Megint spanyollal kezdődött a nap, de most pozítv csalódás volt az óra, végre. Tanultunk jó kis vonatkozó névmásokat, meg egy csomó érdekes szót, amit a mindennapi beszédben is lehet használni, szóval ha végre ezt megtanulom, akkor szuper lesz. Nem mondom, hogy minden értettem órán, de messze jobb volt, mint eddig, valamint végre értelmes emberek ültek körülöttem, aztán így tölük is tudtam néha kérdezni. Az óra kicsit később lett vége, így elvágtattam a Menzára, Márkot még láttam a sor közepén, úgyhogy gyorsan berohantam én is oda, meg se néztem milyen választék van, gondoltam jó lesz az amit ott látok. Aztán szerencsém volt, egy egész jó kis husit kért sült krumplival, arra beneveztem én is.
Már eleve úgy döntöttem, hogy nem megyek be Schreiber órájára, ahhoz túl unalmas volt, meg most bicajoznom „kellett”, de ebédnél megtudtam Erikától, hogy Schreiber beteg, így esélyem sem volt bemenni. Elmentem még Bischofhoz, mert kaptam egy felszólítót, hogy nem fizettem be az első félhavi számlát, igaz a dátum 3 hetes volt, de én most kaptam meg, aztán erre az nem volt ráírva, mint a magyar felszólítokra szokás, hogyha közben már rendeztük a tartozást, akkor a levelet tekintsük semmisnek. A nő felhívott valakit, feltehetően egy férfit, majd nagyon édesen elbeszélgettek, végül 1 percnyi társalgás után rátértek a témára is, miszerint mi van velem. Nem volt gond, át is húzta a levelemet, szóval ezzel nincs baj. Még neten elintéztem pár dolgot, megállapítottam, hogy a Forint még mindig magas ahhoz, hogy váltsak, és végül negyed 3 kor neki indultam az útnak.
A 3-as túra hivatalos kiindulási pontjáig tehát ott mentem, ahol 1 jó hete Márkkal feltoltuk a bicajt. Most igyekeztem többet bicajon maradni, de egy két meredekebb részen azért így is csak tolni kényszerültem, főleg amíg nem váltottam át hegymászó sebességbe. Aztán szétváltak az utak, és Drei Annen Hone-nél elkezdődött a 3-as túra hivatalos része.
Voltak kis problémák a kitáblázásnál, mikor kereszteződésbne pl. csak tippelhettem, hogy merre kell tovább menni. Minthogy nekünk a túrákból egy beadandót is kell csinálnunk az egyik kodós órára, így elég sokat fényképeztem, hiszen mindent dokumentálni kellett. Kicsit már kezdtem megunni a dolgot, de azért kitartottam. Közben elfogyott az emelkedő, utam legmagasabb pontjára felértem, nem mellesleg a kedvenc hegyemen voltam. Megláttam egy gyönyörű sziklás részt, ahonnan nagyszerű kilátás nyílt a városra, ott lezártam a bicajt, és felmásztam a sziklatömbökre, ahonnan aztán majdnem lefújt a szél. Szerencsére erre nem került sor, mert akkor 10 métert estem volna, úgyhogy kicsit gyönyörködtem a tájba, a városon kívül láttam a kastélyt is, amit olyan volt mint egy ki makett a mélységben, és még a Kaiserturmot is láttam, az meg egy pont volt, szintén jóval alattam.
Emelett a Harz egy részét is beláttam, a hegyek sokasságát, gyönyörű látvány volt. Itt aztán fényképeztem, meg videóztam egy rakatot, gyakorlatilag teljesen megtelet a mobilom memóriájra. Eleve is volt egy szép kis késésem, itt még tovább növeltem azt. Elég nehezemre esett otthagyni a kedvenc hegyem sziklatömbjeit a szép kis kilátással. Aztán hoztam is egy darab követ, egy darab gallyat, egy darab tobozt, és két darab fenyőgallyat emlékbe.
5 előtt kicsivel sikerült elindulnom, 6-ra szerettem volna hazaérnem, mivel 7-kor már indultam volna kosárra, aztán a bicajozás után nem ártott volna egy kis pihenő se kosarazás előtt. Azonban ekkor még majd 20 km volt hátra, igaz nagyrésze hegyről le. Szóval itt kicsit bele tudtam ( volna ) húzni, azonban az út annyira kavicsos, meg rossz volt, hogy 25-nél gyorsabban nemigen lehett menni, márpedig ilyen lejtökön lefele nem ártott volna. Ráadásul az egyik lejtöben a hátsó fékem is majd kiugrott a helyéről, ez aztán különösen a lassításra ösztönzött, nem szerettem volna az árokban végezni.
A bicajúton néha még a busz is járt
Ilsenburg
Háromnegyed 6-ra végre elértem Illsenburgot, vagyis leértem a hegyről, innentől már csak egy 5 km volt hátra, igaz ez már a hegy lábánál, szóval vége volt a „Berg ab”-nak. Jött is egyből egy kis emelkedő, majd aztán Ilsenburg és Drübeck között újra „Berg ab”, szóval a két település közötti 2 km-ert pár perc alatt legurultam. Drübeckben aztán sézpen eleveszett a kerkpárút, pedig elvben Ilsenburgtól az R1-esen mentem ami Franciaországtól Oroszországig megy. Mindegy, Darlingerode már cdsak 1 km-re volt, szóval nem zavartattam magam, a főúton átgurultam oda, Darlingerodéban aztán kis kavarodás után megtaláltam az utam amin haza lehet száguldani a Finkenbornig. Fé7-re sikerül megérkeznem, szóval fél órám maradt arra, hogy beszéljek apukámmal, egyek, átöltözzek, bepakoljak a táskámba és pihenjek. Ehhez képest tőlem szokatlanul, mindössze 1-2 perc késéssel el tudtam indulni, átszaladtam Lujzához, aki a Mensa-partyn jelezte, hogy most ő is jönne kosarazni, és átsétáltunk a kosár csarnokhoz, ahol a többiek még kint álltak, mert természetesen most nem Andreasnál voltr a kulcs, aki később szokott jönni, hanem Stefannal, aki most jött később. Ekkor láttam meg valakit a kint várakozók között, egy új kosarast, aki nem volt már, mint az én volt lakótársam, Champierre. Foci betelt, így ide jött. Volt még egy másik régi ismerős új kosaras. Markus. Végre csak eljött, nem hiába mondogatta ő június óta, hogy eljön. 13-an gyűltünk össze, háromenegye órát bemelegítgettünk, aztán játszottunk 3 csapatban, én 3 csapattársam Lújza, Andeas és 1 új srác volt, akinek nemigen tudom a nevét.
Hazautunk egész kellemes lett, ugyanis Markus hazahozott minket.
