tonival, meg egy előző félévről ismert vietnámi csajjal nekik jeleztem szándékomat, aztán beérve az órára éppen Bettinek jeleztem volna, de mint kiderült, ő jérkorcsolyázni ment szerda este. Minthogy még elég elején volt a buli szervezése, így úgy döntöttem, inkább a biztos dolgot választon, aztán elég jónak tűnt ez a másnapi un. „ jégkorcsolya-disco” leszámítva azt, hogy még soha életemben nem korcsolyáztam.

Este aztán egy tegnapi ötlet alapján benéztünk a suli-moziba, ahol 1 Euroért lehetett pár hónapos filmeket megnézni. Domi, Laurence Stefani és én Stefani kocsijával átvonultunk a moziba. A film hihetettlen ócska volt, egy thriller, de valami szörnyen zavaros, és nem csak azért mert nem sokat értettem, mondjuk ez utóbbi meg elég vicces volt, igazából nem tudtam hová tenni, mert míg pár órája Stengel hajós óráján szinte mindent értettem, itt az egyszerű párbeszédek gondot okoztak. Nyílván benne van az, hogy mi mennyire érdekelt, de akkor is fura annak ismeretében, hogy sztem filmeket egyszerűbb érteni, mint gyors beszédű tanárok monotón előadását.

Pénteken én voltam a soros a munkával, de halálra nem dolgoztam magam, 4 órát voltam, este 6-ig. Nem is baj, mert este volt elvben a Halloween party a Humphrey-ban, ahol az ég világon senki sem volt, najó, még vagy 5 emberke, meg akkor mi 9en Erasmusosok, így úgy döntöttünk Márkkal, hogy elnézünk a sulihoz, mert két csaj ismerőse feltehetően ott tartott partyt, de túl sok infoja nem volt, még kedden említették neki fél szóval. Velünk tartott még Laurence és Frank is, utóbbinak köszönhetően egy korom sötét úton mentünk, minthogy megmutatta érdekességként, legalább ezt is láttuk. 10 percünk maradt az utolsó buszig a Campuson, így gyorsan végig futottuk a lakóházakat, de bulinak nem volt jele, így hazajöttünk. Szombaton Domi reggel 8-ra ment dolgozni, és végül 2-kor én váltottam, ami a dolog érdekessége volt, hogy 4-kor meg engem váltottak, szóval itt valami el lett számolva, mondhatni nagy üzlet nem volt bemenni 2 órára dolgozni, bár végülis nem volt tragédia sem mert túl sok kedvem nem volt most a dologhoz. A hétvégére kihalt az egészz Finkenborn, mindenki hazautazott a 3 napos ünnepre ( itt pénteken a reformáció napja volt ), amerikaiak meg ugye elmentek Berlinben, így csönben eszegettem a tortát, melyből még Márk is elvitt egy tányérnyit, azonban így sem fogyott el. Irogattam még a kutatás módszertan beadandót. Ja volt még egy olyan érdekesség, hogy Frankék egyszer csak lehívtak, hogy fordítsak már valami magyart nekik, Erika blogja volt az, azonban én nem is kellettem hozzá, mert egy netes fordító programmal egész szépen megoldották a dolgot.

A hét első napja is amennyire emlékszem szokványosan zajlott.

Kitaláltuk Domival, hogy megnézünk egy angol órát, ahova Márk már 3 hete szorgalmasan jár. 11.30-tól volt az óra, amior a Geschäftreisemarkt is volt, így azt kihagytam, hátha az angol érdekesebb. Már a bejutás érdekes volt a suliba, ugyanis leesett az első hó, tiszta fehér volt minden, a buszmegállóba leszálva az emberek által járt helyeken meg latyak. Aztán bejárat előtt kitaláltuk, hogy inkább egy másik angolra megyünk be, ahol egy rendes nőci van, akivel a többieknek hétfőn van angolja. Bementünk, és kissé meglepetten fogadtak minket, mondjuk lehet azért, mert 1 hónap után mentünk be az első órára. Egy prezentáció volt a jövőheti amerikai választásokról, a két jelöltről, ez nem is volt rossz. Aztán viszont elkezdtünk unalmas dolgokat csinálni, mint német szavak angol megfelelőjét megtalálni, najó végülis szörnyű ez se volt, de olyan nagyon izgalmas sem. Szóval valszeg visszatérek a Geschäftreisemarktra. Megebédeltünk, majd bementünk a Study skillsre, ahol visszanéztünk a prezentációnkat videóról. Délután aztán nagyon tudtam ( volna ) örülni annak, hogy nem kell dolgozni mennem, ugyanis szörnyű idő volt, hideg, havas-eső, latyakos, csúszos utak. Némi szépséghiba volt azonban, hogy Domi most ment dolgozni, és mivel busz nem volt vissza, így bicajjal volt több kedve menni, amit Márktól kért el, viszont nem tudta az utat pontosan, hogy merre kell menni, így elkísértem. Nem mondhatni, hogy kellemes körülmények voltak. Bár odafele amellett, hogy majdnem elcsúszott a hóban komolyabb gond nem volt, visszafele sem, csak sajna elkövettem azt a hibát, minthogy már egyedült voltam, hogy gyorsabban mentem, márpedig hátsó sárvédőm nincs, mióta a nyáron megolvadt a tárolóban, így egy „picit” vizes lett a nadrágom. Este aztán elmentem még kosarazni, természetesen biccajal, utána meg volt Brandon szülinapjának a második fele, előtte már pár emberke felköszöntötte egy tortával. Én egy magyar bort adtam neki, csak kostólja meg ezt is. Kill You, meg a marokkói lakótársa ekkora olyan részegek voltak, hogy közveszélyesek voltak az egyszerű emberekre, végül Brandon kísérte át őket a házukba, a buli persze megint Erikánál volt, de éjfél fele aztán elmentünk. Brandonék a hétvégére Berlinbe utaztak, miután az egész asztalunk szabályosan teli volt tortával, ( nem túlzok ), megkért szépen, hogy egyem őket.

Közérdekű közlemény : Elnését a kedves olvasóktól, hogy már megint kezd a tavalyi színvonalon üzemelni az oldal, sok dolgom volt, meg lusta is voltam, igyekszem magamat mielőbb behozni. Kitartást ! Amúgy ha van kedvetek, csak nyugodtan szóljatok hozzá a bloghoz, mert így úgy néz ki mintha senki sem olvasná, pedig érzem, hogy simán olvassa hetenként egy ember. :P

Elég eseménytelen szerdát hagytunk magunk mögött, este viszont kénytelen voltam rászánni magam, hogy megcsináljam a bicajt, ugyanis másnapra már kellett midnenképp. Ez nem volt viszont egyszerű művelet, nem véletlen szántam rá ilyen nehezen magam. Nem volt ugyanis nagyon szerszámom, pumpát is csak most szereztem be Michaeltől, defektcsinálót viszont már ugye 1 hete vettem. Kihoztam előszőr a tárolóból a bicajt, ( ahova még a Finkenborn party miatt került be, ) ugyanis ott nem volt világítás, és postaládáknál lévő folyosóra telepedtem le, ott ugyanis melegebb volt pár fokkal, igaz a lámpa pár percenként lekapcsolódott, ami igencsak idegesítő volt. Minthogy hátsó kerékről volt szó, nekem meg nem volt szerszámom, így a belsőt csak kihúztam a külsőből, amennyire kifért, aztán felfújtattam, és egy láda vízbe probáltam belemártani már amennyire belefért, mert én hülye, csak kevés vizet engedtem a vödörbe. Ráadásul elég laposra fújtam ezt a belsőt, nem akartam, hogy vmi baja legyen azon a részen ahol a külsőből éppen tekeredik ki, szóval nagy bugyborékolást nem várhattam. Nem is volt semmilyenm, ekkor jött a belső másik fele, ami az előb nem jött ki, és ott aztán megjelent egy picike lyuk, amiből éppen csak 1mp-ente jött ki a bugyborék. Ezt aztán befoltoztam, visszaraktam a belsőt, felfújtattam amennyire tudtam a bicajt, és a benzinkút fele vettem az irányt, hogy még jobban felfújjam a kereket, meg amúgy is, kicsi bicikli hiányom volt már. Bicajoztam egy fél órát, közben felfújtattam a bicajomat is szépen

Ébredés után bementem német órára, amiből dupla volt, utána pedig jött a hét egyetlen echte deutsche Vorlesungja, a Verkehrsträgermanagement, ami egész jó kis óra, sajnáltam is, hogy múltkor pont akkor kellett dolgoznom. Ez tartott fél 7-ig, ezután a hazautaztunk. Este végre újra Skatoztunk egyet, ráadásul a harmadik ember Stefan volt, Márkék lakótársa, így játszottunk egy jót. Értelemszerűen a 2. ember a törzs Skatos, Frank volt. Azután kitaláltam, pontosabban kitalálni már korábban is, de gyakorlatba csak ezután vittem hogy megpróbálkozok a palacsinta sütéssel, azt pedig társaságban jó megenni, szóval átjöttek a magyarok meg Laurence is. Az egyetlen probléma, hogy én nemigazán tudok palacsintát sütni, ( minek süssek olyat amit tudok, azon nincs mit gyakorolni ) szóval miután az első 7-et kidobtam, mert leragadt, vagy megégett, vagy rosszul fordult meg, megjött Domi és szerencsére ő sikeresen megtudta fordítani a palacsintákat. Igazándiból már készítés előtt vártam az érkezésére, ugyanis volt egy ilyen félelmem, hogy ez a palacsinta nekem nem fog tökéletesen menni. Az egyetlen szépséghiba az volt, hogy mikorra megjött, elfogyott a palacsinta krém, így gyorsan csináltam mégegyet, hogy legyen mit ennünk, Domi meg megsütötte őket. Megjött Erika meg Márk is, eszegettünk, Laurencet pedig tanítgattuk a magyarra.

