Előző este elkövettem egy hibát, megbeszéltem a csajokkal, hogy másnap déltől vásárlunk, így kénytelen voltam 11-kor felkellni, felébredtem, aztán indultunk a Kauflandba. Erika és Domi is írt egy listát, egy A4-es lapra kifért mindkettőjüknek. Domi listáját volt szerencsém megtekinteni, mely ilyeneket is tartlamazott, hogy függöny és szőnyeg. Márk a hétvégére elutazott rokonaihoz, kik németek, így ő nem volt itt. Kauflandba negyed 1-kor értünk be, és 3 fele ki. Nem részletezném mi történt ott. Visszafele minthogy kocsink nem volt, ők meg elég sok mindent vásároltak, najó én is, így a két bevásárló kocsival jöttünk vissza. Az emberek kicsit sem néztek minket hülyének.
Délután Frankéknál kátyáztunk egyet két elsőéves német csajjal, majd Domi is belecsöppent, őt ekkor halottam előszőr németül beszélni. Kb. úgy ment neki mint nekem hajdanán. A németek elmentek, hárman maradtunk, ez meg nem jelent mást, minthogy meglehet próbálni Skat-ozni. Ez tán az egyik legbonyolultabb kártyajáték melyet valaha kitaláltak a Földön, nekem meg Ondrejnak tavaly órákig magyarázta Frank mire a szabályok nagyrészét megértettük. Minthogy mégiscsak Frank volt a penge a témában, így ő magyarázott, én csak igyekeztem fordítgatni, ha esetleg vmit nem értett volna Dominika. Fél óra alatt eljutottunk oda, hogy a játék egy alap-változatát el tudtuk kezdeni játszani, mely mondjuk a valódira még nem igazán hasonlított. Este aztán átmentünk a Blue-ba, mi itt maradt magyarok ill. Frank, meg egy haverja, ki most kezdte el a sulit bolgárként, németet egész jól tudta. A Blue előtt még útba ejtettünk egy kis éjszakai suli nézést. Este kellett volna megjönni amerika lakótársamnak Brandonnak, de nem jött.