Németország, Wernigerode

 Kilátás az ablakomból

Nagyon korán kezdődött a nap, ugyanis megjött a 3. lakótársunk, egy német, szóval délben kikeltem az ágyból, beszéltem vele pár mondatot, szimpatikus embernek tűnt, de nem túl érdekesnek, szóval sokat nem trécseltünk. Lesz még időnk rá… Délután sztem nagyon semmi sem történt, aztán fél 6-kor elindultam a kastélyon túlra, a hotelbe. Persze sikeresen késtem pár percet, meg az indulásnál mire kicibáltam a bicajomat a tárolóból, össze olajoztam a nadrágomat, de egyikből sem lett nagy gond. Minthogy 8-ig még úgyis csak tanítgatás volt, így mondta, hogy nem gond, hogy késtem, de máskor 10 perccel korábban, hogy legyen időm átöltözni, ugyanis kaptam ruhát is, piros poló, meg vmi pincér nadrág, szóval az olaj folt szépen el lett takarva. No kiderült, pincér lettem a szálloda éttermében, az első 10 percben, mikor még nem volt sok vendég gyorsan megmutattak pár dolgot, minthogy melyik ital hol van, melyik pohárba mit kell beletölteni, persze ennek 80 %át elfelejtettem. Megismerkedtem még két kollégámmal, két csajjal, és aztán már nyomta is a főnöknő a kezembe a gyufát, hogy gyújtsam meg vele a gyertyákat az asztaloknál. Természetesen 4X-re sikerült begyújtani az első gyertyát, még a kezem is sikeresen megégettem egy pontom, az asztalnál ülő egyik ember meg megsajnált, és öngyujtóval meggyujtótta a másikat, mondta, hogy így gyorsabb. Valóban az volt. Megmutatták még, hogy hogyan kell sört csapolni, persze nekem kb. 2X olyan lassan ment, és ezután beindult a káosz, jöttek az emberek a szállodából az étterembe, kényelmesen elhelyezkedtek, mi meg rohangáltunk hozzájuk. A gond csak annyi volt, hogy egyikünknek se volt egy meghatározott asztala, össze vissza, mindenki csinált mindent, így történhetett meg, hogy mikor odavágtam hozzám 2 rövid italt, hogy vigyel ki a 3-as asztalhoz, gőzőm nem volt, hogy kinek adjam. Az asztalnák ülő idős emberek jót nevettek. Egy másik asztal is hasonlóan „kedves” volt, amikor ott bukdácsoltam az asztal leszedésénél. Megbecsülhetnék a kezdő, külföldi vendégmunkás, szegény diákot. Mivel az áruk elkönyvelését még nem mutatták meg, így mindig, ha valaki tőlem rendelt valamit szólnom kellett vki másnak, hogy írják be, hogy rendelte az meg az azt. Én igyekeztem legjobb tudásom szerint átadni az infot, de nem kizárt, hogy volt aki megúszta fizetést, avagy épp több mindent fizetett, mint amit kellett volna. Nagyon „élveztem” még, amikor 1-1 német mondatot oda vágtak hozzám a kollégák, semmit nem értettem belőle. Rendelés felvétel is jó volt, az ismeretlen étel-ital nevét fonatikusan írtam le, melyből a rendelést valóban leadó csaj nem sokat értett, de igyekeztünk azért kitalálni, hogy mi lehetett, ha nem sikerült, akkor mentünk vissza a vendéghez. Végül már 9 óra volt, ekkor derült ki, hogy még maradjak kb. 10-ig, de 8-tól már fizetnek. 10 óra fele került fel a pont az i-re amikor 3 tálca tiszta poharat kellett kihoznom a konyháról, ahol egy nem átlátszó ajtón keresztül kellett átmenni. Éreztem, hogy veszélyes dolog, mert ha bárki jön, mikor én megyek ki, akkor annyi a poharaknak. Kaptam a tippet, hogy háttal menjek ki az ajtón, az úgy binztonságos(abb). Végül az első 2 sikeresen kijutott. A 3. már nem. Én szépen hátráltam, azonban az ajtó erőből nekem vágódott, hát kissé megmozdult tőle a kezem, mitől a poharak a tálcán, és így a földre hulott jó részük. Szóval így lett totál katasztrófa a nap. Végül negyed 11-kor mentem el. Volt tervben, hogy a többiek vmi bulit terveznek mikorra visszaérek, de úgyfest a szervezés elmaradt, nem nagy élet volt a Finkenbornon, mindenki csak úgy elpunnyadt.