A hétfő ma még korábban kezdődött mint normálisan. Volt egy Study skills extra kiadás, melynek keretében azt tanultuk, hogy hogyan lehet jól keresni a számítógépen. Ezt tavaly kihagytam, most is csak azért mentem be, mert állítólag ott volt egy nőci, akkor tud nekem segíteni a kutatás módszertanban, mert én ott sikeresen kitaláltam egy olyan témát, hogy milyen hatása van a Rathaus Festnek Werni turizmusára, ehhez nekem szállás adatok kellettek volna hétre lebontva Werniről, ilyet meg nemigen találtam. Persze a nőci akkor nem segített, mondta, hogy majd keressem meg valamikor. Ezután jött a szokásos spanyol, már egyre több ismerőssel. Különösen érdekes, hogyha a hét folyamán megismerek pár embert, arról mind kiderül végül, hogy spanyolon együtt vagyunk. Másik érdekesség, hogy a suli környékén egyre több ember köszön rám, akiről elképzelésem sincs, hogy kicsoda. Valami nagy gond lehet az arcmemóriámmal. Grossttól megszereztem a megszerzendő alírást, és a délutáni órát megint kihagytam, bár gyakorlatilag az nincs is már nekem. A spanyol túlságosan lefáraszt, meg kell egy szabad délután. Elmentem tehát a könyvtárba ahhoz a nőcihez, akivel reggel voltunk, persze éppen órája volt, így lemondtam róla. Gondoltam magam esek neki vmi hasonlót keresni a könyvtárban, és ekkor beugrott egy ötlet, mi lenne, ha arról írnék milyen hatást vált ki várhatóan 2010-ben Pécs turizmusára az Európa Kulturális Fővárosa cím. Ezt aztán délután Essen-re modosítottam, mert az lesz a másik város, amely Európa Kultúrális Fővárosa lesz 2010-ben, és akkor már csak egy német városról írok inkább. Délután aztán a Kauflandból kijövet épp Lujzába futottam bele, aki meg kocsival vásárolt be, így vele tartottam, ezzel jelentősen megkönnyebbült a hazutam. Este meg a kosárra menetelem volt kényelmes, ugyancsak Lujzának köszönhetően, aki oda is kocsival járt.

E nap álltatokat nézegettünk meg a Vadasparkban, hova belépő sem volt, csak becsület kassza, de oda még az amúgy becsületes németek se fizettek, így mi sem, Erika volt az egyetlen rendes köztünk, és a kijáratnál fizetettt fél eurot, amennyit egy diáknak kellett volna elvben. No, ez a park amúgy nem volt messze a munkahelyemtől. Délután 3-kor buszoztunk el 8an, a két lett, Serban, a román Laurence a francia, és mi magyarok. Láttunk disznót, csirkét, tyúkot, nyuszit, őzet, baglyot, a híresebb álatokból azonban nem sokat sikerült megszemlélnünk, mert elvoltak bújva mint a dínók kiszabadulásuk előtt a Jurassic Parkban. Szóval se mosómedvét, se vaddisznót se vadmacskát nem láttunk. 1 óra után visszajöttünk, mert nem akartunk szétázni. Este aztán miután minden létező embert előreengedtem, én is kimostam a saját ruháimat.

Ez a dillemma kitartott másnapig is, történtek le- ill. rá-beszélési kísérletek. Végül délben az „inkább kipróbálom” érzés kerekedett felül Domiban, így aztán majdnem elmentünk a 13-as busszal, ugyanis ma 14-től kellett dolgoznom. A probléma mindössze annyi volt, hogy 13-kor pont nem jött a busz, abban az órában épp szünetelt, így maradt a 13.11-es 4-es busz, ami viszont csak a Westerntorig vitt, így onnan jött a gyaloglás, melyet 14-ig nem is fejeztünk volna be, így a cél előtt nem sokkal kicsit előrefutottam, hogy olyan túl sokat csak ne késsek már. Reménykedtem közben, hogy Domi megtalálja a hotelt. Végül megérkezett 10 perccel később, ő is beöltözött, és 4-ig ott maradt. Én azonban még maradtam egy „kicsit”. Vol itt minden, kaja, pia vivés hátra a teke pályához, CD-k kicipelése a főnök kérésére, aki bulit rendezett az éjszaka, aztán estétől meg egy nagy csoport körül kellett állandóan legyeskedni, hogyha ők befejezik az evést, akkor abban a pillanatban elvegyem a tányért előlük, illetve, ha elfogy a piájuk, akkor kérdezzem meg, hogy akarnak e még valamit. Itt voltak problémák, mert a főnöknő például mindenképp ragaszkodott hozzá, hogy kimenjek egy emberhez, aki azonban még szorongatta a szinte üres poharát, így én túl sok értelmét nem láttam, persze nem is akarta még hogy elvegyem. Aztán egy másik szintén üres poharat meg megpróbáltam szintén lenyúlni, mikor mérgesen megjegyezte, hogy „neeeeeeeeeeee, még van benne egy korty”. Na igen, vannak érdekes emberek. A maratoni napom 22.15-kor ért végett azaz töb mint 8 óra után, amiben legrosszabb az volt, hogy 1 perc szünet nem volt benne, így este 8-kor már szívesen mentem volna, főleg, hogy akkor kezdődött a Finkenborn-party is.

Végül egy nagy szaladás után sikerült a 22.51es buszt elérnem, ahol volt pár ismerős is, azaz kedetben főleg 1, az egyik srác aki tegnapelőtt volt kosarazni, szegényt alig ismertem meg. Leszálláskor aztán a sofőrtől probálták meg érdeklődni, hogy hol a Finkenborn, akinek láthatóan fogalma sem volt, de miután jeleztem nekik, hogy én ott lakom, letettek róla, hogy tovább kérdezzék, és követtek engem a hosszú 100 méteres távon, amit mondjuk meglehetősen lassan tettünk meg, mert mindenkinek wc-re kellett mennie. Végül 11 után valamivel sikeresen megérkeztem a bulira, épp hallottam még az utolsó két dobütést, aztán vége lett a koncertnek. Schade. Felmentem, és ekkor megláttam, hogy Brandon a házunkba hívta az Interfórum kemény magját, valahogy ők az előző félévben is a mi házunkba jártak, így elég ismerősek voltak. Brandonnak hála gyorsan kaptam vmi jó kis narancsos-vodkát, végre leraktam a táskámat, átöltöztem, és belevetettem magamat a tömegbe odalent.

Aztán valahogy nagyon el volt tűnve egy ideig mindenki, például magyarokat szerettem volna szívesen megtalálni, de nem volt egyszerű. Egy két info fellelhetőségükről, melyet pár emberkétől kaptam, mind tévesnek bizonyult. Más volt amúgy pár dolog, a földszinten két Erasmusos lakás is zárva volt, védték nagyon a házat. Egyedül Márkék háza nem volt zárva, de ott meg csak vadidegenek voltak, ott lakók még véletlen se. Végül Márkot az egyik bezárt házban sikerült megtalálnom fél óra elteltével, Domit megtalálásához még további fél óra kellett, pedig az egész party csak 1 udvaron volt, igaz 3 száz emberrel. Többi jó kis német ismerőst már közel sem volt ilyen nehéz megtalálni, edzőmön Stefanon nevettem jót, aki láthatóan elég sokat ivott. Hajnalban aztán egy srác készített rólunk fotót, miután a „kurva jó lett” megjegyzésel illete az elkészült képet, felmerült a gyanú, hogy esetleg isermi a magyar nyelvet, és végül kiderült, a magdeburgi Stefan egyik magyar haverjáról volt szó, akikről már korábban is beszélt. A party egyik érdekessége volt, hogy az órát 3-ről 2-re állították vissza, így 2 és 3 között dupla annyi ideig tartott a buli, az  emberek pedig látszólag 1 órával korábban 4 fele ( holott ez 5 óra ) mentek el, ekkora a zene is megszűnt.

