Kezdett vészesen fogyni az idő, ezért örültem neki, hogy dolgoznom csak este 7-re kellett mennem. Fordítottam a beadandókat, meg írtam hozzájuk a prezentációt. Márk fél-6ra ment dolgozni, így sejthető volt, hogy összefutok vele a munkehelyen. Úgy is lett. Épp jött egy kemény motoros csoport, szerencsére nekem sokáig nem volt gondom velük, hátramentek ugyanis a tekepályához, ahova Márkot küldték, így ő szolgálta ki őket. Én néha-néha hátraszaladtam hozzá, vittem neki capuccinót, meg ami kellett neki, és nem volt hátul. Elől is volt élet, végül fél 12- fele mentek el az utolsó vendégek, ekkor elől mi kitakarítottunk, majd engem éjfélkor engedett el Katrin, azonban a motoros csoport csak ekkor végzett, Márknak ekkor még hátul kellett elrendeznie mindet. Fizetni sajna már nem fizettek, de gondoltam segítek Márknak, hogy hamarabb végezzünk, azonban így is 0.40 lett mire eltudtunk indulni hazafele. A városközpontban még beugrottunk egy Dönerért, azt ettük meg aztán otthon.
Továbbra sem derült ki, hogy mi lesz Márk vasárnapjával, közben meg Domi és Laurence eldöntötte, hogy van kedvük Hamburgba jönni, így szinte biztos volt, hogy odamegyünk vasárnap, ami reggel fél8as indulást, és 0.40-es érkezést jelent, vagyis mégjobban belekelett húznom a beadandókba, ugyanis a két fordítást vasárnap éjfélig kellett leadnom. Mivel sajnos délután 3-ra kellett mennem szombaton dolgozni, így felkeltem korábban, 10 fele, hogy végre befejezzem a a két beadandót. Azonban csak nem sikerült, ráadásul este meg Kasia szülinapján voltunk hivatalosak, így elképzelésem nem volt mikor fejezem be, bár elvben már csak 1-2 óra volt hátra a dologból. Úgy néz ki amúgy, hogy most dolgoztam utoljára, ugyanis 1 hét múlva Münsterbe mentem kosár tornára, azután hétvégére meg Prágába terveztem, utána meg már haza, januárban pedig már nemigen van kedvem újra munkába állni arra a kis időre.
Szerencsém volt végül, 6-kor elengedtek, ekkor gyorsan hazabicajoztam, és folytattam a beadandókat. Márkot áthívtam gyorsan mégegyszer, ugyanis volt még néhány varázslatos mondat, azonban ezek már Márknak se igen mentek, így inkább nem írtam be őket a szövegbe, mint valami hülyeséget írjak le. Ezután még átszaladtam Domiékhoz, hogy akkor hogy lesz a hamburgi út, mikor legnagyobb örömömre kiderült, hogy ők is igencsak levannak maradva a beadandókkal, szóval úgy döntöttünk, hogy inkább csak Quedlinburgba megyünk, ami csak fél napot vesz el. Szóval ekkor úgy döntöttem, hogy mára hagyom a fenébe a beadandót, úgyis már csak 1 óra van hátra belőle. 9-kor aztán átmentünk Kasiahoz, nagy buli nem volt ott, csak mi Erasmusosok voltunk ott, közülünk is csak a szokásos csapat Erika nélkül ( Domi, Márk, Laurence, Ula ) a letekkel kiegészítve, meg még ott volt Vero is, a spanyol tanárnőm. 11-kor Laurence meg Domi úgy döntött hogy hazamegy, többiek meg úgy, hogy a Blue-ba mennek. Én hazamentem Domiékkal, majd a bicajommal áttekerem a Blue-ba, ugyanis semmi kedvem nem volt hazagyalogolni. Aztán a Blue-ban akkor füst volt, hogy majdnem megfulladtam, ráadásul a bicajon szétfagyott a torkom, így inni sem volt kedvem, különben is, így hétvégeken nemigen van ismerős ott, ez nem olyan mint a szerdai Blue, mikor ott vannak a Hochschule Harzosok. Szóval félóra után hazamentem, de előtte még láttam a pár héttel ezelőtti Humphrey-i magyarokat ott, de inkább nem próbáltam szóba elegyedni velük.
Felkelés után majdnem elkezdtem csinálni a beadandót, közben majdnem elmaradt a quedlinburgi út is, mert úgy sok kedve jó párunknak nem volt kedve menni, hogyha 6-an lettünk volna ( az ugyanis két Sachsen Anhalt Ticketet igényel, ugyanis 1-gyel csak 5 ember tud utazni, ami 27 Euro ). Végül szerencsésen alakul, és 5-en maradtunk. Laurence, Erika, Domi, Serban, és én mentünk, azaz ugyanaz a csapat, mint amikor túrázni voltunk. Megnéztük a karácsonyi falut, ahol volt egy csomó kaja árus, többek között egy lángosos/kürtös kalácsos is, ki is volt írva, hogy ungarische. Magyarul azonban az eladók nem tudtak, csak jártak ott, és megtetszett nekik a dolog. Ezután megnéztük még a korom sötétben a várat, meg a kilátást onnan, de a ködös éjszakában ez nem volt tűl különös. Ekkora már szétfagytunk, szóval úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk.
Fél7-re értünk a wernigeroderi vasútra, ahol összefutottam Tobi-val, aki épp ekkor ment a sulis városába. Aztán miután a többiek is rájöttek, hogy 40 percet nem jó várni egy buszra, így átugrottuk a síneket, és elindultunk hazafele. Este aztán nekiestem a beadandóimon az utolsó simításoknak. 50 diásnak kellett lennie a prezentációknak, az utolsó 2-3 dia azonban nagyon nehezen jött össze. Az eredeti anyagot is mellékelni kellett, így 23 órakor leszaladtam Márkhoz lefotózni a könyvet, hát nem lettek túl jó minőségűek a képek, de javítgatni már nemigen volt időm, hiszen éjfélig elkellett küldenem. Aztán 23.45kor végre eljutottam ahoz a pillanathoz, hogy feltölthessem e-mailbe a fájlokat, de ekkor szembesültem vele, hogy 3 megásak a prezentációk, netem meg pont nagyon lassú volt. Úgyogy előszőr a 80 kb-os fordításokkal kezdtem a feltöltést, hogy legalább azok elmehessenek éjfél előtt, de ezek is nagyon lassan mentek fel, már úgy nézett ki meg se lesz éjfélig, aztán nagy nehezen felment az első, a második fordítás pedig már sokkal gyorsabban. Végül 23.54-kor sikerült elküldenem a két fordítást. A prezentációkat, az erdeti anyaggal pedig 00:06 perckor, azaz átlagban pont megvolt az éjfél.
