Eljött a nagy nap, melyet már fél éve tervezek, hogy bejussak a kastélyba. 11-es busszal mentünk tehát, Katja így várt ránk, lehet ő nem tudotd róla, hogy később megyünk, ennyi baj legyen. Aztán felsétáltunk a kastályhoz, mely meglepően gyorsan ment, hiába, amikor én bicajjal kivülről megnzétem akkor a kocsi úton mentem, az meg kicsit került, bár asszem az jó, hogy nem ezen a gyalog útón bicajoztam akkor fel, mert elég „nehéz” lett volna ezen az úton felmenni, igencsak meredek volt. 12 órakot eljött a nagy pillanat, beléptem a kastély kertjében, ahol megkaptuk az óriás méretű telefon kinéztű idegenvezetőket, mely németül mondott minden egyes teremben kivárhatatlan hosszúságú esszéket. Nekem pár mondat is elég lett volna.
A kastály belülről is szép volt, nem tele tárgyakkal, meg mindegy hülyeséggel, hanem kifejezetetten hangulatos, látszólag eredeti állapotában meghagyott szobák. Ettől függetlenül én a kilátást értékeltem legjobban, ami gyönyörű volt a városra, illetve a szemközti hegyekre.
Fél órával a megbeszélt találkozási helyen végeztünk, ekkor probáltunk beülni páran a kastély kávézójába, ugyanis kint elég hideg volt. Az árak persze elég borsosak voltak, ráadásul még hely se volt ,aztán két német sajnált meg minket, és átadták a helyüket, bár végülis nagyjából már végeztek is. Ekkor valami budi szerű szag csapta meg az orrunkat, úgyfest a szelőző a kávézóban volt. Közben nem jött senki, hogy kiszolgáljon minket, ekkor megpróbáltam én odamenni a pulthoz, de visszaküldtek, hogy most lassan megy a dolog, mert sokan vannak, majd odajön ő az asztalhoz.
A kávézóban : Domi, Erika, Laurence
Mi még kicsit üldögéltünk a melegben, azt már láttuk, hogy rendelni úgy sem tudunk, ha odajöttek volna hozzánk, akkor elküldtük volna azzal a szöveggel, hogy már mennünk kell, de végül erre nem került sor. Végül a városban került sor a kávézásra, ott még az árak is egész jók voltak, annak köszönhetően, hogy egy török dőneresbe mentünk be. Itt enni is olcsón lehet, meg inni is, ha németben jár az ember ide éri meg bemenni. Háromnegyed 3-as busszal hazamentünk.
Lustgarten - A kastély alatt 100 méterrel
Ezután megsütöttem a rántot sajtot, ezt megettem, finom volt. Fél-6kor aztán elmentünk Márkkal bicajozni, aki Ondrej előző félévi bicaját kapta meg Franktól decemberig 10 Euroért. Az 1-es túrán mentünk Darlingerodéig, majd egy másik útón vissza Wernibe, természetesen a vonat nézés sem maradhatott ki a napból. A bicajozás kell majd az Aktív turizmus teljesítéséhez, kérdés, hogy dolgozhatunk e együtt Márkkal, vagy majd különbözőt kell beadni.
Mikor visszaértünk jött a hír Franktól, hogy Kornélius bulit szervez a WH1-ben, és 8 fele ő átvonul. Végül Márkkal úgy döntöttünk mi is átbicajozunk. Márkus és Tobias közben meg jelezte, hogy 9 után majd mennek a Blue-ba. Többi Erasmusos közül főleg a lettek jelezték, hogy jönnének Kornéliushoz, többiek inkább a Blue-t választották, vagy az otthon maradást. Út közben tudtuk meg Franktól, hogy Kornéliusz szülinapját ünnepli, nekünk meg semmi ajándékunk nem volt. Így kissé kínos volt beállítani, ráadásul érkezésünk is kicsit meglepte, hát igen, konkrétan nem hívott meg minket. Mindegy, jó gyerek, nem zaklatta a dolog, sőt mondta, hogy ha még pár Erasmusos jön, az se gond, csak ne 10-en, márpedig úgy nézett ki, még annyi Erasmusos jönne az ameriakkal együtt, így átirányította őket előbb a Blue-ba, hogy később, ha több hely lesz éjfél fele, akkor jöjjenek ide, ennek köszönhetően a lettek se jöttek. A bulin kevés fősulis volt, a többiek Kornéliusz nem távoli szülővárosából jöttek. A dolog érdekessége, hogy a fősulisokat mindet ismertem, többnyire a cseh útnak köszönhetően. Végül 10 után mentünk át a Blue-ba de Tobiasékat így is sikerült megelőznünk. Alex meg Tobias 11 fele ért oda, jó volt őket újra látni, bár Alexet sepciel már 1 hete láttam a buszon, de akkor épp dolgozni ment, és olyan depressziós arca volt, amilyet még sosem láttam senkin. Márkus meg Veronika éjfél után jöttek, ezután visszamentünk Korni-hoz, majd fél 2 fele újra újra a Blue-ban, ekkor még elköszöntem Markuséktól, aztán elindultunk bicajjal haza, mi 3-an, illetve a még 1-etlen itt maradt Erasmusos, Brandon. Azaz neki nem volt bicaja, viszont már kellően sokat ivott, így ő futott mellettünk. Kb. úgy néztünk ki, mint a Fogd a pénzt és fuss végén, mikor a szökött rabok összebilincselve bicajjal szöknek, és csak Woody Allen-nek nem volt bicaja, így ő fut közüttük. Az út két harmadáig bírta, ekkor Márk felvette a bicaja csomagtartójára, azonban ezzel 1 km-ert tudtunk csak megtenni, ugyanis ekkorra a bicaj már az összeroskadás közelébe került. Épp ekkora hagytuk le a gyalog hazaindult Erasmusosokat, így Brandon gyalog folytatta velük az út utolsó részét.