Úgy volt, hogy ma 14-kor találkozok egy csávóval, aki tegnap felhívott engem, és egy szorólapos ajánlatot mondott. Igazából erre még akkor jelentkeztem, amikor nem volt meg a másik, írtam egy e-mailt, szerdán aztán visszahívott, előszőr majdnem lecsaptam, hogy van munkám, főleg, hogy szinte semmit nem értettem belőle, aztán csak inkbb megfigyeltem, elkezdtem jobban is érteni, és végül megbeszéltük egy kedves találkozót a korház előtt ma, vesztenem nincs mit, ha nagyon vonzó ajánlatot tesz, akkor lehet szakmát váltok. Külön mondta, hogy pontos legyek, azonban hála a buszom negyed órás késésének 4 percet késtem. A korháznál meg nagyon nem láttam egy gyanús embert se, többynire pár beteg ember volt ott, meg rokonok. Fél 3-ig vártam, gondoltam ha ott van, majdcsak felhív, nehogy már én hívjam fel, alig van pénz a telómon, meghát ez különben is elvi dolog. Ezután elsétáltam egy bicajos boltba, ez azonban nem ment túl gyorsan mert útközben egy lezárt sorompóba ütköztem, épp jött a gőzős a Westerntori állomásra. Ott megállt, a sorompó azonban még maradt, megvártuk a másik irányból érkezőt is, ami szintén állt az állomáson, majd végre átgrulult előttünk, és felnyílhatott a sorompó. Mindössze 12 percet vártam ott. Amúgy nagyon nyugodt kedvemben lehettem, hogy nem léptem át a sorompó felett. Szóval a bicajboltban meglepően olcsón jutottam defekt javító készlethez, mindössze 2,20 volt, féltem, hogy a bicaj áraihoz igazítják ezt a dolgot is, és akkor 5 € alatt nem úsztam volna meg. Sok időm nem volt otthon, szóval nem jutottam el a bicajommal a benzinkútra, ahol nekiálhattam volna beragasztani a lyukas kereket, így megint busszal mentem el dolgozni. Lett egy új munkatársam Enriq, minthogy ő már a sokadik új volt, gondoltam rákérdek, hogy nincs e még szükségük emberre, ugyanis Domi meg Márk is kérdezte tőlem, hogy nem keresnek-e esetleg embert. A főnöknő meg meglepetésember mondta, hogy de, keresnek még valamit.

21.40-kor szabadultam, ezúttal nem probálkoztam a stoppolással, sok értelme nem lett volna, korábbi buszt úgysem értem volna el, így a Westerntori buszmegállót céloztam meg gyalog, ahonnan 22.25-kor ment a busz. Szépen fel száltam rá, aztán leültem, majd majdnem leszálltam a Finkenborn-i megállóban a Charlottenluston, azonban ott elég ismerős emberek szálltak fel, így fent maradtam, és velük tartottam a Napóleonba. Ott aztán eltöltöttem ez jó kis órát, ezúttal nekem csapolták a sört, majd kijöttem a Napóleonból, és elsétáltam a Westerntori buszmegállóba, már megint, hogy felszálljak a 23.25-ös busszra, nem volt kicsit sem Déja-vu-m. Aztán a megállóban összetalákoztam Kill You lakótársával Daviddel, majd a buszon Domi-val ill. Laurence-szel, ez utóbbi nagyon nem lepett meg, miután a többiektől hallottam, hogy páran a moziba mentek, csak az emberek pontos összetétele nem volt ismert. Ekkor elmeséltem Dominak, hogy ha van kedve, el tud jönnni pincérkedni, ő előbb rávágta, hogy igen, majd komoly dillemmába esett…

Természetesen Gesundheit Turizmusra most sem mentem be, egyre inkább úgy tűnik, az nem része az órarendemnek. Schröder órájára azonban már felkeltem, kicsit viszont bántam, mert hulla fáradt voltam. Óra kicsit korábban lett vége, így nyugodtan megebédelhettem még a tömeg érkezése előtt. Finom kis sütit ettem. Ezután jött a Study skills, amely aztán tényleg korábban lett vége, mondhatni közel 90 percnyivel. A tanárak konferenciára kellett mennie, így csak pár hasznos infot mondott, mint pl. hogy hétfőn menjünk be 8-ra a könyvtárba, mert ott fogunk tanulni a keresési technikákról. Ezután akár haza is lehetett volna menni, de sajna erre nem került olyan gyorsan sor, mert előbb megnéztük a számlaegyenlegünket, majd a lányok tettek pénzt a számlájukra, ekkor ment el a 2 órás busz, aztán még Erika szeretett volna pénzt tenni a sulis kártyára is, melyre a késői időpont miatt lehetősége már nem volt a Mensán, így jött tőlem az ötlet, hogy van még egy másik automata is a másik épületben. Lehet ezt az ötletett nem kellett volna adni, ugyanis beleszorult a kártya, és csak csipogott. Szóltam a könyvtárosnak, aki 3 csipeszt hozott fel, de csak lökdösni tudta, úgy nézett ki kell a kulcs, ami az automatát nyitja. Ekkor telefonálgattunk párat, majd elsétáltunk az Infopontra, ahonnan tovább küldtek a Mensa melletti kávézó főnökéhez, ő volt a kulcsos. Mint a szakács nőktől kiderült a csávó épp telefonált, ezért várnunk kellett, mjad közölték, hogy még mindig telefonál, szóval ma már ne várjuk. Aztán negyed óra után kegyeskedett kijönni, ahol „nagyon” barátságos volt. Mikor elmeséltem neki a szitut, akkor ő ennyit tett hozzá, hogy „schlecht”, ez úgy a „kit érdekel” hangsúllyal együtt nagyjából annyit jelent, hogy „hát szar ügy”. Aztán megint nagyon „barátságosan” jelezte, hogy várjunk 5 percet rá. Majd 10 perc után újra kijött, és nem értette mit várunk rá, hisz a kártyát már a könyvtárból valaki ki szedte. Még ilyet, hogy mi erre maguntól nem jöttünk rá ! No átmentünk, és tényleg sikeresen megvolt a kártya, a 3 órási busszal sikerült is elindulni, sajna azonban hazaút előtt még a Tourinformhoz kellett menni, hátha kapok valami statsztikát a hotelekről, de nekem napi lebontásba kellett volna, ilyenjük pedig nem volt. Ezután még bevásároltam, sikeresen elköltöttem 30 Eurot, de addig amíg hetente jutok be a boltba belefér. Nagy kár, hogy elég nehéz egyszerre 1 heti dolgot magammal vinni. Főleg 10 üveg ásványvízet. Este aztán még elmentem kosarazni, majd a negyed 11-es busszal haza, ahol a kapuban találkoztam a szép kis fekete cicával, aki tegnap este Erikáékat kísérte haza a városközpontból. Nem volt tervemben, hogy beengedem, de megsimogatni csak meg akartam, és közben meg beszökött. Ennek köszönhetően járt a lakásokban is Domiék kádjában szépen meg is fürdött, majd a wc-be akart ugrani, de Serban – aki amúgy Erikának nevezte el a macskát – ettől megóvta a cicust. Kapott kis élelmet még Domitól, meg vizecskét.

 Erika

Úgy volt, hogy 1-re megyünk Herr Grosshoz, kis beszélgetésre, de egészségi okokra hivatkozva pár órával a nagy találkozás előtt le fújódott a dolog. Szóval nyertem 2 órát, azt valszeg ki is használtam valamire, de elfelejtette már. 3-ra mentünk végül német órára, ami fél7ig tartott. Este Karaokee-party volt a Brauhausban, így jópáran nem terveztünk hazamenni előtte. Köztük én se, hanem inkább elmentem a HIT nevezetű sulis szervezet találkozójára, mely természetesen nem vallási szervezet, hiszen egy német rövidítés, végülis olyan mint az Interfórum, programokat szervez, csak épp van 8 Euro tagsági díj. Német ismiktől hallottam a dologról, többektől is, így most csak el néztem, de azért annyira különös nem volt, hogy belépjek, ráadásul nagyon időm sem lenne már a dologra. Aztán a háromnegyed 8-as busszal csak hazamentem, kemény 20 percet voltam otthon, mert a fél9-essel már mentünk a Brauhausban. Most sokkal többen voltunk, mint féléve, amikor én voltam az egyetlen Erasmusos, meg most az Interfórum német tagjai is szorgalmasabbak voltak, így a terem, amit kaptunk szinte zsúfolásig telt, így következett be az, hogy a végén 2 csaj rátudott venni, hogy énekeljek, meg azért biztonság kedvéért még Márkot is beszerveztem, hogy legyen aki elnyomja a hangom, máskérdés, hogy a Killers Somebody Told Me számát még sosem hallotta, így nagyon hangelnyomásról ő által nem volt szó, viszont a tömeg ezt megtette, így poén volt. Utsó busszal mentünk haza, melyhez hangulatosan az utolsó másodpercekben értünk ki. Volt még két megemlítendő érdekesség az este, egyik, hogy Katja látta Grosst ma a fiával biciklizni, szóval túl beteg nem lehetett. Másrészt, hogy egy Bettire gyanúsan hasonlító csaj is ott volt az este, kiről kiderült nem véletlen az egyezés, a húga volt.

Itt éppen Katja meg Erika énekel.

Ha aztmondom, hogy szarul indult a nap, akkor az új kifejezi a nap kezdetét. A kelés még egész rendben volt ,ugyanis ma nem kellett takarítani. Azonban felkelés után  terveztem pénzváltás, miután már tegnap apukám is aztmondta, hogy inkább váltsak, bár nagyon ő sem értett egyet a dologgal, a családban lévő nők úgy voltak vele, hogy Izland sorsára jutunk. Ebben én is erősen kételkedek, mivel azért mi jóval nagyobb ország vagyunk Izlandnál, bankjaink is állítólag sokkal gazdagabbak, és azért mi mégiscsak Unió tagok vagyunk, ők meg azért azért probálkoznak megmentetni minket a csődtől, mégha mi olyan pancserek is lennénk, hogy abba menjünk. Máskérdés, hogy a váltással meg mit lehet veszteni, csak egy 10 ezrest,  de rossz is ezt leírni, mert minden ami fölösleges pénzveszteség, az idegesít, márpedig egy hülye idejű pénzváltás az totálisan csak kidobott pénz. Mindegy, olvastam róla, hogy a 4 napos ünnep miatt majd szerdán mindenki meg akar szabadulni a Forintjától, mert félnek mi lesz a 4 nap alatt, sajna úgyfest már kedden is ezt kezdték el, ugyanis a tegnap 269-ről 276-ra ugrott. 11-kor az OTP ennyiért adta, közép árfolyam volt 274, de az adat reggel 9-es volt, közben meg egy friss oldal szerint a Ft, már 2 Ft-tal erősebb volt, de a szemét OTP nem csökentette volna az árfolyamát, bezzeg ha növelni kell, azt mindig egyből megteszik. Mindegy, muszáj volt váltanom, ugyanis már 1-kor mennem kellett suliba, és féltem, hogy holnapra még feljebb megy. 1-kor végülis 500 Eurot átváltottam, ami 250-ös árfolyamhoz képest elég idegesítő veszteség, mindegy, ez van. Annál „kellemesebb” érzés volt mikor az OTP 13:06-kor behozta az új árfolyamot egy másfél Ft-tal alacsonyabbat. Na mindegy, szóval úgy nézett ki az idei év legmagasabb árfolyamán sikerült Eurot váltanom, érzem, hogy tőzsdéznem kéne.

