Ez a dillemma kitartott másnapig is, történtek le- ill. rá-beszélési kísérletek. Végül délben az „inkább kipróbálom” érzés kerekedett felül Domiban, így aztán majdnem elmentünk a 13-as busszal, ugyanis ma 14-től kellett dolgoznom. A probléma mindössze annyi volt, hogy 13-kor pont nem jött a busz, abban az órában épp szünetelt, így maradt a 13.11-es 4-es busz, ami viszont csak a Westerntorig vitt, így onnan jött a gyaloglás, melyet 14-ig nem is fejeztünk volna be, így a cél előtt nem sokkal kicsit előrefutottam, hogy olyan túl sokat csak ne késsek már. Reménykedtem közben, hogy Domi megtalálja a hotelt. Végül megérkezett 10 perccel később, ő is beöltözött, és 4-ig ott maradt. Én azonban még maradtam egy „kicsit”. Vol itt minden, kaja, pia vivés hátra a teke pályához, CD-k kicipelése a főnök kérésére, aki bulit rendezett az éjszaka, aztán estétől meg egy nagy csoport körül kellett állandóan legyeskedni, hogyha ők befejezik az evést, akkor abban a pillanatban elvegyem a tányért előlük, illetve, ha elfogy a piájuk, akkor kérdezzem meg, hogy akarnak e még valamit. Itt voltak problémák, mert a főnöknő például mindenképp ragaszkodott hozzá, hogy kimenjek egy emberhez, aki azonban még szorongatta a szinte üres poharát, így én túl sok értelmét nem láttam, persze nem is akarta még hogy elvegyem. Aztán egy másik szintén üres poharat meg megpróbáltam szintén lenyúlni, mikor mérgesen megjegyezte, hogy „neeeeeeeeeeee, még van benne egy korty”. Na igen, vannak érdekes emberek. A maratoni napom 22.15-kor ért végett azaz töb mint 8 óra után, amiben legrosszabb az volt, hogy 1 perc szünet nem volt benne, így este 8-kor már szívesen mentem volna, főleg, hogy akkor kezdődött a Finkenborn-party is.
Végül egy nagy szaladás után sikerült a 22.51es buszt elérnem, ahol volt pár ismerős is, azaz kedetben főleg 1, az egyik srác aki tegnapelőtt volt kosarazni, szegényt alig ismertem meg. Leszálláskor aztán a sofőrtől probálták meg érdeklődni, hogy hol a Finkenborn, akinek láthatóan fogalma sem volt, de miután jeleztem nekik, hogy én ott lakom, letettek róla, hogy tovább kérdezzék, és követtek engem a hosszú 100 méteres távon, amit mondjuk meglehetősen lassan tettünk meg, mert mindenkinek wc-re kellett mennie. Végül 11 után valamivel sikeresen megérkeztem a bulira, épp hallottam még az utolsó két dobütést, aztán vége lett a koncertnek. Schade. Felmentem, és ekkor megláttam, hogy Brandon a házunkba hívta az Interfórum kemény magját, valahogy ők az előző félévben is a mi házunkba jártak, így elég ismerősek voltak. Brandonnak hála gyorsan kaptam vmi jó kis narancsos-vodkát, végre leraktam a táskámat, átöltöztem, és belevetettem magamat a tömegbe odalent.
Aztán valahogy nagyon el volt tűnve egy ideig mindenki, például magyarokat szerettem volna szívesen megtalálni, de nem volt egyszerű. Egy két info fellelhetőségükről, melyet pár emberkétől kaptam, mind tévesnek bizonyult. Más volt amúgy pár dolog, a földszinten két Erasmusos lakás is zárva volt, védték nagyon a házat. Egyedül Márkék háza nem volt zárva, de ott meg csak vadidegenek voltak, ott lakók még véletlen se. Végül Márkot az egyik bezárt házban sikerült megtalálnom fél óra elteltével, Domit megtalálásához még további fél óra kellett, pedig az egész party csak 1 udvaron volt, igaz 3 száz emberrel. Többi jó kis német ismerőst már közel sem volt ilyen nehéz megtalálni, edzőmön Stefanon nevettem jót, aki láthatóan elég sokat ivott. Hajnalban aztán egy srác készített rólunk fotót, miután a „kurva jó lett” megjegyzésel illete az elkészült képet, felmerült a gyanú, hogy esetleg isermi a magyar nyelvet, és végül kiderült, a magdeburgi Stefan egyik magyar haverjáról volt szó, akikről már korábban is beszélt. A party egyik érdekessége volt, hogy az órát 3-ről 2-re állították vissza, így 2 és 3 között dupla annyi ideig tartott a buli, az emberek pedig látszólag 1 órával korábban 4 fele ( holott ez 5 óra ) mentek el, ekkora a zene is megszűnt.