Ezután jött azonban még a Schluss poén, mikor 12 perccel óra kezdés előtt, azaz már látványos késéssel indultam volna suliba. A bicajom hátsó kereke totál lapos volt, 1-2 perc elmélkedés, hogy mégis mi, valszeg tegnap a túra végén történhetett, sajna nekem itt semmilyen készletem nem volt, úgyhogy nem tehettem mást, mint, hogy busszal mentem. Persze abból a következő is már úgy jött, hogy 25 percet kések óráról, nekem meg még boltba is kellett mennem, úghogy az azutánival mentem, igaz a késésem így is csak fél óra lett. Mivel német óra volt, így nagy tragédia nem volt. Máskérdés, hogy 5-re kellett mennem dolgozni, és mivel busszal voltam, így a 2. német utols 45 percéről elkellett kéretszkednem, azaz összességében a mai napon a német felét kihagytam. Annyi baj legyen, munkára meg beértem már fél5-re, hogy nehogy késsek, persze csak 5-töl fizettek, szóval ez se jött ki túl jól, mindegy, annyira semmi munka nem volt, hogy időm nagy részében csak ott áldogáltam a pult mögött, és dölöngésztem, meg ásítgattam, ahogy szoktam, ha nem túl izgalmas dolog történik. Fél 9-kor engedtek el, az utolsó busz meg fél7-kor ment el, azaz „éppen” lekéstem. Ugye innen bicajjal 25 perc haza, szóval gyalog kicsivel több. Volt azonban központból egy busz, azonban hogy azt elérjem, több mint gyorsan kellett volan menni. Más ötletem nem révén, megpróbáltam stoppolni, természetesen az első kocsi szépen elrobogott mellettem. Aztán egy ideig megint nem jött kocsi, majd egy megint megjelent. Baloldalt mentem, már fel is adtam a stoppolást, hisz mindössze már csak 10 perc volt a buszig, aztán gondoltam, csak megérné, mert azzal 5 km gyaloglást spórolok meg, átmentem még éppen a kocsi előtt az út túloldalára, és megpróbáltam, hátha, és megállt. Kérdeztem központ fele megy-e, mondja igen, mondom el tudna e vinni, mondja igen. Egy középkorú srác volt a soför, amint beültem megkérdezte, hogy amúgy merrefele lakok, mondtam, hogy Chalottenlust, mondja, akkor mákod van, mert ő is. Így történt, hogy „gyalog” előbb hazajutottam, mint bicajjal. Este aztán elmentünk a Brauhausba, ahol Alex ünnepelte a szülinapját. Az emberek megint óriási érdeklődést mutattak a dolog iránt, úgy hogy otthon maradtak, szokásos társam Márk volt. A Brauausban aztán 20 percet voltunk, utána megettünk egy Dönert, majd jöttünk volna haza a 23.25ös Westertori busszal, melynek hangját mintha már 23.21kor hallni véltük volna, ez 23.35kor kiderült, hogy valóban a busz volt. Így maradt az utsó busz, a 23.51-es rendezvous-i.

Megint spanyollal kezdődött a nap, de most pozítv csalódás volt az óra, végre. Tanultunk jó kis vonatkozó névmásokat, meg egy csomó érdekes szót, amit a mindennapi beszédben is lehet használni, szóval ha végre ezt megtanulom, akkor szuper lesz. Nem mondom, hogy minden értettem órán, de messze jobb volt, mint eddig, valamint végre értelmes emberek ültek körülöttem, aztán így tölük is tudtam néha kérdezni. Az óra kicsit később lett vége, így elvágtattam a Menzára, Márkot még láttam a sor közepén, úgyhogy gyorsan berohantam én is oda, meg se néztem milyen választék van, gondoltam jó lesz az amit ott látok. Aztán szerencsém volt, egy egész jó kis husit kért sült krumplival, arra beneveztem én is.

Már eleve úgy döntöttem, hogy nem megyek be Schreiber órájára, ahhoz túl unalmas volt, meg most bicajoznom „kellett”, de ebédnél megtudtam Erikától, hogy Schreiber beteg, így esélyem sem volt bemenni. Elmentem még Bischofhoz, mert kaptam egy felszólítót, hogy nem fizettem be az első félhavi számlát, igaz a dátum 3 hetes volt, de én most kaptam meg, aztán erre az nem volt ráírva, mint a magyar felszólítokra szokás, hogyha közben már rendeztük a tartozást, akkor a levelet tekintsük semmisnek. A nő felhívott valakit, feltehetően egy férfit, majd nagyon édesen elbeszélgettek, végül 1 percnyi társalgás után rátértek a témára is, miszerint mi van velem. Nem volt gond, át is húzta a levelemet, szóval ezzel nincs baj. Még neten elintéztem pár dolgot, megállapítottam, hogy a Forint még mindig magas ahhoz, hogy váltsak, és végül negyed 3 kor neki indultam az útnak.

 A 3-as túra hivatalos kiindulási pontjáig tehát ott mentem, ahol 1 jó hete Márkkal feltoltuk a bicajt. Most igyekeztem többet bicajon maradni, de egy két meredekebb részen azért így is csak tolni kényszerültem, főleg amíg nem váltottam át hegymászó sebességbe. Aztán szétváltak az utak, és Drei Annen Hone-nél elkezdődött a 3-as túra hivatalos része.

Voltak kis problémák a kitáblázásnál, mikor kereszteződésbne pl. csak tippelhettem, hogy merre kell tovább menni. Minthogy nekünk a túrákból egy beadandót is kell csinálnunk az egyik kodós órára, így elég sokat fényképeztem, hiszen mindent dokumentálni kellett. Kicsit már kezdtem megunni a dolgot, de azért kitartottam. Közben elfogyott az emelkedő, utam legmagasabb pontjára felértem, nem mellesleg a kedvenc hegyemen voltam. Megláttam egy gyönyörű sziklás részt, ahonnan nagyszerű kilátás nyílt a városra, ott lezártam a bicajt, és felmásztam a sziklatömbökre, ahonnan aztán majdnem lefújt a szél. Szerencsére erre nem került sor, mert akkor 10 métert estem volna, úgyhogy kicsit gyönyörködtem a tájba, a városon kívül láttam a kastélyt is, amit olyan volt mint egy ki makett a mélységben, és még a Kaiserturmot is láttam, az meg egy pont volt, szintén jóval alattam.

Emelett a Harz egy részét is beláttam, a hegyek sokasságát, gyönyörű látvány volt. Itt aztán fényképeztem, meg videóztam egy rakatot, gyakorlatilag teljesen megtelet a mobilom memóriájra. Eleve is volt egy szép kis késésem, itt még tovább növeltem azt. Elég nehezemre esett otthagyni a kedvenc hegyem sziklatömbjeit a szép kis kilátással. Aztán hoztam is egy darab követ, egy darab gallyat, egy darab tobozt, és két darab fenyőgallyat emlékbe.

5 előtt kicsivel sikerült elindulnom, 6-ra szerettem volna hazaérnem, mivel 7-kor már indultam volna kosárra, aztán a bicajozás után nem ártott volna egy kis pihenő se kosarazás előtt. Azonban ekkor még majd 20 km volt hátra, igaz nagyrésze hegyről le. Szóval itt kicsit bele tudtam ( volna ) húzni, azonban az út annyira kavicsos, meg rossz volt, hogy 25-nél gyorsabban nemigen lehett menni, márpedig ilyen lejtökön lefele nem ártott volna. Ráadásul az egyik lejtöben a hátsó fékem is majd kiugrott a helyéről, ez aztán különösen a lassításra ösztönzött, nem szerettem volna az árokban végezni.

  A bicajúton néha még a busz is járt

Ilsenburg

Háromnegyed 6-ra végre elértem Illsenburgot, vagyis leértem a hegyről, innentől már csak egy 5 km volt hátra, igaz ez már a hegy lábánál, szóval vége volt a „Berg ab”-nak. Jött is egyből egy kis emelkedő, majd aztán Ilsenburg és Drübeck között újra „Berg ab”, szóval a két település közötti 2 km-ert pár perc alatt legurultam. Drübeckben aztán sézpen eleveszett a kerkpárút, pedig elvben Ilsenburgtól az R1-esen mentem ami Franciaországtól Oroszországig megy. Mindegy, Darlingerode már cdsak 1 km-re volt, szóval nem zavartattam magam, a főúton átgurultam oda, Darlingerodéban aztán kis kavarodás után megtaláltam az utam amin haza lehet száguldani a Finkenbornig. Fé7-re sikerül megérkeznem, szóval fél órám maradt arra, hogy beszéljek apukámmal, egyek, átöltözzek, bepakoljak a táskámba és pihenjek. Ehhez képest tőlem szokatlanul, mindössze 1-2 perc késéssel el tudtam indulni, átszaladtam Lujzához, aki a Mensa-partyn jelezte, hogy most ő is jönne kosarazni, és átsétáltunk a kosár csarnokhoz, ahol a többiek még kint álltak, mert természetesen most nem Andreasnál voltr a kulcs, aki később szokott jönni, hanem Stefannal, aki most jött később. Ekkor láttam meg valakit a kint várakozók között, egy új kosarast, aki nem volt már, mint az én volt lakótársam, Champierre. Foci betelt, így ide jött. Volt még egy másik régi ismerős új kosaras. Markus. Végre csak eljött, nem hiába mondogatta ő június óta, hogy eljön. 13-an gyűltünk össze, háromenegye órát bemelegítgettünk, aztán játszottunk 3 csapatban, én 3 csapattársam Lújza, Andeas és 1 új srác volt, akinek nemigen tudom a nevét.

Hazautunk egész kellemes lett, ugyanis Markus hazahozott minket.

Szokásos időpontban megint felkeltem, aztán befejeztem a beadandómat, Dönerezés elmaradt, pedig Erika még tervezgette tegnap, de ő még egész vasárnap a beadandót írta. Délután aztán szép lassan elment az Internet, éjszakára már semmi neme maradt, ráadásul Janine mondta, hogy nála sem jó, szóval sehol semmi. Így a blogomat nem tudtam frissíteni, pedig nagyon szorgosan irogattam. Este aztán még kitaláltam, hogy elmegyek a 3-as számú túrára, úgyis Márk eddig többet bicajozott az Aktív turizmusra. Mondjuk azt már előre láttam, hogy nem könnyű utat választottam, igaz elvben csak 24 km volna, és fölfele se menne sokat, annál többet lefele, csak épp ahhoz felkellett volna vinnem vonattal a bicajt Dre Annen Hone-ig ami 4 Euroba került volna, ahhoz meg nem volt kedvem, így úgy döntöttem felbicajozok addig ugyanazon az úton, ahol múlthét szombaton voltunk Márkkal.

Megint nyugodtan aludhattam, egyetlen aggodalmam az volt, hogy mindjárt hív a főnök a munkahelyen, mert úgy volt, hogy valszeg estére kell mennem dolgozni. Azonban nem hívott, így délután 1ig volt alkalmam aludni. Ezután nem sokkal indultunk a vasútra, merthogy mindenáron ott akarták lefoglalni a jegyet, ugyanis volt egy olyan dolog, hogy a jegyet csak az foglalhatja le, aki utazik, ebből jött a következtetés, hogy Domi nem foglalhat Erikának jegyet, pedig Erikának nem volt kártyája, így ez szükséges volt. Na mindegy, kicsit úgyis ki kell néha mozdulni otthonról, tegnap ugyanis a 6-os háznál távolabb nem mentem, igaz majndem elmentem a Kauflandba.

Szóval a vasúton előbb lefoglalta Laurence a saját jegyét, akinek valahogy 110 Eurora jött ki oda-vissza. Mi 39-ért terveztünk elmenni Budapestre, pedig azért az távolabb van. Beszéd természetesen rám maradt, így legalább volt egy kis alkalmam németezni. Végül még 4 Eurot ránk sóztak helyjegy foglalás címén, ami ugyan nem lett volna muszáj, de azért Budapestig csak nem akartunk állni. Ezután még voltak olyan érdkesességek is, hogy csak akkor tud egymás melletti helyjegyeket adni, ha egy valaki fizeti azt. Végül megoldódott ez is. Laurence-szel mi hazamentünk, a két magyar lány meg elment vásárolgatni. Délután aztán még úgy terveztem elnézek a munkahelyemre, hogy miért nem hívtak, végül lusta voltam, ha akarták volna, hogy menjek csak hívtak volna. Helyette bicajoztam egyet a környéken, majd a Kauflanban megvettem pár szükséges dolgot, mint ásványvíz, illetve sajt. Este aztán a lettekkel kitaláltuk, hogy átmegyünk a Blue-ba a 10 órási busszal, majd a 11.21-essel vissza. Így tettünk, Márk jött még, más nem is. 4-en voltunk csak, mivel a 3. lett csak az Ella hét közepén hazament Lettországba, úgyfest megunta a dolgot, hogy a letteken kívűl 1 emberrel nem beszélt, igaz szinte csak lettül tudott, így ez túl egyszerű sem volt. Szóval a Blue-ban voltunk, csocsóztunk egyet, majd 11-re megjöttek Markusék, velük megint sikerült 10 percet beszélni, aztán negyed fele úgy döntöttünk kimegyünk a buszhoz, nehogy véletlen pár perccel korábban jöjjön a busz. A lettek már egy 10 perce előttünk kimentek, és ezért kicsit megdöbbetünk, hogy nem voltak sehol, a buszmegállóban sem. Bár abból végülis kettő volt, egy a suli fele, egy pedig a másik irányba, mi arrafele mentünk, mert az volt közelebb, és nehogy a visszafele gyaloglás közepette a busz elmenjen mellettünk. Azonban az nem ment, mert nem jött. 23.21-kor kellett volna jönni, 23.30 fele már kezdett kicsit fura lenni a dolog, hogy hol a busz, azért 10 percet csak nem késik. De 5 perccel sem mehetett el korábban 23.16-kor már kint voltunk, és akkor egy darab buszt sem láttunk, márpedig 23.15kor kellett indulna az ide 2 km-re lévő Fostplatztól, szóval nem létezett hogy fél perc alatt azt megjárja. Max, ha korábban indult onnan, szóval ebben a hitben dühösen elindultunk 23.35-kor, mert azért ennyit már nem késhet a busz, és még odaakrtunk érni a Rendezvoushoz, ahonnan az utolsó busz 23.51kor indult, hogy mégse hazáig kelljen sétálni. Tervezütk, hogy a vezetőnek majd jól beszólunk ( oh, már a héten 2.X volt ez a tervem, nagyon nem kedvelem őket ), szóval, hogy megbeszéljük vele, hogyan sikerült több mint 5 perccel korábban a megállóban járnia, hiszen ugyanannak busznak kellett indulnia 23.51kor a Rendezcoustól. Aztán a Westerntornál csodát láttunk, ekkor ment kifele a busza Fösterplatzhoz, azaz egy félórás késése volt. Még éppen nem fodultunk el a Rendezvous fele, szóval szerencsénk volt, odamentünk a Westerntori buszmegállóba, és megvártuk a buszt, ami bő 10 perc múlva meg is jött, pár percet behozva a fél órás kérdéséből. A busz persze tök öres volt, ember nem volt aki megvárta, felmutattuk a bérletet, és persze kijött belőlem, hogy mi történt, persze egyáltalán nem haragosan, hiszen nem azért történt, amire gondoltunk, hogy korábban elindult a busz mint kellett volna, hanem feltehetően valami történt.  Buszvezető meg tovább sem indult és dühösen elkezdte magyarázni, hogy mi történt, hogy egy autó beállt egy ki utcába, és ezért nem tudott tovább menni, de felirta a rendszámot, házszámot, úgyhogy majd lesz folytatása a dolognak. 3 perc után aztán továbbindultunk, és szépen végig mentünk a kihalt buszmegállókon, majd a Charlottenlustnál, a megállonkban kitett minket, ő meg folytatta útját, amiből még fél óra hátra volt. A lettek azonban a buszon sem voltak rajta, sőt nem is voltak otthon sem, bár az elég meglepő lett volna, ami érdkesebb, hogy másfél órával később sem voltak még otthon, ha a Blue-ba visszamentek volna, azt láttuk volna…

Végre egy igazán jót tudtam aludni. Reggel 13-kor aztán kis reggelizés után elkezdtem a beadandót. Erika hívott, hogy ők most mindjárt lefoglalják a vonatot dec 19-re, sajnos csatlakozni nem tudtam hozzájuk, ugyanis az én hazautamban volt még pár kérdőjel. Mégpedig :

Akarok-e Prágába menni dec. 12-14-ig, ahol elég sok előző féléves Erasmusos fellelhető lesz, főként a csehek ill. Maria ?

Hazaakarok-e menni az első vizsgahétre, mely a december 15-ei héten kezdődik, és ennek köszönhetően esetleg korábban visszajönni januárban ?

Mivel akarok hazamenni ? Merthogy fennáll az esélye, hogy anyukámék kinéznének kocsival értem, és akkor haza is vinnének bicajostúl.

No estére kiderült, nem sikerült olyan jól az a foglalás, voltak fellépő, ott helyben nem leküzdött problémák, így a foglalás 1 nappal elcsúszott, ennek köszönhetően dillemmázásba kezdhettem.

Este aztán fél napos éhezés után végre rászántam magam, hogy megsüssem a tokányt. Kicsit hülye voltam tegnap a Kauflandban, ugyanis a látszólag olcsóbb húst vettem meg, azonban az tele volt csontban, így egyrészt fél óránál küzdöttem vele, hogy szépen leszedjem a csontról az egészet, másrészt a csont közel fél kilós volt, így egy eurocentet nem nyertem az akción, annál valószínűbb, hogy vesztettem. Mindegy, aztán már gyorsan ment a dolog, ráadásul nagy örömmel tapasztaltam, hogy a 3 hete felbontott dobozos bor még jó volt, így azt megint beleraktam a tokányba, hogy finom legyen. 11-ra aztán kész lett. Szépen megkajáltam belőle, majd megláttam, hogy Kill You még ébren, neki pedig még régen megígértem, hogy majd ha főzök újra tokányt, akkor adok belőle neki. Ígéretet pedig szép dolog betartani, úgyhogy fogtam egy tányért, megpakotlam hússal, és tésztával és átvittem hozzá. Ő megette, ízlett neki, és még unatkozott, úgyhogy átsétáltunk Márkhoz, ott a konyhában ültünk le dumálni. Megláttuk Erikát a szemben lévő lakásban, kinek ajtaja igencsak nyitva volt, úgy gondoltuk, áthívjuk őt is. Kill You már ment volna szólni, látszik Bulgáriából jött. Mi a XXI. Századi Magyarországról, így bementünk Márk szobájába, ami Erika szobájához képest 10 méterrel közelebb volt, beléptünk msn-re és írtunk Erikának, aki miután észrevett minket a szemközti lakásban nevetett, majd átjött.

Végül úgy döntöttem hazajövök 19-én velük, nagy kedvem úgysem lenne rögötn hazaérkezés után vizsgázni, januárban már úgysem lesz szállásom, így kibírom, ha 1 héttel kevesebb időre tudok visszajönni, aztán anyukámék akkor is ugyanúgy kitudnak jönni, és így megmarad az esély arra is, hogy kimenjek Prágába. Melyről rögtön meg is kérdeztem az embereket, Erika első véleménye rögtön az volt, hogy hogyne, simán, aztán rájött, hogy ha már megyünk valahova, akkor Párizsba menjünk. Márk arra a hétvégére tervezte a találkozást barátnőjével Berlinben, így ő kiesett.

Nap végére maradt még egy kis érdekesség, én már fölmentem, amikor Márk rám írt, hogy Kill You befeküdt Eric üresen maradt ágyába, és úgyfest el is aludt ott.

Megint több dolog következménye volt egy harmadik, miszerint csütörtökön a szokásosnál 4 órával később kezdtem. Szóval a több dolog pedig egyrészt, hogy szerdán Mensa party volt, másrészt, hogy Schröder 11.30as órája elmaradt, így hülye lettem volna bemenni a fél 10-es órára. Szóval felkeltem egész emberi időpontban, délben, bementem a Study skills órára, ott aztán az előző hetihet képest 3 amerikaival többen voltunk. Lezajlottak a kis prezentációk, én természetesen az előző félévit mutattam be, újat nem volt kedvem készíteni, igaz beraktam pluszban egy 2008/2009-es Wintersemester nevezetű diát is. Az amerikaiaknak nem volt kész prezentációjuk, mert ők most hallottak a dologról, így rögtönöztek ott valamit az Internet ill. Brandon a saját laptopján lévő fotók segítségével. Az ő angoljuk „valamivel” jobb volt a mienknél. Óra után aztán én benéztem a a könyvtárba, hogy valami kutatásmódszertanos anyag után nézzek, végül nem sok sikerrel jártam, viszont sikeresen csatlakoztam a többiekhez, akik a Rendezveous fele mentek az 1-es busszal. Itt aztán szét váltak útjaink, Erika meg Márk elment a postára Erika küldeményéért, mi meg átszáltunk Domival a jól bevállt 3-as busszra, és azzal mentünk a Kauflandba. Az eső ekkor kezdett el szakadni, így a postás csapat jól elázott, de a jóból mi sem maradtunk ki a buszmegállótól a Kauflandig menet, igaz, ez utóbbi 1 perc sem volt. A tervem, hogy ma elkezdem a beadandót írni kudarcba fulladt. Helyette, nem csináltam semmit. Este aztán egy kis szokásos összejövetel Erikánál volt, úgyfest az a lakás valahogy vonzza az embereket, pedig Erika nem mindig rajon érte. Úgyfest Péter valami maradandót hagyott abban a lakásban. Szóval ott üldögéltünk a kellemes melegben, mikor Domi kitalálta, hogy ő futna egyet. Ez úgy este 10-kor volt, kint az időpont fele volt csak a hőmérséklet. A probléma csak az volt, hogy egyedül nem volt kedve futni, másnak meg futnia nem volt kedve. Aztán jött Márktól az ötlet, hogy bicajjal oké a kíséret, ez valóban sokkal kellemesebb ötlet volt, így végül 3-an indultunk utnak, Domi gyalog, mi Márkkal bicajjal. Nem mondhatni, hogy túl fárasztó lett volna a biciklizés számunkra, kabátban nem volt elviselhetettlen hideg, így számunkra egy egész jó kis esti biciklizés volt. Domi meg kifutotta magát.

Köszönhetően annak, hogy az előző nap sikerült megbeszélnem, hogy ma kicsit később megyek, így aludhattam 9-ig. Ezúttal úgy döntöttem, hogy busszal megyek be, hüvös volt, meg ki akartam már ezt is próbálni, ha már egyszer olyan ügyesen találkozik mindkét iráűny 1-es, 2-es és 3-as busza a Rendezvouson. Így ott leszálltam az 1-esről, és a másik 5 busz közül sikeresen kiválasztottam a nekem megfelelőt, a 2-es számút. Elég szépen felment pár dombra, majd pont jött a kis vonat is, így késett szépen a busz. A napi programom hasonló volt a tegnapi, igaz most a szauna padlóját is feltakaríthattam, sőt a teke pálya előtti asztal környékét is. Úgy nézett ki pont jókor végeztem, mert még 8 perc volt a buszig. Ennek megfelelően kényelmesen elsétáltam a táskámig, még a wc-re is elmentem, és láttam, hogy van még 4 perc. Azonban még csak el kellett köszönni, meg megkellett kérdezni, hogy mikor jövök következőnek, azonban éppen telefonált a nő. A buszom 28-kor ment, ő meg 30-ig beszélt, kellemes volt. Aztán ráadásul kiderült, hogy valszeg szombaton kell kövinek jönnöm este, de majd még hív addig. 32-re értem ki. Ablakból végülis nem láttam, hogy a busz elment volna, így reménykedtem, ráadásul láttam a 2-es elmenni a másik irányba, az 1 percre lévő végállomásra, és végül az jött vissza. Mákom volt tehát, elértem. Már csak egy félelmem volt, hogy a Rendezvouson bevárják e a késő buszt. 45-kor indul onnan minden busz, 47-re kanyarodott be a buszmegálló melletti utcára, és megnyudotam, mert még láttam, hogy ott vannak a buszok. Aztán mikor éppen meg állt volna a buszom, akkor az előttem lévő két busz, köztük az én 1-esem is elindult. Logikus, hogy 2 percet várnak, aztán egy felet már nem bírt volna, hogy még át is szálljunk. Ha ott lett volna az 1-es sofőre, tuti felpofoztam volna. Aztán csak szerencsém volt itt is, ugyanis megláttam, hogy a másik irányba igyekvő 3-as még bent volt, ami nekem pont egész jó, mert a Kauflandig el tudok vele menni. Így gyorsan arra átugrottam. 2 perccel később aztán már ott is voltam. Terveztem, hogy bevárom az 1-est, ami egy kerülővel jön a Kaufland felé, felszállok rá, mert az még azután megy a Finkenbornra. Ráadásul akkor alkalmam lett volna beszólni a vezetőnek. Végül „megkíméltem”, és úgy döntöttem, hogy hazasétálok. Végül előbb jutottam haza így, mintha az 1-essel mentem volna haza a Rendezvousról.

Sok időm megint nem volt itthon, egész pontosan 40 perc, az megint egy villám evésre volt jó, most nem égettem meg a kajámat, most a Bratwurst alatt elég agresszíven fröcsögő olaj a kezemet égette szét.

Ezután bementünk németre, ahol talán az eddigi egyik legizgalmasabb óra volt. Azután jött viszont a másik német a Mittelstufe, és ez pedig kiegyenlítette az előző izgalmakat. Olyan nyelvtanokat tanulgattunk, melyeket már elég régóta ismerek szerencsére, és még ezt gyakoroltuk 1 órán át, pedig annyira ez nem bonyolult. Bár hasznos, kétségtelen. Fél 7ig tarott az óra, ekkor megint Stephanie-val mentünk haza kocsival. Nem is volt baj egy kis idő nyereség, mert este volt a Mensa-party. 9-kor Domiéknál kezdtük a „melegítést”. Háát, eleve Márk kimaradt a mókából, én is keményen megittam egy fél üveg sört, meg egy kis likört. 10-kor aztán a lányok átbuszoztak, mi meg Márkkal átbicajoztunk, abban a reményben, hogy majd haza tudunk bicajozni. Aztán a Mensa-party egy érdekes jegy szerzéssel indult, ugyanis a pénztárnál nem árultak jegyet, mert lusták voltak, csak egy csávó 5 méterrel a bejárat előtt. Viszont ő ragaszkodott hozzá, hogy midenki aki karszalagot kap, annak a kezére tegye a karszalagot. Én pedig 5ünknek vettem jegyet, és jópáran igen hátul voltak a sorban. Nagy nehezen aztán sikerült mindenkinek legalább az egyik karját előre cibálni, hogy arra rakja rá a karszalagot a jegyes csávó. Bementünk, leraktuk a ruhánkat, ami még 20 cent volt a belépőn kivüli 3 Euron kívűl. A táncszinpadon pedig olyan hőség volt, hogy fél óra után már csavarni lehetett volna a kezünkből a vizet. Sokáig nem is bírtuk, éjfélkor jöttünk haza, tervünk az volt, hogy bicajjal hazajövünk 4-en, mert ugye egy bicaj két személyes is tud lenni, azonban jött Serban is, így 5en voltunk, szóval maradt a séta.

Reggel fél 8-kor kellett kelnem, ugyanis 9-től kezdtem dolgozni. Ezúttal nem pincérként, hanem takarítóként. Vártam a szállodai szobákat, konyhai mosogatásokat, azonban nem pontosan ilyen feladatot kaptam. Szépen megmutatta a férfi ill. női wc-t, hogy azokat takarítsam ki. Miután végeztem, aztán jött a női ill. férfi mosdó. Na mindegy, amíg 5 Eurot fizetnek érte óránként, addig okés a dolog. Ráadásul miután ezzel végeztem, aztán fel jutottam végre a szállodai szobákhoz, egy nő kíséretében, ő tudta mit kell csinálni, én meg aszisztáltam. Sajna wc a szobákban is volt, de azért ez csak változatosabb volt. Dél fele végeztem, ezután már egyenesen a suliba mentem, ott aztán megintcsak megebedéltem. Jött aztán a dupla német óra, ahol szokásunkhoz híven mindenféle szituációt játszottunk el. Ezután átmentünk a Vehkehrsträgermanagement 1 nevezetű órára, ahol a hajókról volt szó. Sikerült megint elkövettem azt a hibát, hogy az utolsó sorba ültem, ahol elég nehézkes volt hallani a tanár, továbbá elég álmos is voltam, így majdnem bealudtam. Óra után aztán úgy éreztem, ez az óra valóban elég izgalmasnak tűnik, így ráirattam a tantárgy listámra, közben a lányok meg noszogattak, hogy kérdjem meg, hogy működik-e az előrehozott vizsga ( mert a vizsgaidőszak utolsó 2 hete a kodós suliba belelóg ), így végül kicsit csak belefolytam én is a dologba, bár számomra nagy jelentősége nem volta a vizsga időpontjának, minthogy vizsgázni nem akartam belőle. Tanár hajlik amúgy rá, de aztmondta még meg kell kérdeznie 6 fejest, aztán majd elválik. No eztán hazamentünk, gyorsan megsütöttem a tegnapról maradt fasírt másik felét, nagy sietségemben volt ami kicsit feketébb lett a többinél, végülis ez jó, mert így volt olyan is aminek egész normális színe lett. Lényeg, hogy a buli kezdetéig sikerült jól laknom, ekkor lenéztem. Kornéliusék hoztak 1 rekesz sört, valalamint 1 rekesz sörös kólát, kár hogy utálom. Vodkát is hoztak meg mindenféle üdítőt. Az emberek nagy része csak 10 fele érkezett, és ekkor már tényleg nem fértünk volna be Márkékhoz. Szerencsére nem esett, így jól elvoltunk a gyakorlatilag 0. Finkenborn-partyn. Az igazi jövőhét szombaton lesz.

Megint spanyollal kezdődött a hétfő, azonban most közel 3X annyian voltunk. Igaz, az emberek nagyrésze a 2. óra közepén szépen egyessével kiszivárgott, így óra végére már nem maradtunk sokkal többen mint 1 hete. Ezután megebédeltünk, azonban két emberke nem volt ott, ugyanis eljött a pillanat ami már nagyon érett, Márk lekéste a buszt, igaz Erika is, ez annyira még nem érett, de csak megtörtént. Idézet Márk blogjából : „E hét hétfője volt az első (és remélem, utolsó) alkalom, hogy iskolába menet lekéstük a buszt. Az autóbusz ugyanis általában 1-2 perces késéssel érkezik, és ezt mi már automatikusan hozzászámoljuk. Azért persze a menetrendszerinti indulási időre mindig a megállóban vagyunk. Így volt ez most is, csak az a scheiß' busz kb. 2 perccel előbb érkezett, így már csak a messzeségben láttuk azt. „ Fél 2-kor most bementem Schreibe órájára, azonban a másik két Erasmusos nem jött. Aztán az óra sem volt túl izgalmas, két spanyol ráadásul le is fáraszt eléggé, szóval lehet nem fogok én erre olyan sokszor bejárni. Ezután az órákkal végeztem, azonban este 8-kor volt az Interfórum találkozó, arra bebicajoztam. Még megbeszélés előtt Anjá-val megbeszéltem az utolsó részletet a holnap partyról, amit holnapra terveztünk, mégpedig, hogyha nem esik akkor kint lesz a móka, mert valszeg sokan leszünk. Aztuán a találkozón bemutatkozott mindenki, illetve részletezték az idei programokat. Volt sok finom szenvics, azokat szépen eszegettük, meg volt még keserű grapefruit ital, azt iszogattuk.

A kiránduláunk korán reggel indult, rögtön ébredés után, a 13.11-es busszal mentünk el a vasútra. A csapat rajtam kívűl Domiból, Erikából, Laurencből és Serbanból állt. Serban lehet talán kevéssé ismerős a kedves, vagy épp kedvetlen olvasónak, mert olyan unalmas, és ritkán bővül a blog, szóval Serban azért nem olyan ismerős, mert ő az ő kicsit szíve inkább az amerikaiakhoz húz, így ritkábban beszélünk vele, ettő függetlenük számunkra közel sem volt olyan ismeretlen, mint az az olvasónak. Szóval elmentünk a busszal a vasútuig, ott vártunk fél órát, mert akkor jött a vasútról a Schierkei busz. Én magam részemről kigyalogoltam volna a vasútra, de a többiek nem akarták lefárasztani magukat a nagy út előtt. Szóval a távolsági busszal elmentünk Drei Annen-ig, és onnan indultunk vissza Wernibe, két fő célunkat, a tavat, a Zillierbachtalsperre-t és a Kaiserturmot érintve.

Nagyon szép erdőben mentünk végig, majd minden fán a lombok nagyon szép sárgás-pirosasak voltak.

A tavat 1 óra gyaloglás után értük el, ahol a parto sétáéltuk végig, meg kacsáztunk is, hol Serban majdnem a túl partig el tudott kacsázni, illetve ettünk. Na meg a két magyar lány vagy saját magát fényképezte, vagy igyekezett egymást, avagy vmelyikünket megkérni, hogy fotózzuk le őket a tóval. Fejenként 50 képet biztos készítettek magukról.

Részlet Domi és Erika "csekély" saját magukról készült képeiből. :)

A tó amúgy nagyon szép volt az ősz színeiben, egészen más, mint féléve, mikor utoljára itt voltam.

 A Zillierbachtalsperre mellett lévő fenyves most ill. Március 23-án

Ezután jött még 1 órás gyaloglás a kilátóig, amit kicsit túl korán értünk el. A terv az volt, hogy megnézzük a naplementét, de 8 km-el a lábukban a csajok az 1 órás toronyban várakozáshoz nem ragaszkodtak, így fél7-kor lesétáltunk egy buszmegállóig, ahol 20 perc után jött is a helyijárat, mely a házunkig vitt minket. Jó volt a pihenés este azért nekem is.

Kicsit megint lemaradtam, elég sok dolgom volt, most, hogy van munka is, emellett még tanulás, sőt lassan a kodós beadandókat is elkéne kezdeni.

Ezen a napon jópáran Magdeburgba mentek, nekem kedvem lett volna a dologhoz, de este 6-tól megint munka volt, arra meg nemigen értünk volna vissza. Így itthon maradtam, ahogy Márk is, így elmentünk bicajozni. A 4-es nevezetű túrán indultunk el, mely a hegyekben ment.

Az út első felén jóformán csak toltuk a bicajt, nekem még ment is volna, de Márknak csak a Franktól kapott eldobhatos bicaja volt, azzal meg elég nehéz volt hegyet mászni. Nagyon szép tájakunk mentünk mindenesetre, láttuk a Brockenre menő vonatot is, aminek távolról nagyon mesébe illő kinézete volt. Volt szerencsém közelebbről megtekinteni a kedvenc hegyeimet, b ár még majd jobb volna azokhoz még közelebb jutni.

 A háttérben kimagaslik a teteje a kedvenc hegyemnek.
 

Aztán végre elértünk a „csúcsot” és onnantól utunk lefele folytatódott, 6-8 km-ert tettünk meg percek alatt, aztán valszeg a nagy rohanás miatt letértünk a 4-es útról, bár én nem is bántam már annyira, mert sietnem kellett haza, hogy egy kiadós evés után még beérjek időben a munkába. Most simán beértem, és ez a nap sokkal nyugisabb volt mint az előző. Kevesebb volt a vendég, meg kicsit talán már én is jobban kiismertem magam a dolgokban. Volt egy elég humoros jelenet is, amikor egy idős házaspár ült le az asztalhoz, és én szolgáltam ki őket. Megkérdeztem mit kérnek, mire a nő rávágta, hogy sört, kérdem, hogy kicsit, ő meg mondja, hogy „Grosses’. Na szép, gondoltam a férfi is, de ő meg egy kis kólát kért. A dolgot még szebbé tette, amikor fél óra után a nő kért még egy korsó sört. Ezúttal tényleg kevés vendég volt, fél 9-kor már végeztem is. A mai napra egy új klub volt beiktatva, ami most nyílt, Marcustól hallottam az infot. Végül Márkon kívűl senki nem tartott velem, mi elbicajoztunk a vasútállomásra, ott találkoztunk Markusékkal, akik ott visszaszáltak egy nagy furgonva és azt kellett követnünk bicajjal 5 percig. Ott dumáltunk egy fél órát, majd megnéztük kivülről az új clubot, ami nem volt más, mint egy disco, szóval mostmár van disco Wernigerodéban. Mi Márkkal megállapítottuk, hogy sok kedvünk, most nincs ehhez, meg a 4 Euros belépőhöz, így kihagytuk a dolgot.

 Kilátás az ablakomból

Nagyon korán kezdődött a nap, ugyanis megjött a 3. lakótársunk, egy német, szóval délben kikeltem az ágyból, beszéltem vele pár mondatot, szimpatikus embernek tűnt, de nem túl érdekesnek, szóval sokat nem trécseltünk. Lesz még időnk rá… Délután sztem nagyon semmi sem történt, aztán fél 6-kor elindultam a kastélyon túlra, a hotelbe. Persze sikeresen késtem pár percet, meg az indulásnál mire kicibáltam a bicajomat a tárolóból, össze olajoztam a nadrágomat, de egyikből sem lett nagy gond. Minthogy 8-ig még úgyis csak tanítgatás volt, így mondta, hogy nem gond, hogy késtem, de máskor 10 perccel korábban, hogy legyen időm átöltözni, ugyanis kaptam ruhát is, piros poló, meg vmi pincér nadrág, szóval az olaj folt szépen el lett takarva. No kiderült, pincér lettem a szálloda éttermében, az első 10 percben, mikor még nem volt sok vendég gyorsan megmutattak pár dolgot, minthogy melyik ital hol van, melyik pohárba mit kell beletölteni, persze ennek 80 %át elfelejtettem. Megismerkedtem még két kollégámmal, két csajjal, és aztán már nyomta is a főnöknő a kezembe a gyufát, hogy gyújtsam meg vele a gyertyákat az asztaloknál. Természetesen 4X-re sikerült begyújtani az első gyertyát, még a kezem is sikeresen megégettem egy pontom, az asztalnál ülő egyik ember meg megsajnált, és öngyujtóval meggyujtótta a másikat, mondta, hogy így gyorsabb. Valóban az volt. Megmutatták még, hogy hogyan kell sört csapolni, persze nekem kb. 2X olyan lassan ment, és ezután beindult a káosz, jöttek az emberek a szállodából az étterembe, kényelmesen elhelyezkedtek, mi meg rohangáltunk hozzájuk. A gond csak annyi volt, hogy egyikünknek se volt egy meghatározott asztala, össze vissza, mindenki csinált mindent, így történhetett meg, hogy mikor odavágtam hozzám 2 rövid italt, hogy vigyel ki a 3-as asztalhoz, gőzőm nem volt, hogy kinek adjam. Az asztalnák ülő idős emberek jót nevettek. Egy másik asztal is hasonlóan „kedves” volt, amikor ott bukdácsoltam az asztal leszedésénél. Megbecsülhetnék a kezdő, külföldi vendégmunkás, szegény diákot. Mivel az áruk elkönyvelését még nem mutatták meg, így mindig, ha valaki tőlem rendelt valamit szólnom kellett vki másnak, hogy írják be, hogy rendelte az meg az azt. Én igyekeztem legjobb tudásom szerint átadni az infot, de nem kizárt, hogy volt aki megúszta fizetést, avagy épp több mindent fizetett, mint amit kellett volna. Nagyon „élveztem” még, amikor 1-1 német mondatot oda vágtak hozzám a kollégák, semmit nem értettem belőle. Rendelés felvétel is jó volt, az ismeretlen étel-ital nevét fonatikusan írtam le, melyből a rendelést valóban leadó csaj nem sokat értett, de igyekeztünk azért kitalálni, hogy mi lehetett, ha nem sikerült, akkor mentünk vissza a vendéghez. Végül már 9 óra volt, ekkor derült ki, hogy még maradjak kb. 10-ig, de 8-tól már fizetnek. 10 óra fele került fel a pont az i-re amikor 3 tálca tiszta poharat kellett kihoznom a konyháról, ahol egy nem átlátszó ajtón keresztül kellett átmenni. Éreztem, hogy veszélyes dolog, mert ha bárki jön, mikor én megyek ki, akkor annyi a poharaknak. Kaptam a tippet, hogy háttal menjek ki az ajtón, az úgy binztonságos(abb). Végül az első 2 sikeresen kijutott. A 3. már nem. Én szépen hátráltam, azonban az ajtó erőből nekem vágódott, hát kissé megmozdult tőle a kezem, mitől a poharak a tálcán, és így a földre hulott jó részük. Szóval így lett totál katasztrófa a nap. Végül negyed 11-kor mentem el. Volt tervben, hogy a többiek vmi bulit terveznek mikorra visszaérek, de úgyfest a szervezés elmaradt, nem nagy élet volt a Finkenbornon, mindenki csak úgy elpunnyadt.

A helyi kis vasút, mely a Brockenre megy fel ( Fotó : Háry )

Reggel lelkiismeretesen felkeltem, hogy meglátogassak pár szimpatikusnak tűnő órát. Az első, a háromnegyed 10-kor kezdődő órát a Gesundheitturizmus-t Domival beszéltük meg, hogy bemegyünk rá. Fél 9-kor viszont jött a telefon, hogy mégsem, kevés volt az alvás. No ekkor visszafeküdtem aludni, aztán pár perc után úgy döntöttem, ha már felkeltem ,akkor csak megnézem már milyen óra ez. Jövőhéten Menza party miatt valszeg úgyse megyek rá. Szóval bementem, és lám, csak nem voltam egyedül, mert ott volt Lauerence is. Az órán rögtön belépéskor amúgy ért egy meglepetés, én a tanszék fejesére, Herr Grossra számítottam, kíváncsi lettem volna milyen órát tart, de Frau Gross lett helyette. Mindegy, az óra nem volt rossz. Ezután jött a Geschäftreisemarkt, a szokásos néhány német ismerőssel együtt, mint pl. Stefi a röpis Philip, a kosaras Betti, meg néhány Finkenbornon lakó csaj. Valamint Laurencet is rávettem, hogy maradjon erre az órára is, ha úgyis csak lyukas órája lenne. Ez az óra volt, melyről azt hallottam valakitől, hogy az első 4 szemesztere folyamán a legjobb volt, illetve Schöder előadás módja miatt is érdekelt a tárgy. Végülis erre is megérte bemenni.Ezután a félévben én előszőr próbáltam meg eljutni az igazi Menzára^R . Úgy tűnt nem csak én akartam ebédelni ezen a napon. Kígyózott a sor. Hiába, most hogy negyed órásról fél órásra növelték a szünetet, mindenki ekkor akar enni. Mondjuk legalább jó pár régi ismerősbe sikerült belefutni. Óráról viszont sikeresen késtünk is vagy 10 percet. Nem baj, úgyis Study skillsünk volt, ott pedig a nőci nem gyilkol. Örömmel vette, hogy újra bejárok az órára, rajtam kívűl még a 3 magyar, ill Laurence jött be. Fura, pedig korábban a héten többek órarendjében is láttam az órát, igaz sokaknak ma Halberstadban kellett ( volna ) lenniük. Az angol köszönhetően az amerikaiaknak érezhetően jobban ment, mint fél éve. Délután aztán elbicajoztam az egyik meghírdetett álláshelyre, ahol un. Roomboy-t kerestek takarítonak egy hotelben. A város legszélén volt, és nem azon, ahol én lakok. A hotel sem volt túl jó kinézetű, alig akartam bemenni. Aztán szokásos szöveg, hogy olvastam neten, hogy keresnek, gondoltam, majd ő is elkéri az önéletrajzomat, és majd tovább küldi Tokiót érintve a bázisra, de úgyfest végre egy értelmes emberben botlottam. Mondta üljek le, és megbeszéltük a dolgokat, másnap este 6-ra máris kért, hogy menjek be, és megmutogatja a dolgokat 8-ig. Óránként 5 eurot ígért, szóval ez jól hangzott.

Ezután kicsit besűrűsödött a nap. Este 6-kor Kill Younál megint vacsora volt, kérésemre ilyen korán, hogy utána tudjak menni kosarazni. A vacsin megbeszéltük, hogy elmegyünk ma a Blue-ba, többiek a 9-es busszal, én meg majd kosár után, ahogy érek. 8-kor aztán el száguldottam kosarazni bicajjal, éppen csak értem oda időben. Volt megint vagy fél tucat új ember, régiek ( előző féléviek ) közül csak Betti, Stefan,  Alex és Andreas volt. Éppen 11-en voltunk, azonban Stefan nem akart játszani, mert hétvégén futása volt, így 5-5 ellen tudtunk játszani. Meglátszott, hogy sok új volt, akik engem még nem ismertek, több mint féltucat labdát sikerült ellopnom a szűk óra alatt, Stefan meg kintről nevetett. Csütörtökönként amúgy egy másik csarnokban voltunk, mely normális kosárlabda méretű, ennek köszönhető az 5-5 elleni játék. Ráadásul a suli mellett volt, ami nekem most jól jött. 10-kor, mikor vége lett a kosárnak berohantam az öltözőbe, gyorsan lezuhanyoztam, és elbicajoztam a 2 percre lévő Blueba. Meglepetésre azonban ott senki sem volt. Sejtettem, hogy mi történt, és mikor kijöttem a Blue-ból gyanúm be is igazolódott, a 10-es busszal jöttek, az előzőt ugyanis nemigen érték már el.